Skip to main content

Találat: digitális gazdaság

Infokommunikációs motivációs, szemléletformáló és kompetencia fejlesztő program a kkv-k számára – GINOP-3.2.1

„A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon (GINOP) belül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által vezetett konzorciumnak az elsők között sikerült Támogatási szerződést kötnie az Infokommunikációs motivációs, szemléletformáló és kompetencia fejlesztő program megvalósítására kkv-knak című kiemelt projekt megvalósítására. A konzorcium tagja az MKIK mellett az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), továbbá szakmai partnerekként vesznek részt a projektben a területi kereskedelmi és iparkamarák, illetve a Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A projekt célja a...

Read more

NGM: 2,5 milliárd forint IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő mentori hálózat kialakítására

„„IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása” címmel kiemelt felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP). A felhívás keretében egy olyan projekt támogatása a cél, amely segíti a hazai, kevésbé fejlett régiókban működő infokommunikációs és távközlési (IKT) startup vállalkozások nemzetközi piacra lépését, növeli a kapcsolati tőkét, valamint erősíti a szektor szereplőinek együttműködését. – jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. Az összesen 2,5 milliárd forint keretösszegű konstrukció a 2014–2020 közötti időszak infokommunikációs...

Read more

Európa digitális fővárosa lenne Berlin

„A német főváros úttörő szerepet töltene be a digitalizálás területén. Michael Müller berlini polgármester és Christian Thomsen, a Berlini Műszaki Egyetem elnöke bemutatott egy programot, amelynek egyes projektjeit már jövőre megvalósítanának. Az elképzelések között szerepel, hogy 30 új IT-műhelyt hoznak létre, ahol az Einstein Stiftung Berlin égisze alatt a digitalizálással foglalkoznak majd. De ez csupán egyike annak a 10 pontnak, amelyek megvalósításával Berlin meghatározó pozícióba kerülhet az IT területén az európai fővárosok között. Michael Müller elmondta, hogy a képzés területe a digitalizálásnál...

Read more

A magyarok 36%-a vásárol a weben

„Gyorsan nő az internetes vásárlás népszerűsége az Európai Unióban, 2015-ben már az uniós polgárok több mint fele vásárolt árut vagy szolgáltatást interneten - áll az Eurostat pénteken közzétett felmérésében. Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint a 16 és 74 év közöttiek körében az internetes vásárlók (e-vásárlók) aránya az idén 53 százalékra emelkedett a 2007. évi 30 százalékról. Ezzel az EU túlteljesítette az európai digitális menetrend (Digital Agenda) keretében előirányzott 50 százalékos célt. Az internettől idegenkedők 75 százaléka előnyben részesíti a személyes jelenlétet...

Read more

Újvidék: Okos Városok – Aktivitások és Alkalmak

„Újvidéken megtartották az Okos Városok – Aktivitások és Alkalmak elnevezésű műhelymunkát, amelyet az újvidéki Helyi Gazdasági Fejlesztési Iroda szervezett. A városi képviselő-testület épületében megtartott műhelymunka keretében bemutatták a Horizont 2020 – Az Európai Unió Kutatási és Innovációs Keretprogramja 2014–2020, az Újvidék Tudományos-Kutatói Projektjei (CLIPS, MobiWallet, Sociotal, WeLive), az Informatika Közvállalat, a Városi Közlekedési Vállalat és a DunavNet által kidolgozott prezentációt. A műhelymunkának az volt a célja, hogy az Okos Város koncepcióját minél több község megismerje, és arra használják ki az új együttműködési...

Read more

A tervek szerint az idei utolsó kormányülésen tárgyalják majd az InternetKon jelentését és az ezzel kapcsolatos előterjesztést

„Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos tájékoztatta az Országgyűlés Gazdasági bizottságát az InternetKon eredményeiről. Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága 2015. december 8-i ülésének napirendjén szerepelt az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció eredményeivel kapcsolatos tájékoztató, amelyet Deutsch Tamás, a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos terjesztett elő. Az InternetKon vezetője kiemelte, hogy ez volt az első olyan széleskörű társadalmi konzultáció, amely kizárólag digitális platformon valósult meg, amely során már a 14. életévüket betöltött polgárok is véleményt nyilváníthattak, és amelyben már a kérdéssor...

Read more

Indulnak a kizárólag online bankok Dél-Koreában

„Dél-Koreában a gazdaság élénkítése céljából nem pénzügyi vállalkozások is alapíthatnak bankokat – a két újnak már nem lesznek hagyományos fiókjai. A dél-koreai pénzügyi felügyelet előzetesen jóváhagyta két konzorcium kérelmét, melyek szerint az üzleti csoportok olyan bankokat alapítanának, melyek kizárólag online működnének. A kezdeményezéseket egyrészt a mobilos platformot és szolgáltatásokat kínáló, helyi bázisú Kakao Corp., illetve a kínai Alibaba dél-koreai leányvállalata, az Alipay vezeti a KT Corp. távközlési céggel együtt – az első konzorciumban 11, a másodikban 21 vállalat található. A Kakao vezette...

Read more

Játéktervező képzés indul BME-n: a videojáték iránt komoly munkaerőpiaci igény van

„Sem állami támogatása, sem hagyományos értelemben vett felsőoktatási háttere nincs a hazai videojáték-iparnak, mégis látható egy halvány reménysugár: játékkészítő felnőttképzés indult 2015 őszétől a BME-n. Ahogy azt korábban megírtuk, a videojáték-készítés az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág világszerte, amihez tulajdonképpen néhány kreatív elmén és egy irodán (meg persze szaktudáson) kívül semmire nincs szükség, ráadásul egy-egy termékkel és egy kis szerencsével dollármilliók tehetők zsebre. A világ számos országában a kormányzat egy ideje már támogatja a játékfejlesztést, mert felismerte, hogy egy kis segítségnyújtással hosszabb távon...

Read more

Romlott a magyar digitális gazdaság fejlettségi szintje nemzetközi összevetésben a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) jelentése szerint

„Ma jelent meg a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) aktuális éves jelentése a globális infokommunikációs (IKT) ágazat legfrissebb mutatóiról, amely szerint jelenleg a világ népessége 43,3 százalékának, 3,2 milliárd embernek van már világhálós kapcsolata. A mobil technológiában még ennél is jobbak a számok, jelenleg 7,1 milliárd előfizetést tartanak nyilván a szolgáltatók, amelyek egyébként a globális népesség 95 százalékát lefedték már a szükséges vezeték nélküli technológiával. Lassul a net terjedése Az idén 165 éves ITU nagy presztízsű jelentése egy rangsort is tartalmaz, amely azt...

Read more

Megjelent a kormány válasza az InternetKon konzultációs sorozat javaslataira

„2015 őszén az InternetKon sikeresen lezárult. A polgárok és az érintett szervezetek a digitális fejlesztések legfontosabb kérdéseiben kifejtették véleményüket. Az emberek akaratnyilvánítása a magyar internet jövőjét illetően világos és egyértelmű volt: a világháló legyen mindenki számára hozzáférhető és megfizethető, segítse az oktatást és a fiatalokat, és ne fenyegesse gyermekeink biztonságát. A nemzeti konzultáció kérdéssorára, az InternetKon20 kérdéseire 32 ezer polgár válaszolt. Az InternetKon folyamatában számos szakmai konferenciára és egyeztetésre került sor, amelyeken a digitális ökoszisztéma szereplőitől, soktucatnyi szervezettől és vállalkozástól érkezett javaslat....

Read more
Page 58 of 84 1 57 58 59 84