Skip to main content

Találat: kiberháború

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. szeptember 28.

Az első virtuális ENSZ Közgyűlés Az elhúzódó globális koronavírus-járványnak „köszönhetően” újabb mérföldkövet könyvelhetett el magának a diplomáciai szakma digitalizációja. Fennállása óta most első ízben költözött a virtuális terekbe a multilaterális kapcsolatrendszer legfontosabb intézménye, az ENSZ Közgyűlés. Természetesen kétféle várakozás kísérte a legfontosabb éves diplomáciai esemény online verziójának előkészítését: a digitalizáció elkötelezett hívei örömmel teli várakozással fogadták az eseményt, mondván, hogy ez a lépés jelentősen lendít majd a modern információs és kommunikációs technológiák lehetőségeinek további kiaknázásában. Ugyanakkor a diplomácia hagyományaihoz erősebben ragaszkodók nem...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. július 20.

Folytatódik a (technológiai) hidegháború Ami sokak szerint nem is háború, a jelek szerint nem éppen hideg – de egészen bizonyosan nem a technológiáról szól, hanem valami sokkal többről. A héten ugyanis bejelentették, amit már várni lehetett: a brit kormány is blokkolni fogja a kínai telekommunikációs óriáscég, a Huawei piaci térnyerését. Oliver Dowden digitalizációs miniszter közlése szerint a kormányhatározat értelmében 2021. január 1-től egyetlen brit cég sem vásárolhat az országban kiépülő 5G-hálózathoz szükséges berendezéseket az amerikai célkeresztbe került kínai technológiai gyártótól. Ennél tovább...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. július 6.

Konfliktus Kína és India között: a geopolitika digitalizálódása Az elmúlt hetek furcsa összetűzései, a Himalája magasan fekvő határvidékén kirobbant „furkósbotos” összecsapások kínai és indiai határőrök között korántsem néhány négyzetkilométernyi sziklás és jeges glecsermederért folytak. Ázsia két feltörekvő óriása, leendő szuperhatalma között tulajdonképpen bő fél évszázada rendszeresek az ilyen (térben és időben is korlátozott) csetepaték, és aligha meglepő, hogy az Egy Övezet Egy Út grandiózus infrastrukturális programjának korában a Kína-India-Pakisztán közötti (tartósan vitatott) határvidéken újra felforrósodtak az indulatok. Ha ránézünk a térképre, látjuk:...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. június 15.

Piacon az e-Renminbi: a kínai külpolitikai érdekérvényesítés új digitális eszköze Kína növekedése az elmúlt években sok területen mutatott figyelemre méltó tempót (és persze volument is), ám talán sehol nem volt annyira szembeötlő ez a dinamika, mint a pénzügyekben. A pénzügyi intézmények és műveletek terén a Kínai Népköztársaság valamennyi versenytársát felülmúló mértékben növekedett, és ez világosan lemérhető a gazdasági-pénzügyi világ kemény tényein és statisztikáin is. Ma a világ 100 legnagyobb pénzintézetéből 19 székhelye található a KNK-ban, és összesített betétállományuk eléri a 25,8 billió...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. február 24.

A közdiplomácia „hátsó udvarában”: célpontban a véleményvezérek Sűrűn idézett elméleti szakfolyóiratunk, az E-International Relations legutóbbi számában érdekes témát boncolgat a szerző. Az ún. „influenszer diplomácia” ugyanis kevésszer kap figyelmet a szakmai közvélemény körében. Megijedni nem kell: az amúgy is kavargó fogalmi sokszínűségbe, hál istennek, nem valami teljesen új koncepciót vezet be ezzel a kifejezéssel a tanulmány. Amiről itt szó van, az a jól ismert közdiplomácia, angolszászul tehát „public diplomacy” egy sajátos, kicsit a félhomályban maradó, de vélhetően nagyon is fontos területe. Amit...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. január 13.

2019: az év, amikor a digitális diplomácia kutatása – végre valahára - érett férfikorba lépett Gyakran idézett szakértőnk, a digitális diplomácia egyik legismertebb (és legelismertebb) kutatója vonta így meg az elmúlt év szakmai mérlegét. Az izraeli Ilan Manor, jelenleg az Oxfordi Digitális Diplomácia Kutatócsoport oszlopos tagja szinte a kezdetek óta szoros figyelemmel kíséri a külkapcsolati munka digitális átalakulását vizsgáló kezdeményezéseket, ezért első kézből származó kutatási információkra alapozva pozícionált bizonyos meghatározó mérföldköveket ebben a folyamatban. Manor szerint a 2015-ös év – az a...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. november 18.

A digitális diplomáciára fordított erőforrások megtérülése Az elmúlt években – és ez az idő lassan már egy jó másfél évtizedre tehető – a digitalizáció meghódította a diplomácia merev, tartózkodó, távolságtartó, sokak szerint máig arisztokratikus világát. A diplomáciatörténet fejlődésének lassan hömpölygő évszázadaihoz mérten szinte szemvillanásnyi idő alatt változott meg a külkapcsolati feladatokat ellátó közigazgatási intézményrendszer munkarendje, folyamatszabályozása. Mi több: változtak, méghozzá alaposan, a diplomaták által vallott értékek, normák, alapelvek is. A külügyminisztériumok „felköltöztek” a közösségi média platformokra, virtuális nagykövetségeket nyitottak, online tudásmenedzsment rendszereket...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. október 28.

Katalónia: a demokrácia technológia hátán érkező szökőárja Katalónia, a nyugati világ egyik vezető hatalmának számító Spanyolország autonóm tartománya megint forrong – és az események alakításában a technológia megint komoly szerepet játszik. Éppen, mint két éve. Még emlékszünk jól: 2017 októberében, szinte napra pontosan két esztendővel ezelőtt az autonóm katalán törvényhozás népszavazást írt ki a tartomány függetlenségéről. A referendum megrendezését a spanyol központi kormány (és az Alkotmánybíróság) illegálisnak minősítette, és fellépett a szervezők ellen. A függetlenséget (értsd: a Spanyolországtól való elszakadást) pártoló politikai...

Részletek

Az NKE-n tartott előadást a NATO kiberharcosainak parancsnoka

„A NATO kibervédelmi terveiről, a kibertérben történő események következményeiről és egy kiberháború kitörésének lehetséges forgatókönyveiről is beszélt a szövetség kibervédelmi csoportfőnökségének parancsnoka a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Vass Sándor, mk. dandártábornok, kiberműveleti igazgató a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon tartott előadást a Magyar Hadtudományi Társaság felkérésére. A NATO SHAPE, azaz a Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága a belgiumi Mons-ban működik, ezen belül vezeti a tavaly augusztus óta létező kibervédelmi csoportfőnökséget (Cyberspace Operation Center) Vass Sándor. A dandártábornok az NKE jogelőd intézményében, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. augusztus 5.

Amerika az Instagramon terjeszt be egyfajta „vádiratot” Irán ellen Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt a feszültség az Egyesült Államok és réges-régi közel-keleti ellenfele, Irán között. Az eseményeket látva nehéz szabadulni az érzéstől: az esetleges háborús lépések diplomáciai előkészítése lett az amerikai Külügyminisztérium egyes számú „közdiplomáciai” projektje. Miközben az USA külpolitikai establishmentje a már jól ismert, és egyfajta védjeggyé vált Trump-i kommunikációs csatornákat – elsősorban a Twittert – a korábban megszokott vehemenciával és hangerővel mozgósította ebben a veszélyesen eszkalálódó helyzetben is, új színfolttal...

Részletek
Page 4 of 7 1 3 4 5 7