Skip to main content

Találat: Európai Parlament (EP)

Az Európai Parlament elfogadta a sokat kritizált, retrográd szellemiségű szerzői jogi szabályozást

„Elfogadta az Európai Parlament a szerzői jogi reform módosításait, amelyről már 2-3 éve folynak az egyeztetések. A júliusban elutasított reformtervezet óta változott pár dolog az aktivisták kérésére, de Julia Reda kalózpárti képviselő szerint csak kozmetika történt. Végül elfogadta az Európai Parlament a szerzői jogi irányelvre vonatkozó módosításokat 438 igen, 226 nem és 39 tartózkodás mellett - hirdeti az Európai Parlament oldala. A végeredmény nem egészen volt egyértelmű, hiszen júliusban még elutasította a Parlament a reformot, azaz akkor engedett a civil szervezetek és...

Read more

1370/2018. (VIII. 13.) Korm. határozat az új állami informatikai rendszerek üzembe helyezése esetén alkalmazandó intézkedésről

„A Kormány 1. egyetért az Európai Parlament 2018. június 15-én kelt határozatában foglalt azon törekvéssel, amely szerint szükséges a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és a 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok, valamint ezek 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságokban használt szoftverekre, informatikai és kommunikációs berendezésekre potenciálisan veszélyes programok és eszközök – így a Kaspersky Lab termékeinek – kiszűrése és elhárítása; 2. felhívja a minisztereket, hogy az 1. pont szerinti szervezetek esetében végezze el a szükséges felülvizsgálatot, és a megtett...

Read more

Időlegesen sikerült megállítani az uniós szerzői jogi reformot

„Össztűz zúdult az utóbbi napokban az Európai Parlament képviselőire, hogy utasítsák el a mai napon eléjük kerülő, átfogó szerzői jogi reformot. A civil szervezetek és aktivisták az utolsó percben sikerrel jártak, az EP erős többséggel utasította el a tervezetet, amely így visszakerül a tervezőasztalra. A reformnak ezzel persze nincs vége, a jövőben újra szavazhat róla a testület, azonban ebben a formában a szabályozás várhatóan már nem lesz hatályos. A tervezetet 318 nem, 278 igen és 31 tartózkodás mellett utasította el a testület....

Read more

Az Európai Parlament jóváhagyta a drónok biztonságos alkalmazását célzó szabályokat

„A képviselők támogatták a drónok biztonságos használatát garantáló új szabályokat és a repülésbiztonsági szabályok korszerűsítését. A képviselők támogatták a Tanáccsal már tavaly novemberben leegyeztetett, drónokra és a drónt vezető személyekre vonatkozó szabálytervezetet. Az új jogszabály célja, hogy egységes biztonsági előírásokat fektessen le az Unióban, a gyártók számára pedig megteremtse a termék- és szolgáltatásfejlesztéshez elengedhetetlen jogbiztonságot. Jelenleg a drónok nagy részére nemzeti szabályok vonatkoznak, amely megnehezíti a fejlesztők dolgát. Az új szabályok értelmében csak olyan drónok építhetők, amelyek működés közben nem sodornak mást...

Read more

Egyszerűbb lesz online vásárolni, megszűnik a területi alapú korlátozás, a geo-blokkolás az Európai Unióban

„Jó hír az online vásárlóknak: 2018 végéig eltörli az EU a területi alapú korlátozást, a geo-blokkolást, így könnyebb lesz beszerezni valamit egy másik országban lévő cégtől az interneten. Mára sokak számára az online vásárlás a mindennapi élet része lett. Legyen szó akár ruhákról, elektronikai készülékekről, háztartási gépekről, vagy bútorokról, 2017-ben az európaiak 57%-a vásárolt valamit az interneten. Ez az internetet használók egyik kedvenc tevékenysége: tavaly 68%-uk vásárolt online. Az online vásárlás nem áll meg a határoknál: 2017-ben az interneten vásárlók harmada egy...

Read more

Az Európai Parlament zöld utat ad az Európai Stratégiai Beruházási Alap kiterjesztésének (ESBA 2.0)

„Az Európai Parlament plenáris szavazása zöld utat ad az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) 2.0-nak. A mai napon az Európai Parlament képviselői elfogadták az európai beruházási terv központi pillérét képező, az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) kiterjesztéséről és fejlesztéséről szóló rendeletet. E sikeres utolsó lépés az Európai Parlament és a tagállamok által szeptember 13-án elfogadott elvi megállapodást követi. Jyrki Katainen, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke így nyilatkozott: „A beruházási terv valódi előnyökkel járt az európai vállalatok számára....

Read more

Az Európai Bizottság eltitkolt jelentése a kalózkodás (jogvédett tartalmak illegális letöltése) hatásairól

„Egy parlamenti képviselő csak az információs szabadságra hivatkozva jutott hozzá ahhoz a riporthoz, mely rossz híreket közöl a kiadók számára. Kisebbfajta bombát robbantott egy pár napja közölt blogbejegyzésével Julia Reda, az Európai Parlament (EP) egyetlen kalózpárti képviselője, ugyanis egy olyan, soha nem publikált tanulmányt közölt, melyben a szerzők azt állapítják meg, hogy néhány speciális esetet leszámítva nem találtak arra bizonyítékot, hogy a kalózkodás, a jogvédett tartalmak engedély nélküli terjesztése komoly negatív hatást gyakorolna e tartalmak értékesítésére, vagyis hogy igaz lenne az az...

Read more

Ingyenes wifi-hozzáférési pontok lesznek Európa-szerte – megszavazta az EP

„Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját. A Digitális Unió kiteljesítését szolgáló, az EP képviselők által 582 szavazattal 98 ellenében 9 tartózkodással elfogadott kezdeményezés célja, hogy a közterületeken és közintézményekben mindenki ingyenesen, jó minőségű internethez férjen hozzá. Az EU külön alappal támogatja, hogy 2020-ig mintegy 6000, eddig ingyenes wifivel le nem fedett településen építsenek ki hotspotokat a közösségi élet helyszínein. Az EU az infrastruktúra kialakítását támogatja. A tájékoztatás szerint...

Read more

Európai Parlament (EP): a Jogi Bizottság szerint a végponti titkosítást, és a beépített kiskapuk használatának tiltását előíró javaslat kaotikus, inkoherens és káros

„Az Európai Parlament jogi bizottsága szerint a javaslatok kaotikusak, inkoherensek és károsak. Ma számoltunk be arról, hogy az Európai Parlament (EP) Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi bizottsága nemrég kiadott egy tervezetet, mellyel az elektronikus kommunikációban alkalmazandó adatvédelmi előírásokat bővítenék ki. Ez a tervezet még a hónap elején készült, de most hozták nyilvánosságra – ahogy azt a pár nappal később készült állásfoglalást is, amelyben az EP jogi bizottságának tagjai fejezik ki aggályait a javaslattal kapcsolatban. Konkrétan: az Axel Voss által jegyzett szöveg legfontosabb...

Read more

Európai Parlament (EP): egyik bizottsága szerint az adatvédelem erősítése miatt elő kellene írni a végponti titkosítást, és a beépített kiskapuk használatának tiltását

„Már most látszik, hogy az Európai Parlament illetékes bizottságának javaslata nagy vihart fog kiváltani. Az Európai Parlament (EP) Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi bizottsága nemrég kiadott egy tervezetet, mellyel az elektronikus kommunikációban alkalmazandó adatvédelmi előírásokat bővítenék ki. A javaslat két legfontosabb eleme, hogy egyrészt a magánélet sérthetetlenségét biztosító alapvető jogok biztosítása érdekében az EU polgárai által használt összes elektronikus kommunikációs szolgáltatásnál végponti (end-to-end) titkosítást írnának elő, másrészt pedig tiltanák a kommunikációs rendszerekben a beépített hátsó ajtókat (backdoor). A javaslat létrehozásában részt vett...

Read more
Page 14 of 19 1 13 14 15 19