Skip to main content

Találat: gazdaság

Gazellák az iparpolitika tükrében, I.

„Kétrészes tanulmányunk azt vizsgálja, hogy az ipar 4.0 és a digitális transzformáció korában közgazdasági szempontból indokolható-e a gyors növekedésű (gazella) vállalatokra kiemelten koncentráló szakpolitika, amely rajtuk keresztül kívánja visszafordítani a fejlett világ romló termelékenységi dinamikáját és gyenge növekedésének egyre inkább kirekesztő jellegét. Azaz arra keressük a választ, hogy van-e még közgazdaság-tudományi relevanciája annak a konvencionális megközelítésnek, hogy a szakpolitikának mindig és mindenkor a semlegesség elvét érdemes követnie. Az I. rész a gazellák elméleti és empirikus természetrajzát mutatja be: 1. mi tudható a...

Read more

Jól kezdett a budapesti tömegközlekedésben a mobilos jegy- és bérletértékestés

„A számok alapján jó indulása volt a budapesti tömegközlekedésben a tavaly ősszel indított mobilos jegy- és bérletértékestésnek. Az indulás óta közel bruttó 465 millió forint a mobiljegy-értékesítésből származó forgalom a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) - mondta lapunknak a vállalat. A számok alapján jó indulása volt a budapesti tömegközlekedésben a tavaly ősszel indított mobilos jegy- és bérletértékestésnek. Az indulás óta közel bruttó 465 millió forint a mobiljegy-értékesítésből származó forgalom a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) - mondta lapunknak a vállalat. Az ügyfelek eddig összesen...

Read more

Másfél milliárdból népszerűsítették az e-sportot

„Összesen csaknem 1,5 milliárd forintos megbízást kapott a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft., miután megnyerték a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által kiírt pályázatot. A győzteseknek az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesülettel kapcsolatos rendezvényszervezési és kommunikációs feladatokat kellett ellátniuk tavaly augusztus és december között – derül ki az Európai Unió Közbeszerzési Értesítőjéből. Az e-sport művelői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak videojátékkal. A New Land Media 2018-as árbevétele meghaladta az 52 milliárd forintot, az adózott eredménye 8,8...

Read more

Társadalmi kihívások megválaszolása az innovációs politika kormányzati irányításával – tanulságok három ország gyakorlatából

„Megjelent az Oslói Egyetem Technológiai, Innovációs és Kulturális Központjának tanulmánya arról, hogy – három kiválasztott ország gyakorlatát bemutatva – hogyan lehet az innovációs politika kormányzati irányítását napjaink összetett társadalmi kihívásainak megválaszolására használni (Coping with societal challenges: Lessons for innovation policy governance). A szerzők, Jan Fagerberg és Gernot Hutschenreiter (az Oslói Egyetem említett központjának, valamint az OECD Tudományos, Technológiai és Innovációs Igazgatóságának kutatói) rámutatnak: napjaink olyan nagy és összetett társadalmi kihívásai, mint a klímaváltozás, a globális élelmiszer- és vízellátás, az egészség és a...

Read more

A kormány határozott stratégiai célokat tűzött ki a klímaváltozás és a környezetvédelem területén

„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közzétette a kormányzati honlapon a közelmúltban elfogadott energia- és klímapolitikai stratégiai dokumentumokat. Magyarország számára kiemelt cél a környezet védelme és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, hiszen mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt, tisztább környezetet szeretnénk. A klímaváltozással szemben nem szavakkal, hanem cselekvéssel lehet fellépni – a magyar kormány így is tesz. A 2030-ig kitűzött célok felé következetesen haladunk, Magyarországon a villamosenergia-termelés 90 százalékban karbonsemleges lesz. 2050-re pedig a klímasemleges kibocsátás a cél, de ennek árát a legnagyobb klímaszennyezőknek...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. január 13-január 17.

Ajánlati/Részvételi felhívás PM Workflow támogatása Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/8 Közzététel dátuma: 2020.01.13. Ajánlatkérő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.02.17. A Pénzügyminisztérium által használt WorkflowGen alapú workflow rendszerhez kapcsolódó fejlesztési feladatok ellátása, szoftverkövetés és gyártói terméktámogatás valamint felhasználói és üzemeltetői támogatás biztosítása Lásd bővebben e-learning licencek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/10 Közzététel dátuma: 2020.01.15. Ajánlatkérő: KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.02.13. Közlekedéssel kapcsolatos szakmai képzések lebonyolításához e-learning tananyag licencek beszerzése Ajánlattevő feladatai a szerződés időtartama alatt különösen...

Read more

Elindult az építészeti szerzői jogok nyilvántartási rendszere

„Az építészeti alkotásokhoz kapcsolódó szerzői vagyoni jogokról 2019. december 31-től az Építészeti Szerzői Jogi Nyilvántartásban lehet tájékozódni. A 2020. január 1-jét követően megkötött tervezési szerződések szerzői jogai az Országos Építésügyi Nyilvántartás keretében működő adatbázisba az építtető és a tervező közös építészeti jogi nyilatkozatával kerülnek be. 2019. december 31-től az építészeti-műszaki tervdokumentációkhoz és az ezek alapján megvalósult épületekhez, építményekhez kapcsolódó szerzői vagyoni jogokat a Lechner Tudásközpont által létrehozott és vezetett új adatbázis tartja nyilván, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága szakmai felügyelete...

Read more

Szempontok a magyar területfejlesztési intézmények vizsgálatához

„Noha Magyarország az 1990-es években a posztszocialista országok közül élen járt a területfejlesztési intézményrendszer kiépítésében, a 2012-es jogszabályi változások nyomán a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban a regionális fejlesztési ügynökségek nincsenek már jelen. Megszűnésük teret adott hasonló rendeltetésű központi kormányzati és területi önkormányzati szervezetek kibontakozásának. A szervezetek intézményi betagozódásával, kapacitásfejlesztésével és a rájuk delegált feladatokkal kapcsolatosan kérdés, hogy azok összhangban vannak-e a versenyképességet alapvetően befolyásoló globális folyamatokkal. Jelen tanulmány arra világít rá, hogy a fejlett országok regionális fejlesztési ügynökségei miként alkalmazkodnak ezekhez a...

Read more

Az innovációbarát bürokrácia esete az agilis stabilitással és a vállalkozó állammal

„Mai recenziónk címe többszörösen is meglepő lehet, elvégre a közfelfogás szerint a bürokrácia többnyire nem segítője, hanem hátráltatója az innovációnak, az agilitás és a stabilitás fogalmilag zárhatja ki egymást, az állami és vállalkozói jelleget pedig inkább egymással szemben, de minimum egymástól szétválasztva szokás emlegetni. A University College London (UCL) egyetem közcélú innovációs intézetének (Institute for Innovation and Public Purpose, IIPP) kutatói azonban – az intézet több hasonló témájú, korábbi hírleveleinkben ismertetett elemzéseivel összhangban – olyan elméleti keretet alkottak, jelenkori és történeti gyakorlati...

Read more

Bárki aki le tud menni 300 vagy 3000 láb mélyre a föld alá, az egészen biztosan meg tud tanulni programozni is

„A napokban meglepő kampányprogrammal állt elő a jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump idei várható demokrata kihívója. A korábban Obama alatt már alelnöki tisztséget is betöltő Joe Biden ugyanis New Hampshire-i kampányrendezvényén közölte: szerint a szénbányászoknak is ideje lenne megtanulni programozniuk - mert hogy a jövő munkahelyei ezt igénylik majd. "Bárki aki le tud menni 300 vagy 3000 láb mélyre a föld alá, az egészen biztosan meg tud tanulni programozni is", mondta az elnökjelölt. A 77 éves politikus szerint az, hogy a hétköznapi...

Read more
Page 291 of 693 1 290 291 292 693