Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Kormányhatározat a Magyary Program Egyszerűsítési Programjának a nyugdíjigazgatási eljárásokkal kapcsolatos végrehajtásáról

„...a) át kell alakítani az ONYF honlapját annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen, segítse elő az ügyfelek könnyebb tájékoztatását, a szükséges adatlapok és elektronikus űrlapok egyszerűbben hozzáférhetőek legyenek, egyértelműen legyenek felsorolva a kérelemhez csatolandó dokumentumok, és könnyebb legyen a vonatkozó jogszabályokat megismerni, b) az adatlapokat és elektronikus űrlapokat úgy kell átalakítani, hogy a kérdések egyértelműek legyenek, továbbá az ügyfelek kapjanak tájékoztatást arról, hogy mely kérdésekre kell feltétlenül válaszolniuk, az egyes kérdésre adott válaszuk hogyan hat ki a további kitöltésre, a kevés ügyfelet érintő...

Read more

Szabad szoftverek a közigazgatásban, nem spórolásból

„ A nemrég megalakult E-Közigazgatás Szabad Szoftver Kompetencia Központ elsőként a XI. kerületi önkormányzatnál segíti az átállást szabad szoftverekre. Újbudán több száz ügyintézőt oktatnak a LibreOffice használatára, a dolgozók gépeire ezt követően pedig telepítik a nyílt irodai szoftvert. "A kormányzat és önkormányzat célja hogy a közigazgatást közelebb hozzuk az állampolgárokhoz, szolgáltató közigazgatás jöjjön létre, ez azonban nem megy az informatikai eszközök és fejlesztések figyelembe vétele nélkül" - mondta el mai sajtótájékoztatóján dr. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára....

Read more

Együttműködik a KIM és Újbuda az e-közigazgatás fejlesztésében

„Együttműködési megállapodást írt alá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és Újbuda önkormányzata hétfőn, ennek értelmében a XI. kerület több száz dolgozója szabad szoftverekkel kapcsolatos oktatásban vesz részt. Az e-közigazgatás fejlesztésének keretében a KIM által létrehozott Szabad Szoftver Kompetencia Központ koordinálásban 2013-ban több mint 200 millió forintos projekt valósul meg, amellyel - az Európai Unió ösztönzésére és támogatásával - nyílt forráskódú alkalmazások használatát segítik elő a közigazgatásban. Az E-Közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ kezdeményezéséhez az országban elsőként Újbuda Önkormányzata csatlakozik, az erről...

Read more

Cloud-tanácsot hozott létre az EU

„Brüsszelben először ült össze az Európai Cloud Partnerség (ECP) irányító bizottsága, amelynek fő feladata, hogy a számítási felhő technológiát érintő kérdésekben stratégiai tanácsokkal támogassa Neelie Kroes digitális menetrendért felelős európai uniós biztos munkáját. A testület Toomas Hendrik Ilves észt államfő vezetésével kezdett el dolgozni és az európai uniós tagországok mellett a legnagyobb IT-vállalatok képviselőit is tömöríti. Elő akarják segíteni, hogy a közeljövőben a közigazgatásban és más ágazatokban ki lehessen használni a felhőszolgáltatásokban rejlő hatalmas lehetőségeket, valamint, hogy befolyásolni lehessen a felhőszolgáltatások piacát....

Read more

Nem négy, hanem több mint tízmillió eurót spórolt München a Linuxra és nyílt forrású szoftverekre váltással

„Tavasszal még úgy tippelt Christian Ude, München város polgármestere, hogy városa a Linuxra váltással körülbelül 4 millió eurót spórolt. Most kiderült, hogy több mint a dupláját. A városi tanács független Free Voters csoportjától érkezett egy kérdés, amelyre válaszul elkészült egy kimutatás a megtakarításról. A város különböző forgatókönyveket vázolt fel. Kiszámolták, hogy mennyibe került volna, ha Windows + MS Office vonalon maradtak volna. Mennyibe került volna a szoftverek frissítése, mennyibe került volna a meglevő hardverek upgrade-je. Mindent összevetve, ha ezen az úton indultak...

Read more

Infotér 2012: mérlegen az informatikai stratégia – 1. rész

„November 7-9-én ismét Balatonfüreden, az Anna Grand Hotelben gyűltek össze a szakma és a kormányzat képviselői, hogy megvitassák, meddig jutott a kormányzat a modern, informatikával támogatott, szolgáltató állam építésében. A konferenciáról közigazgatási informatikai szakértőnk, Bojta János készített összefoglalót. A korábbi módszertani alapelvet betartva ismét egy hetes „gondolat-érlelés” után próbálom meg leszűrni a lényeget az INFOTÉR 2012 eseményeiből. Míg az előző évben a konferencia hangulatát a „bőség zavara” kifejezéssel illettem, most az „ideális tömeg” érzésem volt a mindhárom nap folyamán. Úgy éreztem kevesebben...

Read more

Az ODF a kötelező fájlformátum a portugál kormányzatban

„Közzétette a közigazgatásban kötelezően használt dokumentumszabványok listáját Portugália. A szerkeszthető dokumentumformátumok közül az ODF lett a befutó. A válság sújtotta Portugáliában nemrég átfogó informatikai reformtervet foglaltak el, amelynek keretében, többek között nyílt szabványok és nyílt formátumú dokumentumok használatával évente 500 millió eurós megtakarítást hozhat a kormányzati informatika szintjén, miközben a helyi informatikai piacot serkenti. Csak nyílt formátumok és szabványok játszanak Az ország parlamentje 2011 tavaszán fogadott el egy törvényt, amely előírja a kormányzati szervezetek számára a nyílt szabványokra épülő megoldások használatát. Kormányzati...

Read more

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye : A belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és megbízható szolgáltatásokról

„..1.1 Az EGSZB üdvözli a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és megbízható szolgáltatásokról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatot, amelynek célja az, hogy megerősítse az uniós egységes piacot azáltal, hogy egyszerűbbé teszi a biztonságos és akadálymentes, határokon átnyúló elekt­ronikus tranzakciókat, és növeli a beléjük vetett bizalmat. 1.2 Az EGSZB határozottan támogatja az egységes piac fejlő­dését, és úgy véli, hogy a rendeletnek köszönhetően az Európai Unión belül hatékonyabbá válnak az online magán- és közszol­gáltatások, az elektronikus üzletvitel és...

Read more

E-demokrácia, és ami nincs mögötte

„„Az emberiség történetében most először van lehetőségünk arra, hogy egyszerre embertársaink millióival kommunikáljunk, és megvitassuk a nemzet problémáit és ügyeit.” Herbert Hoover Előadásomban azt a kérdést szeretném körbejárni, hogy miközben az internetre egyértelműen úgy tekintünk, mint a szabad véleménynyilvánítás, az uralommentes kommunikáció és a nyilvánosság egy kiváló lehetőségére, az e-demokrácia eszközök, a széles értelembe vett participáció lehetőségei még mindig nem terjedtek el, azokkal sem az állam, a közigazgatás, sem a civil társadalom nem él a lehetőségeknek megfelelő mértékben. Miért nem használjuk ki...

Read more

Alkalmazásbemutató: Hegyvidéki Önkormányzat

„A főváros XII. kerülete Androidra és iOS-re készítette el elsősorban a helyi lakosok számára hasznos alkalmazását, amely megfelel a kor igényeinek. Annyiban rendhagyó ez a bejegyzés az alkalmazásrovatban, hogy ezúttal nem egy feltörekvő, ifjú csapat ingyenes munkájáról lesz szó, hanem az Appsters munkájáról, amely egy 2010-ben alakult, abszolút profitorientált hazai csapat Nyírő András vezetésével. A cég megbízást kapott a főváros XII. kerületéről egy olyan alkalmazás elkészítésére, amely elsősorban a kerültben élők számára nyújt hasznos információkat, ám sok érdekességet rejt az ide csak...

Read more
Page 490 of 566 1 489 490 491 566