Skip to main content

Találat: digitális személyazonosítás

Péterfalvi Attila a biometrikus rendszerekről, drónokról, vagyonnyilatkozati kötelezettségről és más aktuális kérdésekről

„Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője szerint szabályozni kell a drónok kereskedelmi és magáncélú használatát. Nem csökkenhet az adatvédelem szintje a bevezetésre kerülő új elektronikus személyi igazolvány kapcsán, nem fordulhat elő, hogy a kártyán szereplő adatokat univerzálisan kezeljék – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Péterfalvi nem támogatja a vagyonnyilatkozati kötelezettség és azok nyilvánosságának kiterjesztését, mert szerinte nem ez a legjobb módja a korrupció elleni harcnak. Az elnök úgy látja, van visszatartó...

Read more

Tíz éves az Ügyfélkapu

„A közelmúltban számos új szolgáltatás indult el az Ügyfélkapun - így például az országos szélessávú konzultáció, itt működik többek között a homlokzati nyílászáró-csere, a kazáncsere vagy az Otthon melege program elektronikus ügyintézési felülete is. Az Ügyfélkapun már csaknem száz e-szolgáltatás érhető el, köztük a már ismert elektronikus adóbevallás vagy az e-felvételi. A regisztrált felhasználók száma tíz éve folyamatosan emelkedik és idén a második negyedévben várhatóan meghaladja a 2 milliót. Egy évtizeddel ezelőtt, 2005. áprilisában indult el a Kormányzati Portálon (www.magyarorszag.hu) az Ügyfélkapu,...

Read more

E-kártya váltja jövőre a személyit

„Ujjlenyomattal történő azonosítást tesz lehetővé és elektronikus aláírásra is alkalmas lesz az új e-személyi, amelyet jövő januártól vezetne be a kormány. Jövő januárban Magyarországon is megjelenhet az elektronikus személyazonosító igazolvány – derül ki a kormány honlapján társadalmi vitára bocsátott törvénytervezetből. A jogszabály indoklása szerint a személyazonosításra és elektronikus aláírásra alkalmas okmány (e-kártya) biztosítja majd az állampolgároknak, hogy egyetlen igazolvány használatával intézhessék hivatalos ügyeiket, kiemelten az adóigazgatási eljárásokat és a társadalombiztosítási ellátások igénybevételét. Az új kártya tehát kiváltja a taj-kártyát és az adóigazolványt...

Read more

Európai Unió: megújult a tagállamok e-kormányzati törekvéseit ismertető tájékoztató sorozat

„Az Európai Unió National Interoperability Framework Observatory (NIFO) szakmai közössége, amely a Joinup platform keretében működik, megjelentette az egyes tagállamok e-kormányzati helyzetét ismertető tájékoztatók frissített kiadásait. Kiemelésük szerint az egyik figyelemre méltó fejlemény az ügyfélközpontú digitális közigazgatási szolgáltatások terjedése. Ezek a különböző technikai megoldásokkal megvalósított digitális személyazonosítás és digitális aláírás segítségével működő, teljes körű (one stop-shop) szolgáltatást nyújtó portálokon alapulnak. Ausztria például a digitális személyazonosítást mobiltelefon segítségével valósítja meg, mostanra 420 ezer aktív digitális aláírást használnak. Észtország nagyon aktív ezen területen, különösen...

Read more

Elkészült a nemzeti egységes kártyarendszer (NEK) keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete

„Elkészült nemzeti egységes kártyarendszer (nek) keretfeltételeit tartalmazó belügyminiszteri rendelet tervezete, amelynek célja, hogy az egyes elektronikuskártya-kibocsátók és -elfogadók, mint például az állam, az önkormányzatok, a közlekedési vállalatok, továbbá az egyéb szolgáltatók és gazdasági szereplők, egységesen szabályozott és ellenőrzött rendszer keretében bocsássák ki a maguk kártyáit. A kormány honlapján megjelent tervezet szakít azzal a jelenlegi gyakorlattal, hogy minden kártyakibocsátó másképpen azonosítja a felhasználót (a kártya tulajdonosát). A tervezet szerint minden kártya felhasználóját a személyi igazolványon szereplő névvel, fényképpel és aláírással azonosítanak. Az új...

Read more

A biometrikus azonosítás adatvédelmi kockázatai

„Újabb biometrikus azonosításon alapuló fizetési rendszerek jelennek meg. Ma már lehet ujjlenyomattal, szívveréssel, öltöny közelítéssel, tenyér erezettel, sőt, akár köhintéssel is fizetni. Legalábbis a technológia adott. Érvek a biometrikus azonosítás mellett Praktikus dolog biometrikus azonosítóval fizetni, hiszen ujjunk, tenyerünk és szívünk mindig nálunk van. A bankkártyával ellentétben nem hagyjuk otthon, nem veszítjük el, nem rongálódik meg… és sorolhatnánk. A kártyához tartozó PIN kódot elfelejthetjük vagy épp nem biztonságos helyre írjuk fel, átadjuk másnak, aki visszaél vele. Ezeket a kockázatokat a biometrikus azonosítással...

Read more

Jelszó helyett a mobilos azonosításé a jövő?

„Napjainkra a hagyományos felhasználónév és jelszó kombináció egyre kevesebb védelmet jelent, mivel nehéz biztonságban tartani és biztonságosan használni ezeket az adatokat. Hiába kapnak el egy-egy hackert, aki bejelentkezési adatokat lop el, ha rögtön kettő lép a helyére szofisztikáltabb módszerekkel. Mutasd a mobilod, megmondom, ki vagy! A megoldás az, ha a jelszavas azonosítást teljes egészében lecseréljük, vagy legalább kiegészítjük valamilyen nagyobb biztonságot jelentő technológiával. A mobileszközök térnyerése mellett kézenfekvőnek tűnik a mobilos azonosítás bevezetése. Természetesen ennek a módszernek is megvannak a maga nehézségei,...

Read more

Februárban indul a kártyás rendszer a román egészségügyben

„Február elsejétől működésbe lép az elektronikus egészségügyi kártyás rendszer Romániában - jelentette be szerdán Victor Ponta miniszterelnök. A bukaresti kormány szerdai ülésén elfogadott határozatában előírta: április 30-ig a jelenlegi rendszerrel párhuzamosan lehet majd az elektronikus egészségügyi kártyákat igénybe venni, azt követően viszont kizárólag az újonnan bevezetett azonosítókkal lehet majd az egészségügyi szolgáltatásokat elszámolni az Országos Egészségbiztosító Pénztárnál. A román média egy része arra számított, hogy ismét elhalasztják az évek óta tervezett rendszer "élesítését", mivel az állami egészségbiztosítással rendelkezők mintegy tíz százaléka nem...

Read more

Okostelefonokra jön a digitális jogosítvány

„Okostelefonos alkalmazás formájában tenné elérhetővé egy amerikai állam a vezetői engedélyeket. Érdekes kezdeményezés került napirendre nemrég Iowa államban, ahol a helyi hatóságok már korábban lehetővé tették bizonyos engedélyek és dokumentumok digitális másolatainak azonosítás céljára történő használatát. Ezúttal a vezetői engedélyeken szereplő információ okostelefonon történő hordozását tesztelnék, első körben a közalkalmazottak egy része számára, majd pedig a szélesebb közönségnek. Az állam illetékesei azt remélik, hogy sikerül egy kellőképpen biztonságos és egyben egyszerű alkalmazást kifejleszteni, amelynek révén a helyi lakosok (a nem túl távoli...

Read more

2014. évi LXXXIII. törvény az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről

„1. Általános rendelkezések 1. § (1) Az állam az egyes költségvetési szervek és közfeladatot ellátó más szervek, valamint gazdálkodó és civil szervezetek által kibocsátásra kerülő, jogosultságot vagy tényt igazoló vagy szolgáltatások igénybevételére jogosító kártyák előállítása, kibocsátása, felhasználása és nyilvántartása egységes keretfeltételeinek biztosítása érdekében a Kormány által rendeletben kijelölt államigazgatási szerv (a továbbiakban: működtető) útján egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszert (a továbbiakban: NEK) működtet. (2) A NEK keretein belül kibocsátott biztonsági okmányok esetében a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló kormányrendelet szerinti követelményeket is teljesíteni kell....

Read more
Page 13 of 14 1 12 13 14