Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Milliárdos segítség az önkormányzatoknak

„„Bízom benne, hogy az önkormányzatok arra használják a pályázati pénzeket, amire kérték: közüzemi tartozásaik és az elmaradt bérek kifizetésére” – mondta Tállai András önkormányzati államtitkár az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok (ÖNHIKI) támogatásának II. ütemének eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. Tállai András elmondta: a szeptember 10-i időpontig 1221 önkormányzat adta le pályázatát, amelyet aztán egy tárcaközi bizottság bírált el, majd tett javaslatot a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter részére. Pintér Sándor belügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében 1216 települési önkormányzat kapott...

Read more

Új önkormányzati szövetség alakul

„Várhatón a jövő év első hónapjaiban Települési Önkormányzatok Országos Szövetségébe olvad a Magyar Önkormányzatok Szövetsége – jelentették be a két szövetség balatonfüredi konferenciáján. Jövő év első felében új önkormányzati szövetség alakul - ez csütörtök este jelentette be Schmidt Jenő a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a TÖOSZ és a Gémesi György gödöllői polgármester által vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) közös balatonfüredi konferenciáján. Amennyiben a két szervezet elnöksége is jóváhagyja az összeolvadást a két szervezet Magyar Települési Önkormányzatok Szövetsége néven folytatja a munkát....

Read more

A Jegyzők Országos Szövetségének Elnökségének álláspontja a helyi önkormányzatokról szóló törvény-tervezethez

„Az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban - ebből a pozícióból – fogalmazzuk meg aggályainkat és fenntartásainkat, hogy vajon a kitűzött célok eléréséhez a törvénytervezetben vázolt út e a legmegfelelőbb. Minden bizonnyal érthető, hogy érdeklődésünk elsősorban a jegyző státusának, s az általa vezetett önkormányzati hivatalnak a törvénytervezetben megjelenített szabályozási kérdéseire vonatkozik. Felfogásunk szerint, a jegyző és az önkormányzat hivatala az egységes közigazgatási szervezet részei, s ebből következően feladatunk nemcsak az önkormányzat szolgálata, hanem az államigazgatás végrehajtó – rendelkező tevékenységeinek a megvalósítása is. Mélységes aggodalmunkat...

Read more

A Kormány elfogadta az önkormányzati törvény tervezetét

„Az önkormányzatok szabadságát is meghagyja, ugyanakkor kötöttebb, átláthatóbb rendszert valósít meg a Kormány által szerdán elfogadott új, 155 paragrafusból álló tervezet – jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András. A kormányszóvivő hangsúlyozta: az 1990-től érvényben lévő önkormányzati törvénynek mostanra minden előnye és hátránya kiderült, mára a rendszer eljutott "teljesítőképességének határára”. A cél az - folytatta a kormányszóvivő -, hogy az új törvény pontosabban, differenciáltabban határozza meg mind az önkormányzatok, mind pedig az állam feladatait. Hozzátette, hogy a hamarosan Parlament elé kerülő...

Read more

Tovább csökkennek az állampolgárok bürokratikus terhei

„Rövidebb ügyintézési határidő, gyorsabb hatósági eljárások, több elektronikus ügyintézési lehetőség: ezeket célozza meg a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény módosítása, amelyről szóló javaslatot a Kormány szerdai ülésén fogadta el. Több, az állampolgárok és hazai vállalkozások bürokratikus terheit csökkentő intézkedést követően, a Kormány döntött a közigazgatási hatósági eljárások általános szabályairól szóló törvény módosítására irányuló törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztéséről. A törvényjavaslat elkészítését – a jogalkalmazás tapasztalatait is figyelembe véve – a közigazgatási eljárási kódexben foglalt eljárásjogi kérdések koncepcionális felülvizsgálata előzte...

Read more

Balaton parti önkormányzatok – A vidék halála

„Az önkormányzati rendszer átszervezése elsősorban a kistelepülések hivatalait, önkormányzatait fogja drasztikusan érinteni. A Balaton parti kis önkormányzatok polgármesterei tartanak az átszervezéstől. Szeretném hangsúlyozni, nem a pozíciónkat féltjük, számunkra a településünk fejlődése, jövőképe a fontos, és a törvényhozóknak is meg kell érteni, veszélyes lépés egy-egy ilyen fontos láncszemet (önkormányzatot) kivenni a rendszerből. Akár elfogadjuk, akár nem, a Balaton parti önkormányzatok jelentik a balatoni turizmus alappilléreit, és itt nem csak a városokról beszélünk, mivel a térséget elsősorban kistelepülések alkotják. Most szeretném a helyi viszonyok,...

Read more

Hét település szabadulhat meg a milliárdos adósságtól

„ Állami segítséggel összesen 3,5 milliárd forintos adósságtehertől szabadulhat meg hét település, akik a kilencvenes években az úgynevezett japán-hitel konstrukcióban jutottak fejlesztési forrásokhoz. 995-ben a magyar kormány elsősorban környezetvédelmi beruházások finanszírozására úgynevezett japán-hitel szerződést kötött, ami a környékbeli települések számára nyújtott segítséget különböző beruházásokhoz. Várpalota mellett Balatonalmádi, Berhida, Pétfürdő, Öskü, Ősi és Tés vett részt az akkoriban sikeresnek ígérkező hitelkonstrukcióban. - Azóta azonban kiderült hogy mindez meglehetősen nagy terhet rótt az önkormányzatokra. A részletes államháztartási reform keretében nemcsak az önkormányzati feladatellátás felől...

Read more

A vártnál korábban felállhat az új közigazgatási rendszer

„Balatonfüred – Akár az is elképzelhető, hogy az eredetileg tervezett 2013. januári indulás helyett már jövő júliusban járási rendszerben működik az államigazgatás hazánkban, mondta Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az Önkormányzati megújulás 2011 címmel rendezett konferencián tartott előadást a közigazgatási folyamatok változásairól a mintegy kétszáz polgármesternek és jegyzőnek a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szakmai segítségével rendezett balatonfüredi konferencián. Navracsics Tibor szerint hetven év tanácsrendszere után igazi önkormányzati rendszer alakulhat ki az önkormányzati...

Read more

Folytatódik az állami vagyon felmérése

„Az egységes állami vagyon-nyilvántartási rendszer kialakítására (Országleltár-projekt) a jövő évi költségvetésben összesen 4,2 milliárd forintot különítettek el, 2,7 milliárdot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és 1,5 milliárdot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA Zrt.) használhat fel - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Veres János MSZP-s képviselő kérdésére adott írásos válaszából, ami a parlament honlapján jelent meg. Ezen túlmenően a Földmérési és Távérzékelési Intézet az Országleltárral kapcsolatos költségeinek fedezésére (fényképezésre) az uniós finanszírozású Elektronikus közigazgatási operatív program egyik pályázatán is terveznek finanszírozást....

Read more

Meghirdették a Közigazgatási Ösztöndíjat

„2011. november 20-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra Második alkalommal hirdették meg a Kormány által alapított Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. Ennek keretében 2012-ben 150 fiatal kap lehetőséget, hogy 10 hónap alatt szakmai gyakorlatot szerezzen. Ebből 8 hónapot Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél, 2 hónapot pedig valamely európai uniós ország közigazgatási szervénél töltenek. A résztvevők szakmai fejlődését a program teljes időtartamában mentorok segítik. A közigazgatási utánpótlás...

Read more
Page 938 of 1016 1 937 938 939 1 016