Skip to main content

Találat: gazdaságpolitika

Banai: Nem az uniós pénz, hanem a gazdaságpolitika minősége határozza meg, hogy van-e felzárkózás

„ A Magyar Közgazdasági Társaság április 15-én tartotta legújabb konferenciáját, melyen a szakértők a 2021–27-es európai uniós költségvetés fejlesztéspolitikai vonatkozásait vitatták meg. A Makronóm tudósítása. A beszélgetés alaphangját Pleschinger Gyula, az MKT elnöke adta meg. A jegybank monetáris tanácsának tagja bevezetőjében hangsúlyozta: az előző időszaknál lényegesen több forrás érkezhet majd Magyarországra, de bőven lesz helye ezeknek a pénzeknek. A közgazdász szerint komoly változást és kihívást jelent majd a digitalizáció valamint a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság kérdése, s a források felhasználását ezek...

Read more

Nincs egyetértés: aranykort vagy nemzeti tragédiát hoz az új uniós költségvetés?

„ A Magyar Közgazdasági Társaság Konferenciáján a szakértők kiemelték az elkövetkező időszakban rejlő lehetőségeket, ugyanakkor komoly kritikával is illették a magyar terveket. A Makronóm tudósítása. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) április 15-én tartotta legutóbbi konferenciáját, melynek első feléről korábbi tudósításunkat itt olvashatja. A délelőtti fejlesztéspolitikai vitát követően délután már a hétéves uniós programozási időszak magyarországi tervezésének kérdésein volt a hangsúly. A kerekasztal-beszélgetést Halm Péter, a Közgazdasági Szemle főszerkesztője és az MKT elnökségi tagja moderálta. Soha nem látott összegek jutnak majd a fejlesztésekre...

Read more

A Kínai Népköztársaság 14. ötéves terve

„A pekingi törvényhozás 2021 márciusában fogadta el a 2021–2025-ös időszakra szóló 14. ötéves tervet, amely – a hasonló tervek sorában egyedi módon – egy 15 éves átfogóbb programba ágyazva jelent meg. A dokumentum Kína következő ötéves gazdasági és társadalmi fejlődésének a legfontosabb célkitűzéseit tartalmazza, s leginkább azt mutatja meg, hogy a kínai állam mely területeket fog prioritásként kezelni, mire fordít kiemelt figyelmet. A tervben – szintén példátlan módon – nem szerepelnek konkrét növekedési tervszámok, ami egyrészt a bizonytalan nemzetközi helyzettel magyarázható, másrészt...

Read more

Palkovics: védelmi ipari stratégia készül

„Január végéig elkészül a védelmi ipari stratégia, amely az állam és a piaci partnerek finanszírozásával több százmilliárd forintos beruházásokat mozdít elő. A haderőfejlesztésen túl az exportpiacok kiépítése a cél – mondta a Figyelőnek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Ebben fontos szerepe lehet a Lynx-gyárnak, amely a járműipari tesztpályához hasonlóan Zalaegerszegen létesül. A honvédség több mint kétmilliárd euró értékben 218 Lynx harcjárművet vásárolt, ebből 172-t a német Rheinmetall és a magyar állam zalai vegyesvállalata készíthet el. A képzést Németországban kapják meg a...

Read more

A kvantum­számítógépek prioritássá válnak Németországban

„Az ország méltó vetélytársává akar válni az USA-nak, 2 milliárd eurót költenek erre. A gazdasági és a tudományos élet szereplői is nyomást gyakorolnak a német kormányra azért, hogy az országban öt éven belül jelenjenek meg ezek az eszközök. Egy szakértői testület bemutatta a német kancellári hivatalnak azt az ütemtervet, amelyből kiderült, hogy az európai uniós állam miként építhet meg egy kvantumszámítógépet. A grémiumot Peter Leibinger, a Trumpf nevű cég fejlesztési vezetője és Stefan Filipp professzor, müncheni fizikus irányítja, a tagok között pedig...

Read more

Az állam szerepe a kapitalizmus változataiban – konferencia

„A járványidőszak sem tudta megakasztani az ELKH KRTK Világgazdasági Intézetének konferenciasorozatát, amelyet immár hatodik éve rendeznek meg Az állam szerepe a kapitalizmus változataiban (SVOC – The Role of State in Varieties of Capitalism) címmel. Az esemény rendszerint az állami szerepvállalás, illetve a gazdasági, politikai és társadalmi fejlődés összefüggéseinek sajátosságait, valamint az úgynevezett „kapitalizmusváltozatok-megközelítést” boncolgatja nemzetközi összehasonlításban, illetve világgazdasági kitekintésben. A 2020. november 26-27. között megszervezett konferencián a feltörekvő gazdaságok alternatív fejlődési útjait elemezték a résztvevők. Mivel lehetetlen volna röviden összefoglalni a rendezvény...

Read more

Digitális vállalkozások Magyarországon: Egy lehetséges növekedési alternatíva?

„Ez a tanulmány a Világgazdasági Tudományos Tanács 2019. decemberi ülésén Sass Magdolna: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok? Alternatív növekedési utak keresése a visegrádi országokban” című előadásához (Sass, 2020) készített hozzászólás. Sass Magdolna kutatási kérdéseit továbbgondolva, arra keres választ, hogy képesek-e a hazai digitális vállalkozások az alternatív növekedési motor szerepét betölteni. A kérdés megválaszolásához a szerző 12 hazai digitális vállalkozás sajátosságait elemzi: megvizsgálja, hogy milyen különbségek vannak e vállalkozások jellemzői és a digitális vállalkozások szakirodalomban leírt sajátosságai között. Sass Magdolna...

Read more

Emelkedő ráfordítások mellett alacsony az innovációs hatékonyság Magyarországon (MNB Termelékenység cikksorozat –3. rész)

„Az MNB idén megjelent első Termelékenységi jelentése Magyarország innovációs rendszerének hatékonyságát is vizsgálja. A jegybank elemzői rámutatnak arra, hogy az innovációs célú kiadások emelkedtek Magyarországon, azonban ezek felhasználásának hatékonysága mérséklődött. Különösen a szabadalmazási tevékenységekben, illetve a (hazai) tudásintenzív szolgáltatások használatában rejlenek kiaknázatlan lehetőségek. Az innovációs együttműködések javítása, valamint a külföldi tulajdonú vállalatok fejlesztési tevékenységeinek országhatáron belüli megerősítése is javít-hatja a hatékonyságot. Minden fejlesztendő területre nézve kulcsfontosságú, hogy a kkv-k innovációs hajlandósága javuljon. ... Magyarországon a növekvő ráfordítások ellenére nem tudnak egyértelműen javulni...

Read more

Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar vállalkozások fejlesztését

„Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlesztését - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az oktatási tananyagot bemutató online sajtótájékoztatón. Hozzátette, a jövő záloga, hogy Magyarország nemcsak munka-, hanem tudásalapú társadalmat épít. A szak- és felnőttképzés átalakítására, a válság idején a 8 hetes ingyenes informatikai oktatásra az Újratervezés Programban, és az informatikusok képzésére azért került sor, hogy a magyar szakemberek versenyképes tudáshoz jussanak. György László szólt arról, hogy a...

Read more

Az Európai Bizottság szellemi tulajdonnal kapcsolatos cselekvési tervet fogadott el az EU gazdasági rezilienciájának és helyreállásának elősegítése érdekében

„A Bizottság ma közzétette a szellemi tulajdonnal kapcsolatos új cselekvési tervet, melynek célja, hogy segítse a vállalkozásokat – köztük különösen a kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) – találmányaik és alkotásaik lehető legjobb hasznosításában, és biztosítsa, hogy azok gazdaságunk és társadalmunk javára váljanak. A szellemi tulajdon a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje, mivel segíti a vállalkozásokat immateriális javaik értékteremtő felhasználásában. A cselekvési terv célja lehetővé tenni Európa kreatív és innovatív ipara számára, hogy megőrizze globális vezető szerepét, továbbá felgyorsítani az európai zöld és digitális...

Read more
Page 14 of 34 1 13 14 15 34