Skip to main content

Találat: Európai Unió

Horizon 2020: elküldték az első magyar pályázatot

„Elküldték az első magyar pályázatot a Horizon 2020 program keretében, amelyben a Kutatók éjszakája elnevezésű ismeretterjesztő fesztiválra lehet forrásokat szerezni. A Horizon 2020, amely a kontinens globális versenyképességének növelését célzó Európa 2020 stratégia „Innovatív Unió” elnevezésű kiemelt kezdeményezésének egyik alappillére, az unió egységes kutatási keretprogramja a 2014–2020-as időszakra. A három kezdeményezést magában foglaló hétéves pénzügyi keret megvalósítására 79 milliárd euró áll rendelkezésre. A közvetlenül Brüsszelből finanszírozott új keretprogramban történő hazai részvétel kiemelkedő jelentőségű a magyar kutatás lehetőségeinek kibontakozásához. Kiemelt cél, hogy a...

Read more

A közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítése

Egymás mellett közli az Európai Bizottság eredeti javaslatát, és az Európai Parlament kiegészítő, módosító javaslatait. Ezzel a parlamenti állásfoglalással foglalkozik bővebben korábbi cikkünk: Akadálymentesítik a közszféra honlapjait az EU-ban. Forrás: Az Európai Parlament 2014. február 26-i jogalkotási állásfoglalása a közszektorbeli szervezetek webhelyeinek akadálymentesítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2012)0721 – C7-0394/2012 – 2012/0340(COD)) (Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat); Európai Parlament; 2014. február 26.

Read more

Megyejárás: merre tovább, Baranya?

„A következő hét esztendő során a megyében megvalósítandó terveket tartalmazó területfejlesztési koncepciót ismertették a baranyai közgyűlés vezetői a harmadik megyejárás alkalmával. – Mivel az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetési időszakának tervezését segítő megyei területfejlesztési részdokumentumok elkészítése, majd pedig a Baranya területén megvalósítandó projektek összeállítása is új szakaszába lépett, úgy éreztük, hogy ezeket a folyamatokat ismét közel kell vinnünk a baranyai emberekhez – indokolta Tiffán Zsolt, a megyei közgyűlés fideszes elnöke a harmadik megyejárás szükségességét. – Az egyes állomásokon bemutattuk a területfejlesztési koncepciót...

Read more

Tovább tart a patthelyzet az adatvédelem körül

„További szakértői szintű egyeztetést tartott szükségesnek az EU igazságügyi miniszteri tanácsa kedden Brüsszelben az asztalon lévő adatvédelmi jogszabály vitájában. Ezzel végkép irreálissá vált Viviane Reding azon reménye, hogy a júniusi ülésen általános tanácsi megközelítés születhessen, utat nyitva a jogszabály év végéig történő véglegesítéséhez. „Orientációs jellegűnek” minősítette a keddi brüsszeli vitát a magyar delegációt vezető Navracsics Tibor, igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes, aki szerint igazából csak abban volt konszenzus a résztvevők körében, hogy „itt most semmiről sem tudunk még megállapodni”. Bizottsági részről nagy ambíciókkal készültek...

Read more

Horizont 2020 támogatások: 15 milliárd euró az első két évre

„Az Európai Bizottság december 11-én közzétette az Európai Uniónak a 2014-2020 közötti időszakra 80 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező kutatási és innovációs programjának, a „Horizon 2020”-nak (magyarul Horizont 2020, vagy H2020) a keretében a 20142015. évekre vonatkozó első pályázati felhívásait. Az első két évben a 15 milliárd eurót meghaladó finanszírozás célja Európa gazdaságának egyre fokozottabb tudásalapúvá tétele, illetve megoldást találni az emberek mindennapi életének kulcskérdéseire. Összesen 151 pályázati felhívás részletes információi érhetők el a program egységes ügyfélkapuján, a „Participant Portal”-on keresztül. A 2014....

Read more

Az online értékesítés a kiskereskedelem 3 százalékánál többet ad

„Becslések szerint a magyarországi kiskereskedelemből az online értékesítés több mint három százalékkal részesedik és ez az arány évről évre nő - közölte a GfK Hungária csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a hazai kiskereskedelem - a gépjármű- és üzemanyag értékesítés nélkül - 2013-ban megközelítette a 7 ezer milliárd forintot értékben, ebből az online kiskereskedelem becslések szerint 200-220 milliárd forinttal részesedik. A piac növekedését jelzi, hogy évről évre egyre többen vásárolnak online: 2013-ban a 18-49 éves korosztályban a megkérdezettek 76 százaléka vásárolt már...

Read more

Az Európai Parlament támogatja az autókba szerelendő automatikus segélyhívó bevezetését

„ A balesetek alkalmával a mentőket automatikusan értesítő segélyhívókat 2015 októberétől minden, az Unióban forgalmazott autóba és kisteherautóba be kellene szerelni, döntöttek szerdán a képviselők. 2012-ben 28 ezren vesztették életüket, és másfél millióan sérültek meg az Európai Unió útjain. „A közérdekű, az egész Európai Unióban működő automatikus segélyhívó rendszer nagyon fontos előrelépés az utak biztonsága szempontjából. Évente közel 2 500 életet menthet meg, és súlyos sérültek száma is több tízezerrel csökkenni fog. A segélyhívó ingyenes lesz, és autótípustól függetlenül mindenki számára elérhető...

Read more

Akadálymentesítik a közszféra honlapjait az EU-ban

„Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta azt az előterjesztést, amelynek értelmében a közszférához tartozó, illetve létfontosságú közfeladatokat ellátó szervezetek weboldalait a jövőben úgy kell kialakítani, hogy azok a fogyatékos személyek részére is hozzáférhetőek legyenek. Ha a tervezetre az uniós tagállami kormányokat megjelenítő Tanács is rábólint, a közérdekű webhelyek valamennyi változatát - beleértve tehát a mobil vagy bármilyen más eszközről történő hozzáférésre kifejlesztett változatokat is - akadálymentessé kell tenni az Európai Unió területén. Az akadálymentesítés informatikai értelemben általában olyan műszaki megoldásokat jelent,...

Read more

A héten benyújtja a kormány a partnerségi megállapodást az EU-nak

„A kabinet véglegesítette az uniós források felhasználásához szükséges európai partnerségi megállapodást, amelyet a napokban benyújt az Európai Bizottságnak - mondta el Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár. A dokumentum szerint a következő hétéves uniós költségvetési ciklusban kutatás-fejlesztésre és innovációra több mint 800 milliárd forint juthat. Magyarország a héten benyújtja a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodást az Európai Bizottságnak, a kormány már véglegesítette a dokumentumot - közölte Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerdán egy budapesti...

Read more

Hiperlinkek: döntött az EU bírósága

„A vonatkozó EU-irányelv értelmében nem minősül nyilvánossághoz közvetítésnek egy internetes oldalon más honlapon szabadon hozzáférhető művekre mutató kattintható hivatkozások (hiperlinkek) szolgáltatása, mondta ki az Európai Bíróság. Azaz egy weboldal hiperlinkek révén a szerzői jog jogosultjainak hozzájárulása nélkül utalhat olyan műre, amely egy másik honlapon szabadon hozzáférhető. Főszabály szerint a szerző kizárólagos joga műve nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezése. Közvetítésnek minősül egy website-on művekre (az alapügyben újságírók cikkeire) mutató hiperlinkek szolgáltatása, ha a hiperlinket biztosító oldal látogatóinak közvetlen hozzáférést kínál az említett művekhez. A nyilvánosság...

Read more
Page 160 of 202 1 159 160 161 202