Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Márciusig felülvizsgálják, kinek jár szociális segély

„Márciustól jelentősen átalakul a szociális ellátások rendszere, a járási hivatalok hatáskörébe kerül az aktív korúak ellátása. A változások első sorban azokat érintik, eddig önkormányzati rendelet alapján voltak jogosultak rendszeres szociális segélyre. A segély helyett ugyanis az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kerül bevezetésre. A jegyzők pedig február 28-ig minden korábbi jogosultságot felül fognak vizsgálni. Az állam által nyújtandó ellátásokat 2015. március 1-jétől a járási hivatalok állapítják meg. Az e körbe tartozó ellátások a következők: aktív korúak ellátása (foglalkoztatást helyettesítő támogatás illetve az egészségkárosodási...

Read more

A közszférában is hódít a munkakör alapú rendszer

„A vállalkozói szféra után a közigazgatásban is bevezetésre került a munkakör alapú foglalkoztatási rendszer, amely révén jobban nyomon lehet követni a munkavállaló feladatait, és a bérezés is átláthatóbb. Ehhez kapcsolódik a teljesítményértékelési rendszer, ami már 175 ezer embert érint – mondta rádiónkban Arany Mónika, a BM KSZF - Közszolgálati Személyzetfejlesztési Igazgatóságának vezetője. Nemrég a közigazgatásban még idegen fogalomnak számított a munkakör alapú rendszer, mostanra azonban már egyre hatékonyabban veszik át ezt a formát a vállalkozói szférától. Arany Mónika a Rádió Orient műsorában...

Read more

TÖOSZ: hatékonyabb együttműködés kell a járásokkal

„Olajozottabbá kell tenni a járási és az önkormányzati hivatalok kapcsolatát – hangzott el a TÖOSZ Csongrád megyei polgármesteri fórumán. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára kiemelte, 'az ügyfél számára teljesen mindegy, hogy önkormányzati vagy állami szintről részesül az ellátásban, csak az a lényeg, hogy jó minőségben kapja azt'. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége idén is megrendezi hagyományos megyei polgármesteri fórumait. A Csongrád megyei találkozót megelőző sajtótájékoztatón Zongor Gábor hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a települési polgármestereknek tájékoztatást adjanak a MANORKA projektről, mely egyéb elemei...

Read more

A polgármesteri hivatalok irányítása és vezetése, az abban közreműködők feladat- és hatásköre

„A helyi önkormányzatok polgármesteri hivatalai fontos szerepet töltenek be mind az önkormányzati és államigazgatási feladatellátás, illetve önkormányzati adminisztráció, mind pedig – e feladatokkal összefüggésben és azokhoz szorosan kapcsolódva – az önkormányzattal kapcsolatba kerülő ügyfelek ügyeinek intézése, a „köz szolgálata” területén. Indokolt ezért ezt a szerepkört áttekinteni. Már csak azért is, mert magát az önkormányzati struktúrát sem hagyta változatlanul a közigazgatási reform. Változott a jogszabályi környezet, s változást hozott ezzel összefüggésben – a működésben is – a polgármesteri, jegyzői feladat- és hatáskörök módosulása,...

Read more

Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot

„Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot, ezzel megnyílt az út minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő és fejlesztési programjának végrehajtására. A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a helyi gazdaságfejlesztés és foglalkoztatás bővítése, és ennek révén a teljes foglalkoztatottság elérése, az újraiparosítás támogatása az uniós források célzott, átgondolt felhasználásával valósulhat meg – mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár. Az első pályázati kiírások várhatóan tavasszal jelenhetnek meg. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), a...

Read more

Tavasszal elindul a nemzeti közműszolgáltató

„A Magyar Fejlesztési Bank kezdeményezte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. bejegyzését, a társaság tavasszal kezdi meg működését – jelentette be a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára. A Magyar Fejlesztési Bank kezdeményezte az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. bejegyzését, a társaság tavasszal kezdi meg működését – jelentette be a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára. Németh Lászlóné hangsúlyozta, a cég az állami közműszolgáltatások – a földgáz, a villany- , és a távhőszolgáltatás – egységes működéséért felel majd, és koordinálnia kell az...

Read more

A kormányzaton kívülieket is célozná a korrupcióellenes program

„Míg a 2012–2014 közötti időszakra szóló közigazgatási korrupciómegelőzési program a közigazgatási és a közszolgálati korrupciós jelenségek visszaszorítását célozta, a 2015 és 2018 közötti Nemzeti Korrupcióellenes Program tervezete már a kormányzaton kívüli szereplőket is orientálni kívánja – tartalmazza a kormány honlapjára kedden felkerült, március 4-ig véleményezhető tervezet. A Belügyminisztérium által jegyzett, 2018-ig tartó, új program célja a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóbbá tétele, a hatósági eljárások fejlesztése, valamint az üzleti élet tisztaságát elősegítő szabályozás kialakítása. „A program a közszféra, az állami tulajdonú vállalatok és...

Read more

Megjelent a késedelemben lévő projektek listája

„Megjelent a késedelemben lévő uniós támogatású állami, illetve önkormányzati fejlesztések listája a pályázati honlapon. A kormány elhatározása szerint Magyarország úgy zárja a 2015-ös évet, hogy a 2007-2013-ra megítélt uniós forrásokat teljes egészében lehívja - áll a honlapon megjelent tájékoztatóban. Az ország 2007-ben 8200 milliárd forint lehívására kapott lehetőséget. Ennek eléréséhez a korábbi években a kabinet mintegy 1000 milliárd forint értékben engedélyezett túlvállalást, vagyis csaknem 9200 milliárd forint pénzügyi kötelezettséget vállalt a kormány, számolva azzal, hogy lesznek olyan fejlesztések, amelyeket nem lehet befejezni....

Read more

Közel 6700 milliárd forintnyi uniós támogatás lehívása előtt nyílt meg az út

„Közel 6700 milliárd forintnyi uniós támogatás lehívása előtt nyílt meg az út azzal, hogy az Európai Bizottság a benyújtott 10 közül már 6 operatív programhoz megadta jóváhagyását a 2014-2020-as programozási időszakra vonatkozóan - mondta Dr. Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a tavaly már jóváhagyott Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program után Brüsszel múlt pénteken újabb öt magyar operatív programot hagyott jóvá. Az államtitkár kifejtette, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot 2733 milliárd forint...

Read more

Jöhetnek a „mozgó kormányablakok”

„A közigazgatási reform következő lépcsőjeként fejlesztés alatt áll egy olyan autóbusz, amely „mozgó kormányablakként” járna ki a nehezen megközelíthető településekre – mondta el rádiónkban Kovács Zoltán. A Miniszterelnökség államtitkára közölte azt is, a kormányhivatali integráció várhatóan áprilistól indul, amelynek révén 2100 munkatárs kerül át a kormányhivatalhoz. Az elmúlt hetekben 26 új kormányablakot adtak át szerte az országban, ezzel együtt már mintegy 100 integrált kormányzati ügyfélszolgálati irodában intézhetik ügyeiket az állampolgárok. A végső cél továbbra is az, hogy minden megyei jogú városban, járási...

Read more
Page 737 of 998 1 736 737 738 998