Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Webarchiválással bővül az OSZK tevékenységi köre

„2021. január 1-vel új feladatot kapott az Országos Széchényi Könyvtár, a 2020 decemberében megjelent kormányrendelet alapján, amely részletesen definiálja a nemzeti könyvtár teendőit az interneten szolgáltatott és nyilvánosságra hozott webtartalom megőrzésével kapcsolatban. A rendelet egy több éves előkészítő munka eredménye. Megalkotói figyelembe vették az OSZK-ban 2017-ben elindult kísérleti webarchiváló projekt során szerzett tapasztalatokat is. Ezzel Magyarország azon kevés ország egyike lett, ahol önálló jogszabály vonatkozik erre a tevékenységre és nem egyszerűen a kötelespéldány-törvényt terjesztették ki az online publikált tartalmakra. A 626/2020. számú kormányrendelet...

Read more

A Kormány 1048/2021. (II. 12.) Korm. határozata a Vidékfejlesztési Kormánybizottságról

„1. A Kormány a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti kormánybizottságként létrehozza a Vidékfejlesztési Kormánybizottságot. 2. A Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikájának kereteit jelentősen kitágító hazai fejlesztési források és a kapcsolódó uniós források nemzetstratégiai céljainkhoz illeszkedő felhasználása révén történelmi mértékben erősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket. Ezáltal a) versenyképessé és vonzóvá tegye a magyar agráriumot, b) olyan fejlesztések megvalósulását ösztönözze, amelyek a...

Read more

Gyász: Magyarország első rendszerprogramozóját gyászoljuk

„2021. január 31-én, 90 esztendős korában elhunyt Dettrich Árpád Magyarország első, iskolateremtő rendszerprogramozója. (Havass Miklós írta a nekrológot.) Árpi még nem a „számítógépek korában” született. Matematika tanár volt, azok közül is a jók közé tartozott, aki élethivatásának nem egyszerűen egy előírt tudásanyag átadását tekintette, hanem diákjai mögött az ember megtalálását és nevelését. Volt diákjai csapatostul követték végzés után is. Ez tette lehetővé, hogy körükből szerveződjék meg az Infelorban az első olyan programozó csapat, amely nem alkalmazási programokat írt, hanem olyan rendszerprogramokat, amelyek...

Read more

Magyarország már átültette az új uniós távközlési szabályokat, de 24 másik tagállam ellen kötelezettségszegési eljárás indult

„A Bizottság a mai napon kötelezettségszegési eljárást indított 24 tagállam ellen, mivel azok elmulasztották átültetni nemzeti jogrendjükbe az új uniós távközlési szabályokat. Az új szabályozás, vagyis az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex célja, hogy korszerűsítse az elektronikus hírközlés európai szabályozási keretét és javítsa a fogyasztók választási és jogérvényesítési lehetőségeit például azáltal, hogy egyértelműbb szerződéseket, minőségi szolgáltatásokat és versenypiaci körülményeket biztosít. A Kódex a kommunikációs szolgáltatások magasabb színvonalát is garantálja, például a hatékonyabb és akadálymentes segélyhívási célú kommunikációt. Emellett az üzemeltetők számára előnyös, a...

Read more

Megújult Engel Pál adatbázisa, a középkori Magyarország digitális atlasza

„A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete az Árpád-ház Program keretében végzett kutatásai során lehetőséget teremtett Engel Pál 2001-ben a Térinfo Bt. fejlesztésével CD-ROM-on megjelentetett középkori településtörténeti adatbázisának korszerűsítésére, nyilvános és ingyenes internetes elérhetőségére egy futtatóprogram letöltésével. A szoftver használati útmutatója itt olvasható. Az adatbázis eredetileg az OTKA és az Akadémiai Kutatási Pályázatok támogatásával az MTA Történettudományi Intézetében készült 1993–2001 között. Az elmúlt két évtized számítástechnikai fejlődése elengedhetetlenné tette, hogy megújuljon a program futtatását biztosító térinformatikai környezet. A korszerű keretprogramot és az adatbázis továbbfejlesztését az első kiadáshoz...

Read more

Virtuális térben képzik tovább a közlekedés szakembereit

„A közlekedési ágazat nyolcezer dolgozója részesülhet továbbképzésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elindított hétmilliárd forint költségvetésű programban. Ennek részeként korszerű informatikai eszközökkel felszerelt, komplex közlekedési képzési és vizsgacentrumot is kialakítanak. A program a szektor sajátosságaihoz igazodó, kompetenciaalapú képzési kínálattal és egyedi készségfelmérési módszertannal ösztönzi a munkavállalók eredményes továbbképzését. – A közlekedési képzési és vizsgacentrum korszerű felnőttképzési módszertannal és infrastruktúrával várja majd a tanulni vágyókat. A VR-technológiára, szimulátorokra épülő virtuális tanulási térben fejleszthetők a gyakorlati készségek, a mobil képzési helyszín pedig az...

Read more

Elkészült és véleményezhető a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia

„Elkészült a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia - a tervek itt érhetők el: www.budapestvasut2040.hu A honlapon részletes kérdőív és véleményezési lehetőség áll rendelkezésre, mindenkit kérek, hogy éljen ezzel, töltse ki a kérdőívet és mondja el a véleményét. Számítunk rá és érdekel minket, mit gondolnak a vasútról és a hévekről, akik használják és az is, miért nem használják, akik inkább autóba ülnek. Ez a 2040-es vonalhálózati víziót bemutató térkép tartalmazza az összes, a Stratégiában ütemezetten szereplő fejlesztést és az ennek eredményeképp elérhető vasúti- és...

Read more

Elérhetőek a “404 Not Found” – Ki őrzi meg az internetet? című konferencia anyagai

„Felkerültek webarchiválási honlapunkra a decemberi “404 Not Found” – Ki őrzi meg az internetet? című konferencia prezentációi és a délutáni workshopon ismertetett szoftverek elérhetőségei, emellett a Videotoriumban megtekinthetők az előadások felvételei. A konferencia anyagai A videofeltételek a Videotoriumban Figyelmükbe ajánljuk a Könyvtári Intézet által szervezett Az internet archiválása mint közgyűjteményi feladat című ingyenes tanfolyamunkat, amelyet február 9–12. között online formában tartunk meg (jelentkezési határidő február 2.). A tanfolyam új eszközök, szolgáltatások és projektek bemutatásával bővül, amelyek hamarosan bekerülnek a honlapunkon is elérhető tananyagba.”...

Read more

Átlagosan harmadával nőtt az internetforgalom Magyarországon

„További hálózatfejlesztéseket terveznek az internetszolgáltatók Magyarországon, mivel a kijárási korlátozások bevezetése, és a távmunka általánossá válása miatt az adatforgalom átlagosan 30 százalékos emelkedését mérték a hálózataikon. A Telenor hálózatán a tavaly márciusi kijárási korlátozások bevezetése után hirtelen mintegy 30 százalékos adatforgalmi növekedést mértek. A lezárások nem csak a hálózati adatforgalmat növelték meg, hanem megváltozott az internethasználat helyszíne is, a korábban zsúfolt csomópontok kiürültek, az alvó városokban hirtelen megnövekedett a forgalom. Ezekre azonnal reagálva több mint 200 helyszínen finomhangolták a hálózatot. Az első...

Read more

Új adatszolgáltatási központ segíti a digitális agrárstratégiát

„A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) már meglévő közadatok újrahasznosítása, és azok megjelenítése közérthető formában, ezekkel a célokkal kezdték meg a Nemzeti Élelmiszerlánc Adatszolgáltatási Központ (NÉAK) létrehozását – közölte a Nébih hétfőn. A projekt előkészítésére a kormány tavaly 133,8 millió forintot biztosított, a további finanszírozás várhatóan uniós forrásból történik az Új Nemzedék EU helyreállítási csomag (RRF) terhére. A Digitális Agrárstratégiához kapcsolódó rendszer fejlesztése 2020-ban indult, a központ teljes körű megvalósításának határideje 2023. december 31. – írja a Nébih. Kifejtik, hogy a NÉAK létrehozásának...

Read more
Page 346 of 1039 1 345 346 347 1 039