Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

Szijjártó Péter köszöni a Huawei segítségét – és a magyar 5G kiépítésben való részvételét is

„Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter a Huawei Technologies képviselőivel folytatott pénteki megbeszélésen elismeréssel szólt az idén európai 20. és magyarországi 15. születésnapját ünneplő Huawei hazánkban vállalt felelősségéről; arról, hogy a kínai cég több mint 2000 ember számára biztosít munkahelyet, és arról is, hogy a Huawei adományokkal segíti a Covid-19 vírus elleni hazai küzdelmet. A Liszt Ferenc reptéren pénteken reggel landolt a Huawei egészségügyi adománycsomagja; a szállítmány 3000-3000 darab orvosi szemüveget és orvosi védőruhát, illetve 50 ezer darab orvosi maszkot tartalmaz. A...

Read more

Európai uniós tisztviselői karrierprogram indul szeptembertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„ Európai uniós tisztviselői karrierprogram indul szeptembertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amelyre május 15-ig lehet jelentkezni – mondta a program igazgatója, a Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője az InfoRádiónak. Prőhle Gergely megfogalmazása szerint a Nemzetek Európája Karrierprogram egy hiánypótló vállalkozás, hiszen több mint másfél évtizede vagyunk az Európai Unió tagjai, ez idő alatt pedig bebizonyosodott, hogy nagyon szükség van olyan magyar szakemberekre, akik az Európai Bizottságban, vagy a más uniós intézményekben dolgoznak. Az említett intézményeknél nagy jelentőséget kap, hogy a tagállamok közötti arány...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. március 30.

Vészhelyzeti működésre készül az ENSZ: a BT titkos online szimulációs gyakorlatot tartott A modern államigazgatás egyik keveset hangoztatott, épp ezért nem túl széles körben ismert, ám annál fontosabb fogalma a „kormányzati folytonosság fenntartása”. 1962 őszén, a hidegháború csúcspontján, a hírhedt kubai rakétaválság napjaiban született meg ez a koncepció. A pusztulás szélére sodródott glóbusz nyugati felén kezdtek először szisztematikusan gondolkodni a „continuity of government” problémáján. Röviden arról volt szó, hogy a rendszerbe állított nukleáris fegyverekkel alapvetően változott meg a háborúk menete: a hordozóeszközök...

Read more

Európai Bizottság – Emberi jogok és demokrácia: törekvés a méltóság és az egyenlőség biztosítására az egész világon

„Az Európai Bizottság és a főképviselő a mai napon közös közleményt, valamint az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó, a 2020–2024-es időszakra szóló uniós cselekvési tervet fogadott el, amelyben meghatározta az emberi jogokkal és a demokráciával kapcsolatos prioritásokat és az előttünk álló utat. Emellett közös javaslatot nyújtottak be a Tanácsnak arra vonatkozóan, hogy a cselekvési terv hatálya alá tartozó kérdésekben minősített többségi szavazással járjon el. Ez tükrözné a cselekvési terv stratégiai jelentőségét. Ezenkívül elősegítené a gyorsabb és hatékonyabb döntéshozatalt az emberi jogokkal...

Read more

Az európai vállalkozások felkészítése a jövőre: Új iparstratégia a globálisan versenyképes, zöld és digitális Európáért – Európai Bizottság

„A Bizottság ma új stratégiát terjeszt elő annak érdekében, hogy az európai ipar élen járhasson a klímasemlegességre és a digitális vezető szerepre való kettős átállás során. A stratégia célja, hogy ösztönözze Európa versenyképességét és stratégiai autonómiáját egy olyan időszakban, amikor folyamatosan formálódik geopolitikai erőtér és fokozódik a globális verseny. A kezdeményezéscsomag az európai értékekben és a szociális piaci hagyományokban szilárdan gyökerező európai iparpolitika új megközelítését vázolja fel. Számos intézkedést határoz meg az európai ipar valamennyi szereplőjének támogatására, ideértve a nagy- és kisvállalkozásokat,...

Read more

Adatvédelem a koronavírus-járvány idején – Európai Adatvédelmi Testület

„...Használhatják-e a tagállamok kormányai az egyének mobiltelefonjával kapcsolatos személyes adatokat aCOVID-19 megfigyelésére, korlátozására vagy enyhítésére irányuló erőfeszítéseik során? Néhány tagállamban a kormányok a COVID-19 megfigyelésének, korlátozásának vagy enyhítésének egyik lehetséges módjaként a mobil helymeghatározási adatok felhasználását tervezik. Ez magában foglalja például annak lehetőségét, hogy az egyének földrajzi helyzetét megfigyelje, vagy közegészségügyi üzeneteket küldjön egy adott területen élő személyeknek telefonon vagy szöveges üzenetben. A hatóságoknak törekedniük kell a helymeghatározási adatok névtelen kezelésére (azaz olyan adatkezelésre, hogy az egyéneket nem lehessen újra beazonosítani), ez...

Read more

Mobiltechnológia a lehetséges koronavírus fertőzések felderítésére: Svájc Ausztria, Szlovákia

„...A Vöröskereszt "Stopp Corona Applikációt" indított; az alkalmazással azt kívánják elérni, hogy megakadályozzák a vírusfertőzés terjedését. Az alkalmazás egy "kapcsolattartási naplóként" működik; azok, akik csatlakoznak, elmenthetik, mikor kivel találkoztak. Ha az alkalmazást letöltő tagok közül valaki megbetegszik a Covid-19 fertőzés következtében, automatikusan értesítést kapnak azok a személyek, akikkel az illető az elmúlt 48 órában kapcsolatba lépett, így például könnyebben elérhetők lesznek azok az utasok, akik egy vonaton ugyanabban a fülkében utaztak, vagy azok a kollégák, akik közösen vettek részt egy munkahelyi megbeszélésen...”...

Read more

Intelligens karantént vezetnek be Csehországban

„Csehországban hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik – közölte Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a Lidové Noviny című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában. A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani. „Ha az érintett nem egyezik bele az elektronikus nyomok felhasználásába, akkor a szokásos módon, csak...

Read more

Végre valamire jó lehet egy okoseszköz: lázmérőkkel követik a koronavírust

„Ellépték a világot az internethez kapcsolódó dolgok, az emberi felhasználók nélküli online eszközök hálózatára már van külön kifejezés is. Ez az Internet of Things (IoT), a dolgok internete. Az ilyen eszközök közé tartoznak például a távolról, az okostelefonunkon keresztül beindítható mosógépek, a telefonunkat értesítő okoscsengők vagy inkább videós kaputelefonok, vagy az adatkapcsolattal felszerelt szenzorok, amelyeket számtalan helyen használnak a nagy gyáraktól a szántóföldekig. Az egészségügyi területen is egyre népszerűbbek az online orvosi eszközök, például a wifi-kapcsolattal szerelt szívritmus-szabályzó vagy a beteg adatait...

Read more

Hack the Crisis Hungary – A hazai fejlesztői társadalom összefogása 48 órás online hackathon és ötletverseny 2020. április 3-5.

„A rendezvényről A Hack The Crisis Hungary esemény célja, hogy Magyarország fejlesztői olyan megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek a koronavírus okozta nehéz helyzetben támogatják a kulcsfontosságú szakembereket, szervezeteket, közösségeket, illetve oktatási intézményeket. A rendezvény Észtországból érkezett el hozzánk, ahol első ízben valósították meg a Hack the Crisis online hackathont és ötletversenyt. A fontosságát és relevanciáját mi sem bizonyítja jobban, minthogy néhány nap alatt több mint 30 ország csatlakozott a kezdeményezéshez. Fontos célunk az is, hogy megmutassuk mekkora potenciált jelentek Magyarország számára itt dolgozó...

Read more
Page 70 of 226 1 69 70 71 226