Skip to main content

Találat: törvények, határozatok

Kormányhatározat a Közép-Magyarország Régió esetleges kettéválasztásának lehetőségéről

„A Kormány felkéri a feladatkörükben érintett minisztereket, hogy a 2016. évben esedékes NUTS-rendszer felülvizsgálatot megelőzően vizsgálják meg a Közép-magyarországi régió kettéválasztásának lehetőségét. Felelős: a feladatkörükben érintett miniszterek Határidő: 2015. december 15.” Forrás: A Kormány 1011/2013. (I. 16.) Korm. határozata a Közép-magyarországi régió esetleges kettéválasztásának lehetőségéről; Magyar Közlöny; 2013. évi 7. szám; 2013. január 16.; 738. oldal (pdf)

Read more

Kormányhatározat a közszolgálati életpálya bevezetésének előkészítésével kapcsolatos egyes feladatokról

„ Kormány a közszolgálati életpálya kialakítása érdekében a következő határozatot hozza: 1. A Kormány elrendeli, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban és a minisztérium által irányított államigazgatási szerveknél (ide értve a fővárosi és megyei kormányhivatalokat is), illetve a Belügyminisztériumban és a Honvédelmi Minisztériumban, valamint e két minisztérium által irányított szerveknél a vezetői munkakörök elemzését és értékelését el kell végezni. A munkakör-elemzéseket és értékeléseket a közigazgatási és igazságügyi miniszter által kiadott módszertan alapján és az általa meghatározott rendben kell elvégezni. Felelős: közigazgatási és...

Read more

Megszüntetik az államigazgatás betöltetlen állásait – Kormányhatározat az államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról

„Azonnali hatállyal megszüntetik az államigazgatásban a betöltetlen álláshelyeket. A kormány erről szóló határozata a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, amely egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15 százalékot. A döntés szerint a tárcavezetőknek a minisztériumukban és az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó szerveknél kell megszüntetni a legalább három hónapja betöltetlen állásokat. Ez alól csak a jogszabályban külön meghatározott, valamint a rendvédelmi és honvédelmi munkahelyek jelentenek kivételt. A miniszterek január 15-ig, azaz keddig...

Read more

Kormányhatározat a Veszprémi Járási Hivatal elhelyezésének biztosítása érdekében

„A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében 2000,00 millió forint 1. melléklet szerinti egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszafizetési kötelezettséggel a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet 7. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet X. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, 8. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím javára.” Forrás: A Kormány 1003/2013....

Read more

A megyei kormányhivatalok alapító okiratai

Budapest Főváros Kormányhivatala alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Baranya Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Csongrád Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Fejér Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Gyõr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben A Heves...

Read more

dr. Virág Rudolf miniszteri biztosi kinevezéséről

„...1.§ A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján 2012. december 20. napjától 2013. június 20. napjáig dr. Virág Rudolfot miniszteri biztossá nevezem ki. 2.§ A miniszteri biztos a) közreműködik a feladatával járó jogszabályok előkészítésben, b) gondoskodik a területi államigazgatás fejlesztéséhez szükséges szervezeti döntések előkészítéséről. 3.§ A miniszteri biztos tevékenységét a miniszter a közigazgatási államtitkár útján irányítja. 4.§ A miniszteri biztos tevékenységét a Közigazgatási és Igazságügyi...

Read more

dr. Szabó Erika miniszteri biztosi kinevezéséről

„...1.§ A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (2) bekezdés a) pontja alapján 2013. január 1. napjától 2013. június 30. napjáig dr. Szabó Erikát miniszteri biztossá nevezem ki. 2.§ A miniszteri biztos feladata a Nemzeti Államigazgatási Központ (a továbbiakban: Központ) működésének megszervezése, amely a közigazgatási és igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt ellátja a fővárosi és megyei kormányhivatalok egyes funkcionális feladatait, illetve azok irányítását, továbbá az államigazgatási feladat- és...

Read more

Integritásirányítási rendszer terve az államigazgatásban a korrupció megelőzésére – Jogszabálytervezet

„Integritásirányítási rendszer terve az államigazgatásban a korrupció megelőzésére A Kormány 2012. március 28-án elfogadta közigazgatási korrupció megelőzési programját, mely jelentős lépés a korrupció elleni küzdelemben, hiszen a rendszerváltás óta nem volt ilyen jellegű Kormányzati szintű program. A program fő célja a közigazgatási és egyes kapcsolódó közszolgáltatási korrupciós jelenségek visszaszorítása az ellenálló képesség növelése. Ennek érdekében a teljes államigazgatási szervezetrendszerben a tervek szerint bevezetik az integritásirányítási rendszert. Az előterjesztés egy tervezet, ezért ebben a formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának. A korrupciós kockázatok...

Read more

Deák Rita miniszteri biztosi kinevezése

„...1.§ A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2012. november 26. napjától 2013. május 26. napjáig dr. Deák Ritát miniszteri biztossá nevezem ki. 2.§ (1) A miniszteri biztos ellátja a) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalainak informatikai működtetése feltételei kialakításának koordinációjával, b) a kormányablakok fizikai kialakításának, valamint informatikai működtetése feltételei kialakításának koordinációjával, és c) a megyei kormányhivatalok informatikai működtetése...

Read more
Page 147 of 172 1 146 147 148 172