Skip to main content

Találat: gazdaság

Hamarosan elkészül és a kormány elé kerül az 5G-stratégia

„A magyar GDP-adat európai szinten is kiemelkedően magas növekedést jelez, jelentette ki az Origónak adott interjúban Schanda Tamás államtitkár. A magyar kormány célja, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljön 2030-ra – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) újonnan kinevezett parlamenti államtitkára az Origónak adott interjúban, amely szombaton jelent meg. Az államtitkár elmondta, a magyar GDP-adat európai szinten is kiemelkedően magas növekedést jelez: az idei első fél évben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, ez...

Read more

Új korszakba lép a Magyar Posta : teljes erőbedobással a csomagforgalom felé fordul

„ A hagyományosan levélcentrikus Magyar Posta teljes erőbedobással a csomagforgalom felé fordul, de közben a vámszabályok változására is fel kell készülnie. A több mint százötven éves állami cég 2012 után találta magát a versenypiacon, és mivel az elmúlt négy évben megduplázódott az e-kereskedelmi tranzakciók száma, a csomagforgalom tavaly elérte a 41 millió darabot – mondta a Világgazdaságnak Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. Kifejtette, hogy éves szinten 8-10 százalékos növekedéssel számolva, a következő tíz évben legalább megduplázódhat, de akár a két...

Read more

A postai iparág jelentős változáson megy keresztül, és ezt a Magyar Postának is követnie kell

„A postai iparág jelentős változáson megy keresztül, és ezt a Magyar Postának is követnie kell – mondta Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója csütörtökön az európai egyetemes szolgáltatókat tömörítő Európai Postai Szolgáltatók Egyesülete (PostEurop) igazgatósági ülését megelőző sajtótájékoztatón Budapesten. Szebeny Botond, a PostEurop főtitkára kiemelte: nagy kihívást jelent az európai postáknak a 2021-ben életbe lépő európai uniós direktíva végrehajtása, amikor is a 22 euró alatti nemzetközi csomagküldemények áfa- és vámmentessége megszűnik, ennek az adminisztrációja jelentős terhet jelent majd a postáknak is. Jean-Paul...

Read more

200 milliárd forint felett az online kiskereskedelem idei első féléves forgalma

„A tavalyi év első feléhez képest 16,4%-os növekedési ütemet mutatva, idén nettó 207,5 milliárd forint volt az internetes kiskereskedelem féléves forgalma. Bár az eddigi évekhez hasonlóan ez is rekordösszegnek számít, a 16,4%-os bővülés pedig magasnak tűnhet, összességében elmondható, hogy a szektor egyre lassabban növekszik. Az Árukereső.hu és a GKI Digital közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatából kiderül, hogy a kereskedelemben végbe menő változások milyen új marketing trendeket eredményeznek és ehhez miképp próbálnak alkalmazkodni a vásárlói bázisukat továbbra is bővíteni vágyó webáruházak. Lassuló, de...

Read more

Civitas Sapiens’19 – Konferencián mutatják be a fenntartható okos város megoldásokat

„A magyar okos város fejlesztéseket és lengyel digitalizációs folyamatokat is bemutatja a Civitas Sapiens’19 – Okos város szakmai konferencia, amelyet szeptember 21-én rendeznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a konferencia helyzetképet ad a hazai és nemzetközi okos város trendekről, betekintést nyújt számos, már jelenleg is alkalmazott modell működésébe. A vendég ország Lengyelország lesz, így olyan nemzetközi eszmecserére is lehetőség nyílik, amelynek során megismerhetők a lengyel okos város...

Read more

Az MNB Digitalizációs és FinTech Tanácsadó Testületet hoz létre

„Az MNB a hazai pénzügyi rendszer digitalizációjának támogatása érdekében kezdeményezte a Digitalizációs és FinTech Tanácsadó Testület megalakítását. A szakterület hazai és nemzetközi elismert szereplőiből álló Testület tudásmegosztó platformként szolgálhat a piaci igények, a digitalizációban rejlő lehetőségek és a potenciális kockázatok tekintetében. A félévente ülésező Testület alakuló ülésére 2019. szeptember 16-án kerül sor. A Magyar Nemzeti Bank kiemelten fontosnak tartja a pénzügyi rendszer digitalizációjának fejlesztését, amely hozzájárulhat a működési hatékonyság javulásához, a hazai FinTech szektor fejlődéséhez, valamint az általános pénzügyi tudatosság szintjének növeléséhez....

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. szeptember 9-szeptember 13.

Ajánlati/Részvételi felhívás Informatikai eszközbeszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/176 Közzététel dátuma: 2019.09.12. Ajánlatkérő: T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.10.14. Adásvételi szerződés valósidejű járműkövetést lehetővé tevő megállóhelyi és járműfedélzeti utastájékoztató rendszer bővítésére szükséges eszközök és kapcsolódó szolgáltatások beszerzése tekintetében Lásd még Eljárást megindító felhívás Űrfelvételek beszerzése 2019. II. Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/174 Közzététel dátuma: 2019.09.10. Ajánlatkérő: Budapest Főváros Kormányhivatala Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.09.19. „Magyarország területére vonatkozó, közeli infravörös és vörösél-sávot tartalmazó nagyfelbontású űrfelvételek beszerzése kettő időablakban” a műszaki leírásban részletezettek szerint. Magyarország...

Read more

Az MNB további 12 hónap felkészülési időt engedélyez az erős ügyfél-hitelesítés bevezetésére

„Az Európai Uniós szinten hozott döntéssel összhangban, az MNB többlet időt biztosít a magyar pénzügyi szektor számára, hogy megfeleljen az erős ügyfél-hitelesítésről szóló jogszabályoknak, a fizetési kártyával végzett online fizetési műveletek esetében. Az új Pénzforgalmi irányelv (PSD2) és az ehhez kapcsolódó, az erős ügyfél-hitelesítésre, valamint a közös és biztonságos nyílt kommunikációra vonatkozó szabályozástechnikai standard (SCAr.) 2019. szeptember 14-ét határozta meg azon dátumként, amikortól a bankoknak és más pénzforgalmi szolgáltatóknak alkalmazni kell az erős ügyfél-hitelesítés előírásait, amelynek keretében legalább két faktor (például jelszó,...

Read more

A héten olvastuk: korszerű szervezet, korszerű eszközök – 2019. szeptember 9.

Why agile projects fail: 3 ways to break the cycle Az agilis megközelítés, módszer mindenhol megtalálható. A CollabNet VersionOne State of Agile jelentése szerint a szoftvereket fejlesztő vállalatok több mint 97 százaléka rendelkezik valamilyen agilis keretrendszerrel a szoftver-előállítási ciklusban. A legtöbb agilis megvalósítás azonban nem sikerül. A szervezetek nyolcvanhárom százaléka rendelkezik kevésbé magas szintű agilis kompetenciával, ami azt jelzi, hogy még sok fejlődési lehetőség van, ha a vállalkozások szeretnék megvalósítani az agilis megközelítés ígéretét. Számos vállalkozás korábban próbálta alkalmazni az agilis megközelítést,...

Read more

A belügyminiszter tájékoztatta a területi gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programról az első ütemben részt vevő 50 település vezetőit

„ Dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2019. szeptember 2-án a Belügyminisztériumban tájékoztatta a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programról az annak első ütemében részt vevő 50 település vezetőit. A belügyminiszter közös gondolkodásra hívta az érintett településeket. Egyebek mellett megfogalmazta a program célkitűzéseit: olyan gazdaságélénkítő programcsomag indítása, mely hatékonyan járul hozzá a kedvezményezett térségek gazdasági, munkaerőpiaci hátrányainak csökkentéséhez, a helyi foglalkoztatás bővítéséhez, a vidék lakosságmegtartó képességének növeléséhez. Pintér Sándor hangsúlyozta, a kedvezményezett települések gazdasági fejlesztése nemzeti közpolitikai, társadalmi, gazdasági...

Read more
Page 308 of 693 1 307 308 309 693