Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Május 1-re lesz az államé minden városi kórház

„A következő ütemben, várhatóan május elsejéig az összes, aktív fekvőbeteg ellátást is nyújtó városi kórházat átveszi az állam, de ennek során is elsődleges szempont, hogy a betegek a legrövidebb időn belül juthassanak biztonságos és jó minőségű ellátáshoz - közölte az egészségügyi államtitkárság kedden. Az egészségügyi szolgáltatóknál az állam központi szerepvállalása már elkezdődött, közölte az államtitkárság, ennek első lépéseként, január elsejével a fővárosi és a megyei kórházak a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) fenntartása alá kerültek. A következő ütemben, várhatóan...

Read more

A Nefmi irányíthatja a megyei közgyűjteményeket

„A korábban a megyei önkormányzatokhoz tartozó közgyűjtemények közvetlen minisztériumi irányítás alá kerülését tartalmazza egy, hamarosan a kormány elé kerülő javaslat. L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke kedden Pécsen tartott sajtótájékoztatón elmondta: elkészült az első olyan szakmai anyag, amely megfogalmazza a kormánynak, hogy az érintett múzeumokat, könyvtárakat és levéltárakat ne a megyei kormányhivatalok, hanem közvetlenül a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tartsa fenn. Hozzátette, hogy reményei szerint ezen elképzelés élvezi majd a kormány támogatását, s az intézmények átadása április 1-ig, de legkésőbb...

Read more

Egy kaposvári nyugdíjas lett a somogyi Kormányablak 5000. ügyfele

„2011. január 3-i indulása óta immár több mint ötezer somogyi ügyfélnek segítettek a Kormányablak munkatársai. Az 5000. ügyfelet Juhász Tibor Somogy megyei kormánymegbízott személyesen köszöntötte, akit ez alkalomból egy emléklappal és az Alaptörvény bekötött példányával ajándékozott meg. A Somogy Megyei Kormányablakban 2011-ben az ügyfelek összesen 4225 (2511 ügykörbe tartozó, 1717 ügykörön kívüli) ügyet intéztek, összesen 667 konkrét kérelmet nyújtottak be. A leggyakrabban intézett ügykörbe tartozó ügyek: ügyfélkapu létesítés, utazási költségtérítés, családi pótlék és GYES igénylés. Legújabban pedig a devizahitelesek és aktuálisan az...

Read more

A BM-ben három 206-os szoba van

„Vérfrissítést hajtanak végre a közigazgatásban; évről évre 1-2 száz, nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett, nyelveket beszélő diplomás titán váltja az államapparátusból távozókat. Egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki ápolja a kertjét, és látja, hogy gyökeret ereszt egy virág, amit ültetett – fogalmazott a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program „évnyitóján” Navracsics Tibor tárcavezető, aki a közigazgatási rendszer 2010-ben kezdődött átszervezésével munkatársaival csak a magot vetette el, de úgy látja, egyre több jel utal arra, hogy a végre fejlődésnek is indul. A kormányfő helyettese leszögezte: a...

Read more

A magyar közigazgatás újra fejlődésnek indult

„Ma már látjuk, hogy a magyar közigazgatás újra fejlődésnek indult, ezt támasztja alá az is, hogy a mai nappal másodszor indul el a MKÖ Program – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, a program megnyitóján. Navracsics Tibor köszöntőjében azt mondta: az esemény örömteli voltát a nyerteseken túl azok érezhetik át, akik tavaly is jelen voltak. Amikor két évvel ezelőtt eldöntötték, hogy lesz egy, a közigazgatással foglalkozó minisztérium is, reménykedtek annak sikerességében – idézte fel a miniszter, majd hozzátette: ma már...

Read more

Jöhetnek az antikorrupciós felügyelők?

„A korrupciós kockázatokra figyelő antikorrupciós felügyelők alkalmazását javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a közszférában a korrupcióellenes javaslatcsomagjában. A pénteki Magyar Nemzetet Sponga István, az ÁSZ osztályvezető főtanácsosa arról tájékoztatta, hogy a jogalkotóknak címzett dokumentumot az ÁSZ korrupciómegelőzési kutatásának részeként állítják össze. A veszteségek visszaszorításának lehetséges módozatairól szóló összefoglaló - a tervek szerint - a következő hónapban készül el. A lap közlése szerint az ÁSZ a büntetőrendelkezések további szigorítása helyett az állami, önkormányzati szervezetek belső felépítésének és szabályrendszerének átalakítását szorgalmazza. Sponga István a...

Read more

Soha nem tartozott ennyivel az állam

„Az államigazgatás "nyakába szakadtak" a megyei önkormányzatok tartozásai, a költségvetési intézmények lejárt adóssága 49,9 milliárd forint. Januárban minden idők csúcsát megdöntve 49,9 milliárd forintra ugrott a költségvetési intézmények lejárt adóssága, miután az államigazgatás "nyakába szakadtak" a megyei önkormányzatok, illetve azok számlatartozásai - írja a Napi Gazdaság a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva. Az összes adósság 58,9 százaléka, 29,9 milliárd forint jelentkezett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezetnél. Az orvos-egészségügyi centrummal rendelkező egyetemek 5,2 milliárd forinttal tartoznak, a megyéktől átvett egészségügyi intézmények adóssága eléri a...

Read more

Mégis folytatódik a Tisztaszoftver-program

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium arról tájékoztatta az Indexet, hogy sikerült megállapodniuk a Microsofttal a Tisztaszoftver program további sorsáról. Bár konkrét szerződést még nem írtak alá, az elvi megállapodás megszületett, így további egy évig még biztosan maradhatnak a Windowsok a közoktatásban. A pontos részletekről későbbre ígértek tájékoztatást. A Microsoft kérdésünkre elmondta, örömükre szolgál, hogy 2012-ben is megfelelő súllyal vehet részt a magyar oktatási rendszer munkájának támogatásában. A cég korábbi közleménye szerint a cég vezetése és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már január óta tárgyal...

Read more

Óriási átalakulás a pályaudvarokon

„Húsz vasúti pályaudvaron létesülhet kormányablak – közölte Gál András Levente kormánybiztos és Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. A vasúttársaság vezetője arra számít, hogy a szükséges támogatási szerződések aláírása után nagyjából másfél év alatt valósulhatnak meg a beruházások. Gál elmondta, hogy a járási székhelyen kívüli kormányablakok létesítésével világos lesz mindenki számára, hogy az államigazgatási ügyek nem kerülnek távolabb az állampolgároktól. A rendezvényen kifejtették ugyanakkor, hogy a pályaudvari kormányablakok létrehozásához először meg kell oldani az utasellátók „félresikerült privatizációját”, amely minden fejlesztés...

Read more

Navracsics Tibor: lehet 23 járás Budapesten

„Ha a fővárosi polgármesterek ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kerületben legyen járási hivatal, akkor "meghajlik" az akaratuk előttük, ám igyekszik meggyőzni őket, hogy nem ez a legjobb megoldás - mondta el Navracsics Tibor a Hír TV-nek, kitérve arra is, hogy nem szeretné, ha a járási hivatalokat aktív parlamenti képviselők vezetnék. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn közölte, hogy a budapesti kormánypárti képviselők, akik polgármesterek is egyben, ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kerületben legyen járási hivatal. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban...

Read more
Page 930 of 1029 1 929 930 931 1 029