Skip to main content

Találat: művelődés

A statisztikai adatszabályozás módszerei a kezdetektől napjainkig Magyarországon

„...A hazai szakirodalomból eddig hiányzott a statisztikai kiadványok szerkezeti és mennyiségi vizsgálata, illetve az ebből levonható következtetések a statisztikai szervezetek és kiadványrendszerük kapcsolatáról. A dolgozat célja egyrészt a magyar statisztikai rendszer történeti fejlődésének bemutatása. Ennek során törekszünk az adatok feldolgozására és közlésére vonatkozó témák kiemelésére, a szenzitív adatkörök kezelésének bemutatására. Másik kiemelten fontos célkitűzés a hazai statisztikai szakirodalom részleges biblometriai vizsgálata, az ebből adódó következtetések bemutatása, illetve a módszer lehetőségeinek és korlátainak megállapítása. Tézisek Az értekezés az alábbi tézisek mentén halad a...

Read more

Humánfejlesztési Operatív Program (HOP) 2021-2027 – Társadalmi véleményezés

„Az Operatív Programok tematikus célokra vonatkozó, részletes tervek. A Partnerségi Megállapodásban kijelölt fejlesztési irányok alapján készülnek, és meghatározzák, hogyan kerül felhasználásra az Európai Unió által biztosított támogatás a programozási időszak során. Az alábbiakban a Humánfejlesztési Operatív Program rövid összefoglalóját ismerheti meg, valamint elmondhatja véleményét és javaslatát a programról. I. Az operatív program indokoltsága Az Európai Unió kohéziós politikájának alapvető célja, hogy csökkentse a régiók fejlettségbeli különbségeit és megteremtse a hosszú távú gazdasági növekedés feltételeit valamennyi tagállamában. A kitűzött cél, azaz a közösségi...

Read more

Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program (VINOP) 2021-2027 – Társadalmi véleményezés

„Az Operatív Programok tematikus célokra vonatkozó, részletes tervek. A Partnerségi Megállapodásban kijelölt fejlesztési irányok alapján készülnek, és meghatározzák, hogyan kerül felhasználásra az Európai Unió által biztosított támogatás a programozási időszak során. Az alábbiakban a Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Program rövid összefoglalóját ismerheti meg, valamint elmondhatja véleményét és javaslatát a programról. I. Az operatív program indokoltsága A 21. századi világgazdasági folyamatok következtében a magyar vállalkozások termelékenység- és hozzáadott érték növelési kényszerben vannak, amely szükségessé teszi a technológiaváltást, a digitalizációt, az innovációs képességek és a...

Read more

Ludovika Collegium: jelentős ösztöndíjat kaphatnak a hallgatók

„Meghosszabbított határidővel, november 3-ig lehet még jelentkezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói tehetséggondozó programjára, mely a közigazgatás számára képez vezetőket személyre szabott oktatási módszerrel, a legkiválóbb hazai és külföldi szakemberek közreműködésével. A képzés résztvevői kiemelt, teljesítménytől függően havi 140-180.000 forintos ösztöndíjat kapnak és ingyenes lakhatást is biztosít számukra a program. A Ludovika Collegium (LC) aktualitásairól Velkey György László programigazgatóval beszélgettünk. Hol tart most a program, mik a következő lépések? A Ludovika Collegium programja kétéves előkészítés után 2021 februárjában indul el. Az...

Read more

Nyelvészek az adóhivatalban

„ Mit jelenthet ez magyarul? – teszik fel a kérdést nemegyszer az ügyfelek, amikor valamely hatóság levelét kézhez kapják. A szakkifejezéseket soroló, jogszabályokra hivatkozó, körmondatokban fogalmazó közlések néha éppen csak arra nem alkalmasak, amiért megszövegezték őket: a címzettek tájékoztatására. Az adóhivatal programot indított a közérthetőségért, ennek részeként már tízezernél is több oldal levelet, tájékoztatót, nyomtatványt és útmutatót egyszerűsítettek. A NAV most kommunikációs szakembert keres a programhoz. Nem mindennapi állásajánlatot tett közzé nemrégiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatóság kommunikációs munkakörre...

Read more

Intelligens és interaktív textilek Szentendrén

„ A technológia és a textil találkozásának lehetünk tanúi a szentendrei ÚjMűhely Galériában a november 15-ig nyitva tartó TechTextil című tárlaton. Söptei Eszter textiltervező iparművészt, a kiállítás kurátorát kértük meg, mutassa be a nem mindennapi alkotásokat. A kiállított alkotások az emberi érzékelés határait kívánják tágítani vagy a mindennapi életünket megkönnyíteni az innovatív alapanyagok, a számítástechnika és a telekommunikáció által. A magyar divat- és textiltervezők munkájuk során a textilek kémiai vagy fizikai módosításával hoznak létre intelligens anyagokat speciális céljaik érdekében. Szubjektív válogatás során...

Read more

Rövidesen Budapesten és a környékén is elérhető lesz a Vodafone kereskedelmi 5G hálózata

„A következő hetekben Budapesten és a környékén is elérhető lesz a Vodafone kereskedelmi 5G hálózata mintegy 200 új bázisállomás bekapcsolásával; a szolgáltató saját frekvenciakészletéből 40 Megahertzet (MHz) biztosít a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) épülő, kísérleti 5G hálózat és laboratórium létrehozásához – jelentették be sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára méltatta a megállapodást. Azt mondta, az 5G hálózat felhasználásában a kutatás, fejlesztés, innovációnak óriási szerepe van, a Vodafone pedig kiváló döntést...

Read more

Ludovika Collegium – Új tehetséggondozó program az NKE-n

„Ingyenes lakhatást, kiemelt ösztöndíjat és személyre szabott képzést nyújt a 2021. februárban induló Ludovika Collegium, amelynek célja, hogy a világról felelősen gondolkodó, stratégiai szemléletű, közérdeket szem előtt tartó szakemberek kerüljenek a közigazgatásba. A hallgatói tehetséggondozó programról a Nemzetei Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt: az elmúlt években kevés ilyen program indult, ám manapság ezek reneszánszukat élik. A Ludovika Collegium két éves előkészítő munka eredménye, az NKE pedig alapításától kezdve felvállalta a speciális képzési programokat. Koltay András rektor...

Read more

Elkészült a Kreatívipari Stratégia 2020-2030

„ Több mint száz résztvevő online jelenlétében rendezték meg a III. Kreatívipari Kerekasztalt, amelynek témáját az elkészült Kreatívipari Stratégia 2020-2030 szolgáltatta. „Akik ismerik a magyarokat, azok elsőként találékonyságunkat, kreativitásunkat és innovatív képességeinket említik, amely a külföldiek szerint páratlan kultúránkban és egyedülálló nyelvünkben gyökerezik. Az az épített és természeti környezet, ami Magyarországot és fővárosunkat jellemzi, szintén tele van kreativitással és új gondolatokra ösztönöz. Ezért is hozzák a nemzetközi nagyvállalatok olyan szívesen Magyarországra fejlesztő kapacitásaikat és szaktudást igénylő tevékenységeiket. Gazdaságstratégiai megközelítésben ennek okán feladatunk,...

Read more

A 4iG Nyrt. rendkívüli tájékoztatása nagy összegű nyertes ajánlat kihirdetéséről

„A 4iG Nyrt. tájékoztatja tisztelt befektetőit, valamint a pénz- és tőkepiac szereplőit, hogy a 4iG Nyrt. ajánlata nyertes ajánlatként került kihirdetésre a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által „Felnőttképzési programok kialakítása” tárgyban megindított uniós nyílt közbeszerzési eljárásban. A hivatkozott közbeszerzési eljárás a GINOP-6.1.9-18-2018-00001 forrásból valósul meg célja digitális tananyagok fejlesztése, pilot rendszerű bevezetése és tesztelése, valamint kapcsolódó szolgáltatások nyújtása. Az ajánlat értéke: 2 360 700 000,-Ft + ÁFA. A szerződéskötési moratórium lejáratának napja 2020.10.05...” Forrás: A 4iG Nyrt. rendkívüli tájékoztatása nagy összegű nyertes...

Read more
Page 53 of 148 1 52 53 54 148