Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Krasznay Csaba: az új kulcsszó a kiberhigiénia

„ A modern kiberbűnözés, bár nem száz százalékig, de nincsen emberi beavatkozás, emberi butaság, tévedés, hiszékenység nélkül – mondta Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő beszélt a járvány alatt átalakult kiberbiztonságról, az egészségügyi hálózatra leselkedő kockázatról és a Pegasus-ügyről is. A Covid-járvány két éve alatt látszik már, hogyan változott a kiberbiztonság szerkezete? Olyan változáson mentünk keresztül, amilyen üteműt – húsz éve vagyok ebben a szakmában – még nem láttam. A helyzet egyre...

Read more

Helyi népszavazások a TÖOSZ nézőpontjából

„Az önkormányzati rendszer több mint három évtizede alatt az állampolgári lelkesedés jelentősen alább hagyott, a helyi népszavazás jogintézménye kiürült. Az önkormányzat működése, a helyi közszolgáltatások valós igény szerinti biztosítása érdekében ugyanakkor elengedhetetlenül fontos, hogy a választott képviselők és a választópolgárok között aktív kapcsolat legyen – hangsúlyozta előadásában dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára, az NKE mesteroktatója a Károli Gáspár Református Egyetem által szervezett online konferencián. A választás és népszavazás egyes jogi-igazgatási összefüggései című 2022. január 19-ei online rendezvényen dr. Gyergyák Ferenc a...

Read more

Virtuális kiállítás nyílt a költészet napja alkalmából Petőfi-relikviákból

„A Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar kultúra napja alkalmából szabadon hozzáférhetővé teszi Petőfi eredeti verseit, leveleit, portréit, köteteit, a hozzá köthető relikviákat a 200 Petőfi szabadon weboldalon. Az újabb kutatási eredmények iránt érdeklődő közönség számára a Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! című színes, több tudományterületet is érintő konferenciakötet is online elérhetővé válik. A 200 Petőfi szabadon virtuális képeskönyv jóval több adatbázisnál – a letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel. A legizgalmasabb...

Read more

Tavasztól jöhetnek az időalapú jegyek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain

„ A Fővárosi Közgyűlés január 26-án, szerdán tárgyal és dönt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről. Kedvező határozat esetén szó szerint új időszámítás kezdődhet Budapest közösségi közlekedésében. A két első termékkel akár 60 és 120 percig is lehet utazni. A fővárosban közlekedők régóta igénylik egy olyan jegytípus bevezetését, amely korlátlan utazást biztosít számukra egy meghatározott, rövid időszakon belül, akár oda-vissza irányba. Ezért a Budapesti Közlekedési Központ az elmúlt hónapokban előkészítette az időalapú mobiljegyek bevezetésének lehetőségét. Ráadásul ezek előtt...

Read more

3/2022. (I. 20.) ME határozat a Végrehajtás Operatív Program Plusz monitoring bizottsága elnökének kinevezéséről

„A 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 34. §-ában meghatározott jogkörömben eljárva Dr. Adorján Richárdot, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárát a Végrehajtás Operatív Program Plusz monitoring bizottsága elnökévé – 2022. január 15-i hatállyal – kinevezem.” Forrás: 3/2022. (I. 20.) ME határozat a Végrehajtás Operatív Program Plusz monitoring bizottsága elnökének kinevezéséről; Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2022. évi 7. szám; 2022. január 20.; 461. o. (PDF)

Read more

Immár hivatalos, február 15-től jön az oltási igazolvány

„Oltatlan személy, fertőzésen való átesettség esetén sem lesz jogosult az oltási igazolványra, az esetleg jelenleg meglévő fertőzésen átesettségre kiadott védettségi igazolványa pedig elveszíti érvényességét. Az igazolvány a második oltást követően hat hónapig lesz érvényes, ezután az érvényesség - főszabály szerint - csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, akkor a fertőzés igazolásától számított 6 hónapig lesz érvényes az igazolványa. A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes. Az egydózisú Janssennel...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2022. január 24.

Ajánlati/részvételi felhívás AF - DATRAK - Üvegkapu bemutató rendszer szállítás Ajánlatkérő: DATRAK Digitális Adattranzakciós Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Közbeszerzési Értesítő: 2022/11, 2022.01.17. Online streaming a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Zrt. részére (489) Ajánlatkérő: Nemzeti Kommunikációs Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2022/11, 2022.01.17. Hitelesített energiamegtakarítás nyilvántartása Ajánlatkérő: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2022/12, 2022.01.18. Szolgáltatásmenedzsment rendszer/2022. Ajánlatkérő: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közbeszerzési Értesítő: 2022/13, 2022.01.19. Jogi adatbázis és rendelettár szolgáltatás Ajánlatkérő: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2022/13, 2022.01.19. Magyar Posta...

Read more

Itt vannak az új iskolai karanténszabályok: hány napig kell otthon maradni, lesz-e online oktatás?

„Hány napra kerül karanténba az alsós, akinek az osztálytársa igazoltan fertőzött? Mikor mehetnek vissza az iskolába azok a diákok, akiknek pozitív lett a koronavírustesztjük? És lesz-e online oktatás? Összefoglaltuk a legfontosabb szabályokat. Változnak az iskolai karanténszabályok – erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a csütörtöki kormányinfón. Az Oktatási Hivatal oldalán pénteken meg is jelent az átdolgozott „intézkedési terv”. Mi változik? Mindössze annyi történik, hogy most már az 1-6. évfolyamon is ugyanolyanok lesznek a járványügyi szabályok, mint a 7-12. évfolyamon. Eddig az...

Read more

Magyar tudósok kutatása segíthet előre jelezni a következő világválságot vagy megelőzni egy váratlan szívrohamot

„A Scientific Reports rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg magyar kutatók tanulmánya, amely hozzá segíthet előre jelezni a váratlan eseményeket matematikai modellek segítségével. „Unikornisvadász”, azaz anomália detekciós algoritmusokkal kapcsolatos tanulmány jelent meg a rangos Scientific Reports című nemzetközi tudományos folyóiratban magyar kutatók (Benkő Zsigmond, Bábel Tamás, Somogyvári Zoltán) tollából. A tanulmány a Wigner Fizikai Kutatóközpont, Komputációs Tudományok osztályán folyó munka eredménye, ahol többek között olyan új számítógépes módszereket fejlesztenek, amelyek segítenek az információ-tengerben, „big data” állományban megtalálni a rendkívüli és váratlan helyzetekre előre...

Read more
Page 284 of 1045 1 283 284 285 1 045