Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

A nyílt adatok harmadik nagy hulláma

„A GovLab októberi, az Open Data Policy Lab oldalán megjelent kutatási jelentésében Stefaan G. Verhulst és szerzőtársai a nyílt adatok felhasználásának harmadik nagy hullámát elemzik részben a már ma is megfigyelhető folyamatok, részben a közeljövőre irányuló szakértői várakozások alapján (The Emergence of a Third Wave of Open Data). A tanulmány szerint a nyílt adatok első hulláma az információs szabadságot biztosító törvényeken alapult, és szabályozási eszközökkel, valamint jogszabályalkotással tett nyilvánossá adatokat erre irányuló igény esetén, az átláthatóság jegyében. A második hullám a nyílt...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. november 23.

A videojátékok építhetnek hidakat ott, ahol a hagyományos diplomácia elakad Nehéz szabadulni attól az érzettől, hogy a világ egyre békétlenebb hellyé kezd válni. Ugyanakkor – és ez sajnos több puszta érzetnél, hiszen jól dokumentálható lépések bizonyítják – a nemzetközi érintkezés multilaterális intézményrendszere is rohamosan veszít korábbi jelentőségéből, súlyából. Ha ehhez még hozzávesszük az utóbbi száz év első igazán komoly globális járványát, ami egy csapásra „impraktikussá” tette a nemzetközi kapcsolatépítés és kapcsolattartás hagyományos (többnyire személyes kontaktuson, valóságos találkozáson alapuló) eszközeit, akkor könnyű belátni:...

Read more

Civitas Sapiens ’20 – Online Okos Város Konferencia, 2020. november 19.

„09:15-09:45 Köszöntők DR. UZSÁK KATALIN, Területi közigazgatás müködtetéséért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség DR. KIS NORBERT, Fejlesztési rektorhelyettes, Nemzeti Közszolgálati Egyetem DR. GÁL ANDRÁS LEVENTE, Szakmai vezető, Digitális Jólét Program GYOPÁROS ALPÁR, Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos PLENÁRIS ELŐADÁSOK A terem - Településmenedzsment célcsoport 09:50-10:10 Digitalizációs források, lehetőségek Magyarországon DR. KELEMEN CSABA, főosztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium 10:10-10:30 Okos városfejlesztések relevanciája itthon DR. DUKAI MIKLÓS, Önkormányzati helyettes államtitkár, Belügyminisztérium 10:30-10:55 SZÜNET INTERAKTÍV SZEKCIÓK 11:00-11:30 Digitális Térségfejlesztés - avagy a Digitális Falu Program és...

Read more

Út az agilis kormányzás felé – hajtóerő a sikerhez szükséges változásokhoz

„Az IBM kormányzati-közigazgatási ügyekkel foglalkozó kutatóközpontja (IBM Center for the Business of Government – CBG) oldalán megjelent elemzés az agilis kormányzásra való törekvések eredetét és főbb jellemzőit tekinti át, az elméleti keret felvázolásával és esettanulmányok bemutatásával (The Road to Agile Government: Driving Change to Achieve Success). Mint a szerző – aki az amerikai Nemzeti Közigazgatási Akadémia (National Academy of Public Administration) kutatója és az IBM CBG  vendégkutatója – előre bocsátja, a jelentés célja, hogy az agilis szoftverfejlesztés területén szerzett tapasztalatokból levonható tanulságokra...

Read more

Az EU a digitális világ megreformálását várja az új amerikai elnöktől

„Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közzétett Twitter-üzenetében "új, átfogó transzatlanti partnerség, új globális szövetség" kialakítására szólította fel az Egyesült Államokat. Tudatta: ennek egyebek mellett a biztonság fokozására, a fenntarthatóságra, a kereskedelemre, a globális versenyfeltételekre, valamint az intézmények megerősítésére kell kiterjednie. Von der Leyen az uniós tagországok nagyköveteinek videókonferenciája előtt közzétett üzenetében az EU és az Egyesült Államok együttműködésének konkrét példái között a koronavírus-járvány leküzdését, a klímavédelmet, valamint a nemzetközi szervezetek, például az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a...

Read more

Veszélyhelyzetben minden másodperc számít

„Egy veszélyhelyzetben minden másodperc számít. A segélykérés helyszínének gyors meghatározása a segítségnyújtás legnagyobb kihívása – van, hogy élet-halál kérdése. Az Advanced Mobile Location (AML), a 112-es segélyhívószámhoz kapcsolódó kiegészítő funkció, amit az Egységes Segélyhívórendszer üzemeltetője, a NISZ Zrt. a helyi mobilszolgáltatók életmentést támogató technológiáján keresztül biztosít. Az AML funkciónak köszönhetően egyes iOS és Android rendszerű okostelefonok a segélyhívás helyszínadatait automatikusan továbbítják az Országos Rendőr-főkapitányság által fenntartott Hívásfogadó Központokba. Magyarországon 2013-ban vezették be a 112-es segélyhívószámot egységes európai segélyhívószámként, ami ingyenesen hívható mind...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. november 9.

Svájc négy évre szóló digitális külpolitikai tervet hirdetett meg A koronavírus járványtól felforgatott, és most még nehezen megjósolható időtartamú és mélységű recesszióba taszított világban Svájc nem akar kimaradni a digitalizáció potenciális áldásaiból. Az eltökéltséget, és egyben a kitörés felvázolt irányait is egyértelműen mutatja az a dokumentum, amelyet a napokban fogadott el a svájci Szövetségi Államtanács. A „Digitális Külpolitikai Stratégia 2021-2014” című dokumentum az elkövetkező négy esztendőre kiterjedő időhorizonttal kívánja kitűzni azokat a témákat (területeket) és alapvető irányokat, amelyek mentén a svájci államszövetség...

Read more

Informatikai alapú innováció a közszférában – esettanulmányok jó gyakorlatokkal

„A European Journal of Information Systems októberben megjelent 29. száma különkiadásként foglalkozik a közszféra informatikai rendszereivel és innovációs gyakorlatával. A különkiadás bevezetőjében (IT-enabled innovation in the public sector: introduction to the special issue) a szerzők rámutatnak, hogy a digitális kor közszférája egyre inkább igyekszik kiaknázni az informatikai innovációban rejlő lehetőségeket, az adatgyűjtéstől a közszolgáltatások nyújtásáig, olyan új technológiákkal, mint a nagy adattömeg gyűjtése és feldolgozása (big data), a blokklánc, a mesterséges intelligencia vagy a tárgyak internete (IoT). Az ebben rejlő potenciál feltárásához...

Read more

Egyetértesz-e azzal, hogy a közpénzből fejlesztett szoftvereket szabad- és nyílt forráskódúként kellene kiadni?

„A közpénzen finanszírozott szoftverek Szabad Szoftvereknek kellene lenniük. Annak ellenére, hogy emellett rengeteg jó érv van, sok politikus egyenlőre nem is hallott róluk. A Szabad Szoftverek mindenki számára biztosítják a jogot a korlátozások nélküli használatra, a forráskód tanulmányozására, megosztásra és továbbfejlesztésére. Ezek a jogok segítenek olyan alapvető szabadságjogok érvényesítésében mint a szólásszabadság, a sajtószabadság vagy a magánszférához való jogok. Ebben segíthetsz! Írd alá a nyílt levelünket, hogy az üzenetünknek nagyobb súlya legyen. 29428 magánszemély és 197 szervezet már aláírta. Mi átadjuk a...

Read more

Sokba kerül Hamburgnak a Windows 7-hez való ragaszkodás

„A helyi rendőrség nagyon nem akar megszabadulni az operációs rendszertől. A Windows 7 hivatalos terméktámogatása 2020. január 14-én járt le, a Microsoft azóta nem ad ki frissítéseket az operációs rendszerhez. Mindez azonban nem zavarja a hamburgi rendőrséget, amely ragaszkodik a bevált számítógépeihez és ezért hajlandó volt a további terméktámogatásért 526 000 eurót fizetni a redmondi óriáscégnek. Mint kiderült, jelenleg a hamburgi rendőrség összesen 8082 számítógépén fut még a Windows 7 és ugyanez mondható el más helyi hivatalok 1041 számítógépéről is. A Windows...

Read more
Page 59 of 228 1 58 59 60 228