Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

A cloud computing alkalmazásának szervezeti keretei a magyar közigazgatásban – az Obama-kormány példája alapján

„Bevezetés Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a nemzetközi gyakorlat alapján azt, hogy a Cloud Computing modell a magyar közigazgatásban – különösen az önkormányzati szférában – hogyan alkalmazható, és ehhez a hatályos jogi szabályozás milyen kereteket nyújt. Problémát jelent, hogy a magyar közigazgatás elektronizálásában a jogi szabályozás monopóliumot adott a központi elektronikus szolgáltató rendszer – a kormányzati portál – számára, amely kormányzati tulajdonban van, kormányzati felügyelet alatt áll, és csaknem kizárólagosan jogosult az elektronikus közszolgáltatások nyújtására. Nem vonjuk kétségbe a kormányzati portál eddigi...

Read more

eCitizen II. – Lakosság-központú e-közigazgatás az európai városokban és régiókban

„Az „eCitizen II. – Lakosság-központú e-közigazgatás az európai városokban és régiókban” című európai uniós projekt keretében nemzetközi szemináriumot rendez Miskolc MJV Önkormányzata 2012. szeptember 24–27. között Miskolcon a programban részvevő finn, észt, dán, holland, ír, olasz, cseh, spanyol és görög önkormányzati partnerek részvételével. A projekt A 2009 őszén indult, 2012-ben záruló eCitizen projekt célja, hogy fokozza a párbeszédet és a tapasztalatok megosztását az európai városok és a regionális közigazgatás között, interregionális együttműködéssel segítse elő az e-kormányzat fejlesztését. Az eCitizen II. program segítséget...

Read more

Felpörög a kormány a Twitteren is

„A kormány, a minisztériumok és a háttérintézmények is hangsúlyosabban jelennek meg a jövőben az interneten, és átláthatóbbá teszik a kormányzati portált is, mondta az Indexnek Mányai Zoltán, akit szeptember elsején neveztek ki a Miniszterelnökség internetes kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkárának. A tervek szerint felpörgetik a kormány Twitter-oldalát, képeket terjesztenek a Facebookon és kis riportfilmekben mutatják be a háttérintézményeket, de nem Mányai Zoltán feladata a kormányfő vagy éppen Deutsch Tamás netes bejegyzéseinek nyomonkövetése. Éveken át volt Fidesz-sajtós, az elmúlt két évben a Belügyminisztérium...

Read more

Megjelent az EKOP-3.1.3 ”Ágazati pályázat a Közép-magyarországi régióban megvalósítandó fejlesztésekre” dokumentációja

„...A pályázat tartalma A pályázat által elvárt eredmények – abból adódóan, hogy az EKOP 1. és 2 prioritásán megfogalmazott fejlesztési irányok és célok KMR-ben történő megvalósítását szolgálja a 3. prioritás – az alábbi két fő terület legalább egyikére kell, hogy koncentráljanak: I. Az 1. prioritási tengely (A közigazgatás és a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása) céljaihoz kapcsolódó fejlesztések Az egyfordulós nyílt pályázat egyik alapvető fókusza az EKOP 1. prioritására vonatkozóan megfogalmazott fő cél megvalósítása a KMR-ben, nevezetesen a különböző közigazgatási szakrendszereket érintően...

Read more

Figyeli az Internetet a Terrorelhárítási Központ

„650 millió forintra kapott közbeszerzés alóli mentességet a TEK. Az előző héten a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága a kormánypárti képviselők igen szavazatával döntött erről. A "csomagban" az internet szűrésére hivatott e-osztály megerősítése, beléptető kapuk kialakítása és a külföldön bajba került magyarok mentését segítő operatív terem fejlesztése szerepelt. Az internet szűrését és ellenőrzését végző e-osztály nemrég alakulhatott a TEK-en belül. Szerettünk volna többet megtudni az osztály feladatairól, hatásköreiről, arról, hogy mit szűr és kiket ellenőriz a csoport, de a TEK-től nem kaptunk érdemi választ...

Read more

Jövőre már elektronikusan intézhetők az építési ügyek

„2013 januárjától jelentősen egyszerűsödik az építési engedélyezés rendszere - mondta Magyar Mária, a Belügyminisztérium építésügyi főosztályvezetője, az e-ügyintézés részleteiről tartott hétfői szakmai tájékoztatón. A fejlesztésnek köszönhetően több engedélyt, például a bontási és építési, vagy a fennmaradási és továbbépítési, illetve a fennmaradási és használatbavételi engedélyt egyszerre is lehet majd kérni - tette hozzá. A főosztályvezető hangsúlyozta: az építési engedélyeztetési eljárást ugyan nem lehet tovább rövidíteni, de ez az új konstrukcióval, vagyis a kérelem megfelelő előkészítésével gyorsítható. Az építészeti-műszaki dokumentációt mindig elektronikusan kell benyújtani,...

Read more

Katonahírek új köntösben

„Formailag és tartalmilag is megújult Magyarország vezető katonai hírportálja, a Honvédelem.hu. 2012. szeptember 10-én tartalmilag és formailag is megújult a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség hírportálja. A Zrínyi Média Kft. által működtetett oldal grafikai és szerkezeti módosításai azt a célt szolgálják, hogy egyre többen, minél könnyebben juthassanak hozzá a honvédséggel kapcsolatos információkhoz. Mostantól nem csak az Archívum válik könnyebben kereshetővé a címkék segítségével, hanem - a Naptár és az egyes eseményekről készülő fotók és videók segítségével - mindenki számára átélhetőbbé válnak...

Read more

Kormányhatározat az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének frissítéséről

„A Kormány 1. az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervét az 1. melléklet szerint állapítja meg, 2. a 2. mellékletben meghatározott projekteket az Államreform Operatív Program kiemelt projektjeiként nevesíti, és hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága a támogatási szerződést azokra megkösse, 3. az Államreform Operatív Program 2011–2013. időszakra szóló akciótervének elfogadásáról és kiemelt projektek nevesítéséről szóló 1286/2012. (VIII. 9.) Korm. határozatot visszavonja...” Forrás: A Kormány 1346/2012. (IX. 7.) Korm. határozata az Államreform Operatív Program 2011–2013....

Read more

Infokommunikációs Hálózatok és Alkalmazások Konferencia és Kiállítás – HTE Infokom 2012

„Tizennyolcadik alkalommal, 2012. október 10-12. között Mátraházán kerül megrendezésre a Hírközlési és Infromatikai Tudományos Egyesület (HTE) szervezésében az Infokommunikációs Hálózatok és Alkalmazások Konferencia és Kiállítás, a HTE Infokom 2012. A kétévente megtartott rendezvény a mai napig a hazai infokommunikációs szakma kimagasló eseménye, legelismertebb tudományos-szakmai fóruma... Részletes program 2012. október 10. szerda, 9.30 - 10.30 Konferencia megnyitója Huszty Gábor (HTE) Szalai Annamária (NMHH) Kormányzati infokommunikáció Szekcióvezető: Huszty Gábor (HTE) Both Zoltán (NFM) Bancsics Ferenc (MVM Net) Szász Attila (NISZ) 11.00 - 12.45 A...

Read more

Személyi, BKV-bérlet – Nem lesz egyetlen szuperkártyánk

„Teljes egészében EU-s finanszírozásban készülne el a Nemzeti Egységes Kártyarendszer, ám még kérdéses, hogy mikor. Addig is újabb és újabb kártyákat tesznek alkalmassá a későbbi egységesítésre, ám teljesen eltérő határidőkkel. A Nemzeti Egységes Kártyarendszer megvalósítása nem azt jelenti, hogy létrehozunk egyetlen szuperkártyát, amely kiváltja az összes többi okmányt – válaszolta a Világgazdaság kérdésére a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH). A koncepció lényege a rendszer egységesítése: idővel a legtöbb kártyát alkalmassá tennék az egységes technológia szerinti használatra, ám azt mindenki...

Read more
Page 495 of 566 1 494 495 496 566