Skip to main content

Találat: szakirodalom

A cloud computing alkalmazásának szervezeti keretei a magyar közigazgatásban – az Obama-kormány példája alapján

„Bevezetés Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a nemzetközi gyakorlat alapján azt, hogy a Cloud Computing modell a magyar közigazgatásban – különösen az önkormányzati szférában – hogyan alkalmazható, és ehhez a hatályos jogi szabályozás milyen kereteket nyújt. Problémát jelent, hogy a magyar közigazgatás elektronizálásában a jogi szabályozás monopóliumot adott a központi elektronikus szolgáltató rendszer – a kormányzati portál – számára, amely kormányzati tulajdonban van, kormányzati felügyelet alatt áll, és csaknem kizárólagosan jogosult az elektronikus közszolgáltatások nyújtására. Nem vonjuk kétségbe a kormányzati portál eddigi...

Read more

A magyar kis- és középvállalkozások információgazdálkodással kapcsolatos magatartás-vizsgálata, különös tekintettel a felső vezetők információgazdálkodási szokásaira

„...A már üzemszerűen működő vállalati folyamatok kontrollálhatósága, illetve az üzletfejlesztési tevékenységek felett gyakorolt gazdasági kontroll olyan értékek, amelyek minden vállalat számára kiemelt fontosságúak. Az információ, az információt kezelő rendszerek, illetve az információval való gazdálkodás az egyik alapvető eszköze ezen kontrollálhatóságnak, így ok és okozati tényezőként egyaránt érdemes ezen termelési tényező vizsgálata... ... Az eddig megjelent kutatások summásan megállapítják azon „külső” objektív tényezőket, amelyek segítik, vagy épp gátolják a vállalati információgazdálkodás, információs rendszerek sikeres alkalmazását. Az általam kitűzött kutatási terület a vállalati információgazdálkodás...

Read more

A közigazgatási eljárás jogorvoslati rendszere Magyarországon

„...Az értekezés elkészítésének célja az volt, a kutatások arra irányultak, hogy a közigazgatási hatósági eljárásban a jogorvoslatok kielégítik-e az ügyféli oldalon jelentkező igényeket. Hazákban a jogorvoslatok szabályozásának kapcsán mindig megjelenik egy úgynevezett alkotmányos követelmény. Ez abból ered, hogy az Alkotmány, és jelenleg az Alaptörvény is alapjogként deklarálja a jogorvoslathoz való jogot. Ez a tény határozta meg gyakorlatilag a kutatás egyik irányát. A kutatásnak ugyanis szükségképen arra is ki kellett terjednie, hogy a hatályos jogorvoslati rendszer kielégíti-e az Alaptörvény által támasztott igényeket. Kutatásaim...

Read more

A regionális politika hatása a Nyugat-Dunántúli térségre

„Az Európai Unió (EU) tagjaként Magyarország is részese az európai integrációs folyamatnak, amelynek az egyik legfontosabb vetülete az országok és régiók közötti fejlettségi különbségek mérséklése, illetőleg az elmaradott térségek felzárkóztatásának elősegítése. Ebben a folyamatban az állam szerepe egyre inkább előtérbe kerül, hiszen a leszakadó térségek esetében felzárkóztató, kiegyenlítő politikára van szükség. Ugyanakkor nemcsak a leszakadó térségekre vonatkoztatható az állami szerepvállalás, hanem a relatíve fejlett térségek kiegyensúlyozott fejlődésére is érvényes. A területileg kiegyensúlyozott fejlődésben meghatározó szerepe van a terület- és településfejlesztésnek, amely szakpolitikák...

Read more

Magyarország közigazgatási helynévkönyve : 2012. január 1.

„...A Magyarország közigazgatási helynévkönyve – korábban A Magyar Köztársaság helységnévkönyve (a névváltozást Magyarország Alaptörvénye, valamint a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. tv. 6.§. j) pontja indokolja) – a Központi Statisztikai Hivatal 1992 óta évente megjelenő kiadványa, a megyék, a megyei jogú városok, a városok, a fővárosi kerületek, a nagyközségek és a községek hivatalos megnevezését és írásmódját rögzíti, és legfontosabb adatait tartalmazza. A helység fogalma a közigazgatási egységet alkotó települést – a fővárost, a megyei jogú várost, a várost, a nagyközséget és a...

Read more

Média, kultúra, kommunikáció

„Egyedülálló összefoglalás ez a könyv, amely az emberiség hajnalától napjainkig a kultúrák összefüggéseibe ágyazva követi nyomon a média történetét. Együtt tárgyalja a szóbeliség és az írásbeliség kérdését, a különböző médiumokat, a kommunikáció eszközeit és módjait, a változatos kultúrák jellegzetességeit és kölcsönhatásait. Ismerteti a megszülető művészeti ágak és az azokon belül kialakuló stílusok jellegzetességeit, kiemelkedő képviselőinek munkásságát. Lépésről lépésre követi a technika fejlődését, a jelentős találmányok fogadtatását és további sorsának alakulását. A szünet nélküli kommunikáció világában eligazít, feltárva a történelmi gyökereket és mindennapi...

Read more

A televízió kezdeti lépései Magyarországon az 1930-as években

„Az eredeti képekkel illusztrált írás a televíziózás magyarországi megjelenésének időszakának, a 30-as éveknek az érdekességeit mutatja be, többek között a Tungsramnál és a Posta Kísérleti Állomáson folytatott kezdeti fejlesztéseket. A rádiózás 1920-as években megvalósult elterjedésével párhuzamosan fokozódott az igény a képek továbbítására, a televízió megszületésére. Ehhez az elsődleges feladat a képek átalakítása elektromos jellé, a képbontás megoldása volt. A mechanikus képbontókra több, nagyhírű megoldás született Paul Nipkow 1884-ben bejelentett szabadalmát követően. E téren híresek a magyarok közül Mihály Dénes Telehorja, Okolicsányi Ferenc...

Read more

A kormányzati munka jövője

GovCloud : The future of government work címmel jelent meg a Deloitte Consulting cég kiadványa, amely azt vizsgálja, hogy a XXI. század elejének körülményei között a közigazgatási szervezetek megszokott működési módjában milyen változtatások szükségesek. A kulcsszó a „felhő”, és az alkalmazásának hatása a közigazgatási munkára. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a jelentés az utóbbi 20 év szokásosan beharangozott minőségi változásait, amelyek rendesen sohasem következtek be, most a felhő címszó alatt gondolja megvalósulni. Forrás: GovCloud : The future of government work; Deloitte Consulting LLP;...

Read more

Az információs társadalom Hongkongban, 2012

A Kínához tartozó terület Statisztikai Hivatala által összeállított kiadvány az információs társadalom szempontjából fontos adatokat foglalja össze, pl.: új fejlemények az infokommunikációs szektorban; infokommunikációs eszközök külkereskedelme; használati adatok az üzleti szektorban, közigazgatásban és a háztartásokban; információtechnológia és munkaerőpiac; oktatási programok. Forrás: Hong Kong as an Information Society : 2012 Edition; Census and Statistics Department; 2012. (pdf)

Read more

Kihívások a villamosenergia-hálózat biztonsága területén

A villamosenergia-ipar egyre növekvőbb mértékben alkalmazza az információtechnológiát a létező infrastruktúráiban. Az informatika használata számos előnnyel jár, azonban megnöveli a hálózat sebezhetőségét a hálózat- és információbiztonság területén. Az Egyesült Államok Számvevőszéke dokumentumában áttekinti az aktuális helyzetet és a szövetségi kormányzat feladatait. Forrás: Challenges in Securing the Electricity Grid, GAO-12-926T; Government Accountability Office; 2012. július 17.

Read more
Page 210 of 225 1 209 210 211 225