Skip to main content

Találat: gazdaság

Magasfeszültség : Városi szolgáltatások

„Áramkimaradás, csőtörés, szeméthegyek – a közművek veszélyesek. A városvezetőknek és a szolgáltató vállalatok menedzsereinek azonban további rémálmai lehetnek, mivel e téren nem lebecsülendők az üzleti és a kormányzati kockázatok. A közműszolgáltató szektorral kapcsolatban zajló gazdasági és politikai konfliktusokra manapság különösen élénken reagál a társadalom. A Magasfeszültség a kormányzati és vállalatszervezési ellentmondások alapjait kutatja az eltérő közigazgatási szintek, valamint a szolgáltató közműtársaságok szemszögéből. Minthogy egyik érdekkör sem önmagában létezik, lényeges a céghálózatok terjeszkedésének hatása, illetve az európai integrációban változásban lévő ágazatpolitikák folyamatai. A...

Read more

Domokos László interjú: nem járunk úgy, mint 2002-ben

„Megvan a fedezet a közszférabeli béremelésekre és az adók jövő évi csökkentésére. Nem kell attól tartani, hogy a jóléti intézkedések megingatják az állam pénzügyeit, s a lépések olyan káros hatással járnak, mint mondjuk 2002 után – erről is beszélt lapunknak az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László lényegesnek nevezte, hogy immár nem hitelfelvétel, hanem a magyar gazdaság teljesítménye adja a különféle lépések anyagi fedezetét. – Kiadások egész sora várhat az államkasszára a következő időkben: miközben csökkennek egyes adókulcsok, újabb juttatásokról és a közszféra...

Read more

A Századvég az adóügyek átszervezéséről

„A Századvég Gazdaságkutató fontosnak tartaná az adóhatóság adóelkerülést és adócsalásokat minimalizáló, prevenciós tevékenységének erősítését, és ez irányban is dolgozik megfelelő javaslatcsomag előkészítésén - mondta Márton Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken. A vezérigazgatót azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Századég Alapítvány Varga Mihály gazdasági miniszter felkérésére augusztusban bekapcsolódott a "Adórendszer reformja" című projektbe. A projekten dolgozó munkacsoportnak tagja többek között a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Belügyminisztérium (BM) és az Ernst and Young...

Read more

Felgyorsulnak a bankok közötti átutalások

„A napközbeni átutalásokat feldolgozó InterGIRO2 rendszer fejlesztésével a jelenlegi napi öt helyett a jövőben naponta tíz ciklusban, óránkénti rendszerességgel kerülnek feldolgozásra a bankközi forint átutalások, így az átutalások átfutási ideje átlagosan a felére, a jelenlegi 2 óráról 1 órára csökken. Ezen kívül a rendszer a jelenlegi működéshez képest 1 órával korábban, már 7:30-tól elkezdi az utalások feldolgozását, és a tranzakciók beküldésére rendelkezésre álló nap végi befogadási határidő is meghosszabbodik fél órával, 17:00 óráig.” ---- „...A fejlesztésben a Giro Zrt., a Magyar Nemzeti...

Read more

8000 milliárd forint felett az uniós kifizetések

„A mai nappal a kormány kifizette a 2007-2013-as fejlesztési időszak forrásainak 98%-át. Így már biztosra mondható, hogy jóval a december végi határidő előtt teljesítjük a 100%-os forráslehívást, a kormány legfontosabb fejlesztési vállalását, amelyet 2010-ben tett. A 2007-2013-ig tartó uniós időszakban 8200 Mrd Ft-os keretösszeg állt hazánk rendelkezésére, ebből már kevesebb, mint 200 Mrd Ft kifizetése van hátra. Emlékezetes, hogy 2013 nyarán még nagyarányú, 25-30%-os forrásvesztéssel számolt az Európai Bizottság a hazai uniós források lehívása kapcsán. A Miniszterelnökség 2013-ban azzal az elvárással vette...

Read more

Interjú Karas Monikával

„...A Telekom és a Telenor nyári áremelésének ügyébe az NMHH is belekeveredett. A két cég egy régi jogi rést használt ki, amit éppen ősszel befoltoznak. Hogyhogy csak most találtak rá erre a hibára? Annyiban pontosítok, hogy az NMHH belekeveredés helyett szándékosan kezdeményezte a vélhetően jogsértő helyzet előzetes kivizsgálását. A jogszabályok azonban természetszerűleg mindig egy kicsit az aktuális események után mennek. A most szeptember 1-jével, illetve december 1-jével alkalmazandó egységes szabályozással az NMHH ezeket a réseket a fogyasztók érdekében befoltozza, és sokkal átláthatóbb...

Read more

A robotok több munkahelyet teremtenek, mint amennyit elvesznek

„Kutatók szerint a technológia miatt tűnnek el ugyan munkahelyek, de keletkeznek is. Régóta folyik már a vita arról, hogy a technológiai fejlődésnek milyen hatásai vannak a foglalkoztatottságra, a munkahelyek számára, struktúrájára és minőségére. A napokban két olyan tanulmány is napvilágot látott, melyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, s mindkettő végkövetkeztetése az, hogy a technológiai fejlesztések mindeddig több munkahelyet teremtettek, mint amennyit megszüntettek. Átstrukturálódás A Deloitte közgazdászai által készített tanulmány Anglia és Wales munkaerő-piaci viszonyait vizsgálja meg 1871-től napjainkig, és fő megállapítása: a technológia...

Read more

Lázár János a kormánykonferenciáról

„Lázár János miniszter szerint a kormánykonferencia arról szól, milyen kormányzati munka kell ahhoz, hogy 2018-ban újra bizalmat kapjanak, és egyfajta folytatásként megkezdhessék a munka harmadik részét is, ami bizonyos szempontból nehezebb feladat, mint a 2010 utáni kárrendezés volt. A Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: azt javasolta a miniszterelnöknek, hogy próbáljanak minél több objektív számot keresni a kormányzati teljesítmény, a demográfiai folyamatok mérésére. Hozzátette, hogy a Fidesz szeptember ötödikén Kötcsén egyre inkább az ilyen mutatók alapján értékeli...

Read more

Idén 30 százalékkal többet vásárolunk a neten

„Az internetes vásárlás sokkal gyorsabban növekszik, mint "bármi más", ebben a szektorban az előző évhez képest erre az évre nagyjából 30 százalékos bővülés várható - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte idei második becslésének adatait, amely szerint júniusban felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése. Az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 4,4 százalékos növekedés után júniusban 7,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az árucikkek...

Read more

Kevesebb lesz az uniós pénz

„...Magyarország a 2014-ben kezdődött hétéves időszakban a megelőző periódushoz képest hárommilliárd euróval, 12,1 százalékkal kevesebb EU-s forrásban részesül az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Kohéziós Alapból és az Európai Szociális Alapból – szögezi le a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) havi, Periszkóp elnevezésű kiadványának legfrissebb száma. A bank közli emellett azt is, hogy eközben Szlovákia és Románia a térségben a legmagasabb arányban (21,7, illetve 19,7 százalékkal) növelni tudta a támogatását. Az elemzés kiemeli, hogy a kelet-közép-európai és a balti térség 11 államának...

Read more
Page 524 of 669 1 523 524 525 669