Skip to main content

Találat: informatika

Laufer Tamás: Izgalmas időket élünk

„Izgalmas időket élünk Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint: az elmúlt hetek megmutatták, hogy az internet mindenki számára fontos. "Az internet a jövő, de valójában a jelen" - mondta. Laufer Tamás szerint Európa és Magyarország csak versennyel tud nyerni, olyan vállalatokkal szemben is, mint az Amazon, a Google, a Facebook vagy az Alibaba. Túlélőcsomagokra van szükség, és legalább hazai pályán egyenlő feltételek mellett kellene elindulni. A legsikeresebb IT-bevezetések közé tartozik az e-útdíj projekt, amely 10 milliárd...

Read more

Kara Ákos: A szélessáv eljuttatása minden háztartásba a legfontosabb informatikai célkitűzés

„ A legfontosabb kormányzati szándék és vállalás az informatika területén ebben a kormányzati ciklusban a szélessávú fejlesztés, a kapcsolódó pályázatot jövő nyáron tervezi kiírni a szakminisztérium – jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár Balatonfüreden. Az Infotér konferencián 2014. november 6-án tartott záróelőadásában az államtitkár elmondta: a szélessáv ma már alapvető közmű, amely egyúttal a munkaalapú társadalom alapeleme is, hiszen a munkahelyek egyre nagyobb hányadában elvárás az informatikai jártasság. Kara Ákos arról beszélt, hogy az elmúlt években jelentős szemléletváltás indult...

Read more

L. Simon László és Seszták Miklós az Infotér 2014-en

„L. Simon László azokról a dilemmákról beszélt előadásában, amelyekkel a kormányzati munkában is érdemes lesz foglalkozni. „A kormányzat számára nem csak az a fontos, hogy milyen módon küzdünk az internet-penetrációban való belső hátrányunk ellen, nem csak az a fontos, hogy hány háztartásban van szélessávú internet, hogy hány közintézményben lesz ingyenesen elérhető wifi. Az is fontos, hogy az interneten elérhető tartalmaknál az oktatásban el tudjuk-e azt érni az előttünk álló évtizedekben, hogy mindenképpen használjanak minőségi tartalmakat. Az is fontos, hogy a magyar nemzeti...

Read more

Pálinkás József: szeretnénk, ha Budapest felkerülne a szoftverfejlesztés világtérképére

„Kiemelt területnek tartja a kormányzat a kutatás-fejlesztést és az innovációt, ezért jelentősen több pénzt biztosít a kapcsolódó pályázatokra - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos. Pálinkás József hozzáfűzte: a kabinet 70-80 milliárd forintos támogatást ad, az uniótól pedig száz milliárd forintra lehet számítani. "Magyarország termelési központtá tételével párhuzamosan a kormánynak fontos az, hogy Magyarország kutatás-fejlesztési és innovációs központtá is váljon. Ennek meg kell teremteni a törvényi, intézményi és finanszírozási feltételeit is, ezért nyújtotta be...

Read more

A Kormány 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozata a „Digitális Nemzet Fejlesztési Program” megvalósításáról

„A Kormány egyetért a magyar infokommunikációs szektor fejlesztési irányait, céljait meghatározó Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtásával, annak négy pillére – digitális kompetenciák, digitális gazdaság, digitális infrastruktúra, digitális állam – intézkedéseivel, és ennek érdekében 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége, ezen belül a Kormány általános politikája megvalósításának stratégiai irányítása keretében a Kormány informatikával és e-közigazgatással kapcsolatos politikája egységes megvalósításának összehangolásával és biztosításával a) irányítsa a Digitális Nemzet Fejlesztési Program végrehajtását, Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2018. december...

Read more

Laufer Tamás: A kormány és a digitális világ

„A kormányfő annyit ígért, hogy a netadó nem lesz jövőre, jogtechnikai kérdés az eredeti javaslat visszavonása is. Ami fix, hogy konzultációt indít a kormány. Mi az az adószint, amit az IVSZ, illetve az infokommunikációs ágazat még el tud képzelni, el tudna viselni? Laufer Tamás: Bármit el tudok képzelni, de ebben a kérdésben elfogadni csak azt tudom, ha az adóváltozás szintje nulla vagy az alatti, de szerintem ebből az egészből végül nem lesz semmi. hvg.hu: Miből gondolja ezt? Hiszen az IVSZ is csak...

Read more

A bankok vetélytársaivá válnak az IT-óriások

„A pénzintézetek nem igazán voltak felkészülve arra, hogy mi történik, ha az Apple, a Facebook vagy a Google belép a piacra. A bankok közül sok nem a digitális csatornák kiépítésével foglalkozik, hanem a hagyományos értékekre, például a bankfiókokban lévő személyes kapcsolattartásra, törekszik. A Fraunhofer Társaság által megkérdezettek 70 százaléka mondta azt, hogy különböző módon akar kapcsolatba lépni a pénzintézetével és a használt kommunikációs csatornától (bankfiók, online, mobil) függetlenül jó szolgáltatást szeretne kapni. Claus-Peter Praeg szakértő úgy nyilatkozott, hogy a bankok többsége rosszul...

Read more

Végtelen tárhelyet ad a Microsoft

„A Microsoft irodai programcsomagjának, az Office 365 felhasználóinak nem kell többé a tárhely miatt aggódniuk: a cég végtelen tárhelyet ad nekik a OneDrive nevű felhőjén. Az újdonságot hétfőtől folyamatosan bevezetik a Home, Personal és University verziók felhasználói között. Az ingyenes tárhelyért várólistára is lehet regisztrálni, a többi felhasználó az elkövetkezendő hónapokban juthat hozzá az újdonsághoz. Az eddigi hírek alapján nemcsak dokumentumokat, hanem bármit feltölthetnünk majd a tárhelyre. Persze a végtelen tárhelyhez Office 365 előfizetés kell, ami viszont nincs ingyen: az üzleti csomagok...

Read more

Az ördögöt idézzük meg a mesterséges intelligenciával

„Elon Musk, a Tesla elektromos autók, illetve a polgári űrrepülés úttörőjeként ismert SpaceX alapítója egy előadáson elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a mesterséges intelligencia az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély. Az MIT repüléstudományi és asztronautikai tanszékén rendezett konferencián Musk elmondta, hogy a mesterséges intelligencia, vagyis a tanulásra és az így megszerzett információn alapuló, önálló döntéshozásra képes számítógépes rendszerek programozói a gonoszt idézik meg, ha nem figyelnek eléggé. „Mint minden démonidézős sztoriban, itt is vannak a fickók, akik azt hiszik, hogy egy pentagrammával...

Read more

Elindultak az Amazon német adatközpontjai

„Megnyitotta második európai zónáját az Amazon - jelentette be a cég. A frankfurti központ érkezését hatalmas várakozás előzte meg, a dublini egységgel ugyanis immár lehetővé vált az Európán belüli redundáns üzemelés is. A tesztüzem lejártával hivatalosan is beindította tizenegyedik, frankfurti "régióját" az Amazon. Az Amazon Web Services szolgáltatás alá tartozó két új zóna segítségével az európai felhasználókat az eddiginél magasabb színvonalon tudják kiszolgálni az alacsonyabb késleltetésnek köszönhetően. Ennél is fontosabb azonban, hogy az ír és a német régió igénybevételével immár építhetőek olyan...

Read more
Page 308 of 378 1 307 308 309 378