Skip to main content

Találat: IVSZ

IVSZ IKT Index: itt az első magyar mutató a hazai IKT piac állapotáról és kilátásairól

Az IVSZ 22 éves fennállása során újabb mérföldkőhöz ért: az IKT Index az IVSZ saját erőforrásaira valamint az index elkészítéséhez szükséges szervezetekkel kialakított együttműködésre alapozva külső anyagi ráfordítások nélkül valósult meg. Ahogy azt nemrégiben az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalatok Szövetsége (IVSZ) ismertette, megfelelő fejlesztéspolitikai és exportprogram segítségével a jelenleg 180 milliárd forintos magyar szoftver export piac öt év alatt megduplázható lenne, sőt 2025-ig a teljes IKT (informatikai és távközlési) szektor duplázhatna. A piaci kilátások alátámasztása és folyamatos nyomon követése érdekében a...

Részletek

Öt éven belül duplázódhatna a hazai szoftver export

„...A folyamatosan növekvő szoftver exportnak köszönhetően az informatikai, távközlési és elektronikai szektor volt az egyetlen az összes hazai iparág között, amely a válság éveiben is folyamatosan növekedni tudott. Ez a növekedés a KSH legfrissebb adatai szerint 2012 mindegyik negyedévében folytatódott. A szoftver export piac hazai hozzáadott értéke kiugróan magas, szinte teljes egészében magyar szellemi teljesítményről van szó, amelyet a vállalatok meghatározó import nélkül állítanak elő kizárólag a magyar szakemberek munkájára alapozva. A hazai szoftver export piacon az egy munkahelyre eső átlagos bevétel...

Részletek

Olcsó laptopot hoz a Sulinet utódja

„Olcsó számítógépeket és szoftvereket juttat a rászoruló családoknak a kormány a többek közt a Microsofttal és az Intellel közösen meghirdetett Digitális otthon program keretében, amely célját tekintve az egykori Sulinet program utódjának tekinthető, bár nem kifejezetten gyerekeket céloz meg. Az új programot a kormány a Microsofttal, az Intellel, a Vodafone-nal, illetve az Informatikai Vállalkozások Szövetségével közösen indítja útjára, de az nyitott minden más csatlakozni kívánó szervezet vagy vállalkozás előtt. Várhatóan még az idén megkezdődik a Digitális otthon tesztelése egy negyvenezer családot érintő...

Részletek

IT-fejlesztés kell a pénztárgépek bekötéséhez

„Annak technikai részleteiről egyelőre semmit nem lehet tudni, hogy a kormányzat miként is képzelné a pénztárgépeket összekapcsolják a NAV-val. Az a kérdés viszont felmerül az ötlettel kapcsolatban: miként lehet maradéktalanul végrehajtani a majdani jogszabályt, ha akár egy-egy településen is, de hiányzik az ehhez szükséges infrastruktúra, fejlesztésekre meg a jelenlegi gazdasági környezetben nem nagyon lehet számítani - legalábbis magáncégektől. A kormányzat jelentős bevételt vár annak eredményeként, hogy a pénztárgépeket összekapcsolják a Nemzeti Adóhivatallal (NAV), ennek technikai részleteiről azonban egyelőre semmit sem lehet tudni....

Részletek

Pénztárgépcsere: ha előírja, támogassa is kormány az informatikai eszközpark modernizálását

„Az új szabályozás az országban jelenleg működő 400 000 pénztárgép révén legalább 100 000 vállalkozásnak jelenthet újabb terheket. A parlament tegnap elfogadta a jövő évi adózás rendjéről szóló törvényt, amelyben Matolcsy György javaslatára a kormány egyebek mellett az áfa bevételek 95 milliárdos növekedésével számol 2013-ban annak köszönhetően, hogy a működő pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között online kapcsolat kialakítását írja elő. Az online kapcsolat létrehozása a kormány szerint elősegítheti a gazdaság kifehérítését és átláthatóságot teremt. A kezdeményezést az Informatikai,...

Részletek

Kiszámíthatóbb szabályozási környezetet és stratégiai együttműködést vár az informatikai és távközlési szektor a kormánytól

„Az IVSZ szerint a magyar szoftverexportőrökkel érdemes stratégiai szövetséget kötnie a kormánynak Mintegy 5 milliárd forint veszteséget könyvelhettek el a hazai kis- és közepes informatikai vállalkozások a játékgépekkel kapcsolatos, egymással ellentétes parlamenti döntések miatt – közölte Laufer Tamás az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a törvényhozás szűk egy éve informatikai fejlesztésekre sarkallta a piac szereplőit, ám idén megtiltotta a működésüket. Az ilyen döntési folyamatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyébként is jelentős szakemberhiánnyal küzdő szakma egy...

Részletek

Egyre több hazai informatikai cég dől be

„Az elektronika és a számítástechnika néhány éve még a kevésbé kockázatos ágazatok közé tartozott Magyarországon, fizetésképtelenségi mutatójuk azonban mára jelentősen romlott a Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint. Az IVSZ szerint továbbra is optimisták az informatikai vállalkozások. Az elektronikával és a számítástechnikával foglalkozó cégek körében több mint hatvanöt százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az első negyedévben 2011 azonos időszakához képest, miközben országos átlagban 25 százalékkal emelkedett. A mutatók jelzik, hogy az elmúlt évek hazai gazdaságot sújtó csapásait nehezen viselte a szektor, igaz,...

Részletek

A cégek harmadának nincs informatikai költségvetése

„A megújult közbeszerzési törvény sem kkv-barát, az ország gazdasági vezetése elvesztette a hitét az innováció fontosságában – hangzott el az IT iparág hazai konferenciáján. A kormány által meghirdetett s az ország versenyképességéhez szükséges egymillió új munkahely egészen biztosan nem valósítható meg internetes munkahelyek nélkül – nyitotta előadását Laufer Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének első embere azon a konferencián, amelyet az iparági szakmai szövetség és az IT Business szakmai lap közösen szervezett. Laufer hozzátette: az internetes munkahelyek fejlesztése már csak azért is gyorsítandó,...

Részletek

Acta Banana

„A Hamisítás elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) élénk tűntetéseket váltott ki hazánkban és Európa szerte. Németország már visszalépett. Lehet-e múlt századi válaszokat adni a szerzői jog és a szellemi tulajdonvédelem mai problémáira? Rendőr lesz-e az internetszolgáltató? Mire megy a szoftverszerző 150 évnyi kéretlen jogvédelemmel? Lehet-e meccset nézni egy kocsmában jogsértés nélkül? Megfordítható-e a döntés, meglepetés, hatásvizsgálat sorrend? Mikor lesz az ACTA ad acta? ... Talán nem véletlen, hogy az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közleményben tiltakozik az ACTA elhamarkodott bevezetése ellen....

Részletek

Sokfejű az állam informatikai vezetése

„A felsőoktatási törvény kedvez az informatikai ágazatnak, de átláthatóbb képzésre, a fiatal fejlesztőcégek hatékonyabb támogatására lenne szükség – hangzott el az Informatikai Vállalkozások Szövetsége csütörtöki évindító sajtótájékoztatóján. Laufer Tamás, a szervezet elnöke szerint kevés a szakember az intézményekben. Az informatikai, elektronikai és távközlési vállalatok civil képviseletét ellátó IVSZ már aktívan részt vesz az ágazatot érintő szabályok létrehozásában, és javításokat is kezdeményez. Például az Európa-szerte kritizált hamisítás-ellenes megállapodás, az ACTA elfogadását is ellenzi, mert az korlátozhatja a hazai kisvállalkozáskozások működését. Laufer Tamás, a...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3