Skip to main content

Találat: digitális könyvtárak

Tízmilliárdos forrást kap az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) informatikai fejlesztésre és digitalizációra

„Tízmilliárdos forrást kap az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) informatikai fejlesztésre és digitalizációra – írta a HVG csütörtöki számában. A hetilap úgy tudja, már a kormánydöntés is megszületett, azonban még nem jelent meg a Magyar Közlönyben. Információik szerint a könyvtár három évre elosztva kapja majd meg a forrást. Tüske László, az OSZK főigazgatója a lapnak azt mondta: az elavult számítógépek cseréjére, szoftverek beszerzésére és tömeges digitalizálásra fordítják az összeget. A HVG azt írta: az ország első könyvtárának katasztrofális az informatikai helyzete, a magyar...

Részletek

Bemutatták a könyvtárak új elektronikus szolgáltatását, az ELDORADO-rendszert

„Bemutatták a magyar könyvtárak új elektronikus szolgáltatását, az Elektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és Dokumentumtára (ELDORADO) elnevezésű fejlesztést, mely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy a könyvtárak digitális tartalmait otthonról is elérhessék. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára az eseményen elmondta: rég várt fejlesztés valósult meg az ELDORADO létrejöttével, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy a könyvtárak digitális tartalmait otthonról is elérhessék. Hozzátette: a rendszer célja, hogy a közkincsnek számító teljes könyvtári állomány elérhető legyen, ezáltal a már kereskedelmi...

Részletek

Mobilról is használható lesz a Miskolci Egyetem könyvtára

„Egyebek mellett digitális képkönyvtárral és tananyagterminállal bővítik a Miskolci Egyetem könyvtárát. Az információszolgáltatási rendszer fejlesztésére körülbelül ötven millió forintot nyertek uniós pályázaton – közölték hétfőn. A támogatásból fedezik a katalógus és az adatbázisok bővítését, valamint a szoftverfejlesztést. Ez utóbbi az online tartalmak mobil eszközökre történő optimalizálását szolgálja majd. A projekt célja, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően nőjön az egyetemi könyvtár versenyképessége az oktatást, képzést támogató elektronikus információs szolgáltatások bővítésével, az új szolgáltatásokkal pedig mindenki könnyen elérhesse a könyvtári információkat. A szeptemberig elkészülő, DRM...

Részletek
Page 3 of 3 1 2 3