Skip to main content

Találat: Kis Norbert

Civitas Sapiens ’20 konferencia: Indul a Digitális Falu Program

„Magyarország Kormánya elkötelezett a vidéki kistelepüléseken élők életminőségének javítása és a vidéki térségek fejlesztése iránt, ezért a 2019-ben indított Magyar Falu Program után idén a Digitális Jólét Programmal együttműködve elindul a kistelepülések vonzerejének és élhetőségének javítását különböző digitális, illetve okos megoldásokkal hatékonyan segítő Digitális Falu Program is – jelentette be Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Digitális Jólét Program - Civitas Sapiens’20 Okos Város konferenciájának megnyitójára küldött köszöntőjében. A Digitális Jólét Program (DJP) Okos Város Tudásközpontja 2020. november 19-én...

Részletek

A kormányzás és kormányzástudás viszonyrendszerének vizsgálata, hogy egy innovatív politikai rendszerünk legyen

„„A cél, hogy a politikai rendszerünk, benne a kormányzás, megfelelő módon reagáljon a kihívásokra, hogy egy innovatív politikai rendszerünk legyen”- fogalmazott Smuk Péter dékán az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Kormányzástani és Közpolitikai Tanszék konferenciáján. A rendezvény az államelméleti, illetve kormányzástani és közpolitikai alapkutatási programokkal összhangban arra vállalkozott, hogy az államfunkciókat és -célokat megvalósító kormányzás alapjául szolgáló tudásformákat. „Egyre mélyebben és intenzívebben jelenik meg a kormányzástan kérdése, nemcsak a mindennapi kutatásunk szintjén, hanem egyre jobban szembesülünk ezzel az oktatásban is”- hangsúlyozta Kaiser...

Részletek

Közigazgatási diplomásokat avattak az NKE-n

„”Mintegy ezer közigazgatási szakos egyetemi oklevelet adtak át július 12-én, pénteken a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az intézmény Államtudományi és Közigazgatási Karának oklevélátadó- és kibocsájtó ünnepségein négy alap – és mesterszakon, valamint 15 speciális közigazgatási szakirányon végeztek a hallgatók. „Önök, akik ma átveszik okleveleiket, a magyar állam szolgálatára szegődtek; a magyar állam szolgálata pedig egyúttal a demokrácia szolgálatát is jelenti”- fogalmazott Koltay András az alap- és mesterképzésben oklevelet szerzettek délelőtti diplomaosztóján. Köszöntő beszédében az NKE rektora elmondta, a végzős hallgatók nemcsak hagyománytiszteletet tanultak,...

Részletek

Kis Norbert: a kormányablakok kiépítése a magyar közigazgatás fejlesztésének legsikeresebb és legemblematikusabb programja a rendszerváltás óta

„A kormányablak-rendszer felállítása és az ügyintézési kultúra bevezetése a magyar közigazgatás fejlesztésének legsikeresebb és legemblematikusabb programja a rendszerváltás óta - fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi és továbbképzési rektorhelyettese pénteken Veszprémben, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretében megvalósított kormányablak ügyintézői képzés ünnepélyes oklevélátadóján. Mindez ugyanakkor csak eszköz, és nem cél – fogalmazott Prof. Dr. Kis Norbert. A cél az, hogy az ügyintézés minél gördülékenyebb és hatékonyabb legyen, a vállalkozók valós gazdasági tevékenységre fordíthassák idejüket, ne pedig az ügyintézéssel kelljen hosszú...

Részletek

KÖFOP 2.1.1: az állami tisztviselők új képzési programja és a közszolgálati továbbképzési rendszer megújítása

„Az állami tisztviselők új képzési programjáról és a közszolgálati továbbképzési rendszer megújításáról is szó volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem projektnyitó rendezvényén. A Parlamentben tartott eseményen a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint az NKE közötti stratégiai partnerségi megállapodások átadására is sor került. „2010-ben elkerülhetetlenné vált, hogy a kormány teljesen új alapokra helyezze a korábban minden szempontból elavult közigazgatást”- mondta köszöntőjében Dr. Vidoven Árpád. A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára hozzátette, hogy a megújulás első lépése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása volt, a legutóbbi fontos eredmény...

Részletek

Az OECD is értékeli a kormányzati képességekről szóló Jó állam jelentést

„A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is értékeli a magyar kormány teljesítményről készült innovatív jellegű, Jó állam című jelentést - mondta hétfőn az MTI-nek Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese Párizsban. Kis Norbert az OECD által tavaly alapított Schools of Government Network (kormányzati képző intézmények nemzetközi hálózatának) éves találkozóján vett részt, ahol mintegy száz ország közszolgálati egyeteme képviseltette magát. "Nagyon fontos, hogy Magyarországon van olyan intézmény, amelyet bevonnak ebbe a száz országot lefedő nemzetközi hálózatba és...

Részletek

Pogácsás: Stratégiai szemlélet segíti az önkormányzatok munkáját

„A stratégiai tervezés olyan újszerű feladat, melyre a hagyományos képzések nem készítettek fel - mondta Pogácsás Tibor. A Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára erről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ”Képzés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatoknak” című kiemelt projekt szerdai, ünnepi zárásán beszélt. A program célja volt, hogy az önkormányzati köztisztviselők eredményesen tudjanak alkalmazkodni a modern közigazgatás igényeihez. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára a program záróeseményén elmondta, ahhoz, hogy egy helyi politikus jó döntéseket hozzon, megfelelő előkészítő munkára van szükség. A lehetséges...

Részletek

Államtudományi intézménnyé alakul a közszolgálati egyetem

„A kormány döntése értelmében államtudományi felsőoktatási intézménnyé válik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A lassú folyamat során az egyetem kutatási és oktatási tevékenységében előtérbe kerül az állam stratégiai elemzése és a kormányzati intézkedések komplex vizsgálata. Kis Norbert továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettes elmondta, ennek elősegítésére alkották meg a Jó Állam Indexet, amellyel egzakt módon mérhető a reformok hatékonysága. Az állam álljon a középpontban A kormány határozatának értelmében a NKE fokozatosan államtudományi felsőoktatási intézménnyé válik. Kis Norbert elmondta, a kommunizmus öröksége, hogy a legtöbb...

Részletek

A Magyary-életmű erős és tartós

„Június 14-én mutatja be Navracsics Tibor a Magyary Zoltán nevét viselő közigazgatás fejlesztési programot – hangsúlyozta Kis Norbert miniszteri biztos, az NKI főigazgatója beszédében az Eötvös Loránd Tudományegyetem által szervezett közigazgatás-tudományi konferencián. 80 éve alapította meg Magyary Zoltán professzor a budapesti jogi karon, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődjében, a Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetet (MKI), a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI) jogelődjét. Ebből az alkalomból az ELTE jogi kara tudományos konferenciát és kiállítást szervezett „A közigazgatás tudományos vizsgálata egykor és ma” címmel, amelyen Magyary Zoltán...

Részletek

Kis Norbert: alapjaiban fog megváltozni a képzés

„A közigazgatási személyzetpolitikában szükség van egy (Magyary Zoltán szavaival) központi szellemi centrumra. A közigazgatás megreformálásában a tisztviselői állomány központi tényező. A személyzetpolitikában és a tisztviselői állomány javításában a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI) meghatározó szerepet játszik. Az NKI januártól mint központi hivatal működik, azonban a valódi szellemi centrum továbbra is a közigazgatásért felelős minisztérium maradt. Az intézet fontos missziója, hogy a képzés és a felkészítés megkapja megfelelő súlyát a közigazgatásban, hiszen a hatékonyság kulcskérdése a minőségi képzések megléte – emelte ki a Rádió...

Részletek
Page 1 of 2 1 2