Skip to main content

Találat: szakirodalom

Államközi kapcsolatok

„2018. februártól a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egy új tantárgyat vezetett be minden első évfolyamos joghallgató számára „Államközi kapcsolatok” néven. A jogágak és az élet minden területére kiterjedő nemzetköziesedéssel szükségessé vált a joghallgatók képzésében egy, a nemzetközi jogot, nemzetközi viszonyok elméletét és a nemzetközi szervezetek jogát speciálisan kombináló, alapozó tantárgy bevezetése, amely betekintést nyújt az államközi kapcsolatok, bilateralizmus – regionalizmus – multilateralizmus történetébe és a nemzetközi politikai viszonyok elméleteibe. Kiemelten foglalkozik az állam és a nemzetközi szervezet 21. századra megváltozott...

Read more

A magyar oktatásirányítás változásai. Múlt, jelen és helyzetértékelés

„...Verebélyi Imre 1978-ban készült „A közoktatási igazgatás központi irányítása” című művéhez Berényi Sándor által írt bevezetőben is szerepel, hogy az oktatásügyi igazgatás a jogtudomány és azon belül is a közigazgatás, meglehetősen mostohán kezelt témaköre. Ez a helyzet 1978 óta sem változott jelentős mértékben, holott azt Verebélyi Imre is kiemelte már ekkor, hogy a közoktatás igazgatása az egyik legjelentősebb ágazati szakigazgatási rendszer figyelemmel az oktatás mint tevékenység társadalmi tartalmára, az arra fordított állami kiadások mértékére, valamint a közoktatási intézményrendszer mint irányított szervezetrendszer méretére....

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. szeptember 30.

Demokratikus és autoriter kormányok is szívesen használják a dezinformációt a kibertérben A közösségi média, és azon keresztül a közvélemény befolyásolására egyre gyakrabban és egyre szervezettebben vállalkoznak kormányzati szervezetek és politikai szereplők egyaránt. Ezt a - valljuk be, nem túl meglepő – trendet erősítette meg az Oxfordi Egyetem online manipulációval foglalkozó munkacsoportja, a Computational Propaganda Research Project legfrissebb kutatási jelentése. A tanulmány főbb megállapításai az alábbiakban összegezhetők: az állami és politikai szereplők által működtetett, szervezett online manipulációs kampányokra 70 országban lehet bizonyítékot találni....

Read more

Boston Consulting: paradigmaváltás ideje a közigazgatásban – mi jön a menedzserizmus után?

„A Boston Consulting csoport (BCG) kormányzati-közigazgatási kérdésekkel foglalkozó nonprofit intézeteként működő Centre for Public Impact (CPI) szerkesztője, Danny Buerkli azt elemzi a medium.com oldalán közzétett esszéjében (A tale of two paradigms — meet the ideas which are quietly changing public administrations around the world), hogy mikor lesz láthatóvá és jól megfogalmazhatóvá az az új vezetéselméleti paradigma a közigazgatásban, amely megfelelő választ tud adni korunk összetett kérdéseire. Mint írja, a Taylor és követői által a XIX. század végén kidolgozott tudományos menedzsment a XX....

Read more

IT biztonság közérthetően- teljesen megújult a Neumann Társaság (NJSZT) kiadványa

„ Mi a DeepFake? Milyen veszélyeket rejt a TikTok? Aktuális témákkal bővült a Neumann Társaság ingyenesen elérhető munkája. Letölthető a Neumann Társaság honlapjáról a kifejezetten átlagfelhasználóknak szánt stílusban megírt IT biztonsági tankönyvének aktualizált kiadása. Ebből már az is kiderül, hogy miként lehet felismerni a DeepFake technológiával készített hamis videókat, vagy mire kell vigyáznia a gyerekeknek a népszerű TikTok közösségi szolgáltatás használatakor, sőt, még abban is segítséget nyújt, hogyan kell megóvni digitális eszközeinket, ha azokat otthonunktól távol, például szállodában vagy étteremben használjuk. Az...

Read more

A jövő bankja, a bankok jövője – A Magyar Bankszövetség digitalizációs javaslatai

„Mára egyértelművé vált, hogy az egyéb iparágakhoz hasonlóan a bankszektor sikerességét is alapjaiban határozza meg, hogy milyen válaszokat ad a digitalizáció kihívásaira. Az előttünk álló időszak a banki szolgáltatások területén is a digitális átállás folyamatának fejlesztéséről szól majd. Mivel egy jól működő bankrendszer a gazdasági prosperitás egyik záloga, ezért nemzetgazdasági szempontból is kiemelt fontosságú, hogy a szektor digitalizációs törekvései minél gyorsabban és hatékonyabban valósuljanak meg. A Magyar Bankszövetség tagbankjai összegyűjtötték a digitális banki átállás fókuszpontjait, és megfogalmazták a digitális átállást támogató javaslataikat....

Read more

A bányahatóság története Magyarországon

„A bányahatóság több mint hét évszázadra visszatekintő magyarországi történetének átfogó összefoglalására mindeddig nem került sor. E kötetben ezt a hiányt igyekszem pótolni, bár előre bocsátom, hogy elsősorban terjedelmi okokból kénytelen voltam munkámat a bányahatóság szervezetének és működésének, feladat- és hatás-körének, valamint illetékességének vázlatos bemutatására korlátozni. Ennek során nem tekinthettem el a bányászat1kincstári igazgatási szervezetének vázlatos ismertetésétől sem, melyre azért kényszerültem, mert XVI. század közepétől a XIX. század közepéig a bányászat igazgatása (központi és területi irányítása, működtetése, kezelése), valamint jogszolgáltatása (bíráskodás),továbbá a tulajdonképpeni...

Read more

Társadalmi vállalkozások és ökoszisztémáik Európában. Magyar országjelentés

„A társadalmi vállalkozás (social enterprise) és a társadalmi vállalkozói szellem (social entrepreneurship) fogalmai meglehetősen újak Magyarországon. Megjelenésük és első példáik egyes nemzetközi nonprofit szervezetek és alapítványok (Ashoka és NESsT) hatásához kapcsolódnak. Azonban bizonyos már létező hagyományok e fejlesztő és támogató szervezetek megjelenése előtt gyökereket biztosítottak a jelenségnek. E hagyományok közé tartozik a civil társadalom és a nonprofit szektor (jótékonysági, önkéntes és egyesületi hagyomány); a szövetkezetek, különösen a szociális szövetkezetek (szövetkezeti hagyomány); a társadalmi célú, felelős hagyományos vállalkozások (üzleti háttér); az egyházakhoz kapcsolódó...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. szeptember 23.

Kiberdiplomáciai részleget állítanak fel az Észt Külügyminisztériumban Az észt kormány szeptember 12-én hagyta jóvá az önálló kiberdiplomáciai részleg megalakítását az ország külügyi apparátusán belül. A kibertér biztonságának kérdései ma egyre több állam külpolitikai célrendszerében sorolódnak mind előbbre és előbbre – kommentálta az intézményfejlesztési lépést Urmas Reinsalu, ész külügyminiszter. A nyugati szövetségen belül ugyanakkor Észtországot a kiberbiztonság kérdéseinek egyfajta szakértőjeként tisztelik, ezért aztán logikus lépésnek tűnt a tématerület magasabb szintre emelése a külügyi intézményrendszerben. Az új minisztériumi részleget Heli Tiirma-Klaar rendkívüli nagykövetasszony fogja...

Read more

Projektmenedzsment kulturális és oktatási szakemberek részére

„Annak ellenére, hogy egy hídépítési projekt legalább annyira különbözik egy kulturális rendezvénytől, mint egy szervezetfejlesztési projekt egy politikai kampánytól, mégis megismerhetők és elsajátíthatók azok a projektmenedzsment elvek és módszerek, amelyek alkalmazásával bármelyik projekt eredményesebbé tehető. Az általános szervezetirányítási kompetenciák, vezetési ismeretek és tapasztalatok jelentősen hozzájárulhatnak egy projekt sikeres irányításához, de mivel a projektek alapvetően különböznek a hagyományos tevékenységektől, eltérő megközelítést és megoldásokat igényelnek. Ezért célszerű elsajátítani azokat az elméleti ismereteket és gyakorlati módszereket, amelyeket a projektek kezdeményezése, tervezése,megvalósítása és zárása során alkalmazhatunk....

Read more
Page 104 of 244 1 103 104 105 244