Találat: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap

A KPMG 1,853 milliárd forint értékű fejlesztéspolitikai tárgyú szerződést nyert el

„A KPMG Hungária Kft. látja el - nettó 1 milliárd 853 millió forintért - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) tanúsító szervi feladatait, továbbá közreműködik ennek az alapnak valamint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapnak (EMGA) az illetékes hatósági munkájában. Az eredményt az ajánlatkérő Miniszterelnökség közölte a Közbeszerzési Értesítőben. A teljes díjból 1 milliárd 110 millió forint jut az EMVA/EMGA illetékes hatósági közreműködés kapcsán nyújtott szolgáltatásokra. Ez akkreditációs és felügyeleti vizsgálatokat jelent. Ennek az összegnek a 70 százalékára vállalt lehívási kötelezettséget a Miniszterelnökség. A...

Részletek

Ingyenesen juthatnak hozzá a Vidékfejlesztési Program előlegeihez az önkormányzatok

„A Miniszterelnökség pontosította a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásaihoz készült Általános Útmutatóját, amelynek köszönhetően a Kifizető Ügynökség jóváhagyása esetén a közjogi szervek is mentesülhetnek a biztosítéknyújtási kötelezettség alól. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatások esetében az előlegigényléshez az uniós szabályok szerint a kedvezményezettnek 100 százalékos biztosítékot kell nyújtania. A Kifizető Ügynökség bizonyos esetekben mentesítést adhat a kötelezettség alól. A Miniszterelnökség egy uniós rendelet fordításbeli pontosításának Európai Bizottság általi befogadásával elérte, hogy a Kifizető Ügynökség szélesebb körben dönthessen arról, hogy mely szervezetek igényelhessenek...

Részletek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2016. (IV. 21.) MvM rendelete a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról

„1. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat célja 1. § A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (a továbbiakban: MNVH) célja a vidékfejlesztésben érintett kormányzati, önkormányzati és társadalmi szervezetek, szakmai testületek, gazdálkodó tevékenységet végző szervezetek információs és együttműködési hálózatba szervezése, és tevékenységük összehangolása a vidék társadalmi- gazdasági fejlődése, a felzárkóztatás, valamint a támogatási források hatékony felhasználása érdekében, továbbá az MNVH szolgáltatásainak széles körben történő hozzáférhetővé tétele. A hálózatépítés az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről...

Részletek

Európai Bizottság: kérdések és válaszok a „kiválósági pecsétről”

„A „kiválósági pecsét” egy minőségi védjegy, amelyet az Európai Unió „Horizont 2020” elnevezésű kutatási és innovációs keretprogramja keretében finanszírozásra benyújtott projektpályázatok kaphatnak meg. Odaítélésének feltétele, hogy a projekt teljesítse a „Horizont 2020” keretprogram pályázatainak elbírálására vonatkozó összes, egyébként nagyon szigorú úgynevezett kiválasztási és odaítélési kritériumot, de ne részesüljön finanszírozásban az adott pályázati felhívás költségvetéséből. A „pecsét” tehát azokat az ígéretes pályázatokat jelzi, amelyek érdemesek arra, hogy más (magán- vagy közszektorbeli) forrásból támogatást kapjanak akár nemzeti, akár regionális, akár európai, akár pedig nemzetközi...

Részletek

Vidékfejlesztés az uniós támogatások tükrében

„ Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a 2014-2020-as vidékfejlesztési programot mutatta be a Magyar Tudomány Ünnepe keretében szervezett nemzetközi szimpóziumon, Békéscsabán. A helyettes államtitkár elmondta, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap forrásainak felhasználásával megvalósuló középtávú fejlesztési program megvalósítására 2020-ig több mint 1200 milliárd forint értékű fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A program legfontosabb fejlesztési céljai közé tartozik a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése a mezőgazdaságban, főként az olyan munkaigényes ágazatokban, mint az állattenyésztés, zöldség- és gyümölcstermesztés, a...

Részletek

A Kormány 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelete a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről

„...I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet alkalmazási köre (1) E rendeletet kell alkalmazni a 2014–2020 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (a továbbiakban: ERFA), az Európai Szociális Alapból (a továbbiakban: ESZA), a Kohéziós Alapból (a továbbiakban: KA), az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (a továbbiakban: EMVA), az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból (a továbbiakban: ETHA), , az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből, az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből és a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapból származó források terhére történő kötelezettségek vállalására, a programok...

Részletek