Skip to main content

Találat: Kolozsvár

Kolozsvár döntős az Európa 2020-as Innovációs Fővárosa címért folyó versenyben

„Kolozsvár is a döntőbe jutott az Európa 2020-as Innovációs Fővárosa címért folyó versenyben - írta szerdán az Agerpres hírügynökség. Az Európai Bizottság szerdán közölte annak a 12 városnak a listáját, amelyek bekerültek a verseny végső szakaszába. A címet elnyerő város egymillió eurós díjat kap innovatív tervei megvalósítására. Az Európa Innovációs Fővárosa (iCapital) címért folyó versenyt az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programja szervezi és finanszírozza. A verseny végén azt a várost díjazzák, amelyik dinamikus innovációs rendszereket alakít ki, ezekkel válaszol...

Részletek

Startup Europe Csúcstalálkozó Kolozsváron: útjára indult az Európai Unió Digitális Európa Programja

„ A romániai európai uniós soros elnökség egyik legfontosabb rendezvénye, a Startup Europe Csúcstalálkozó kezdődött tegnap Kolozsváron. Az ezernél több külföldi és hazai szakember részvételével zajló szakmai rendezvény az egységes digitális piac témáját járja körül, célja megismertetni a vállalkozókkal az EU által biztosított támogatási lehetőségeket. A kétnapos rendezvényen a nyugat-európai innovációs ökoszisztémák kulcsszereplői találkozhatnak a kelet-európai innovációs technológiával foglalkozó vállalkozókkal, tapasztalatcsere, hálózatépítés céljával. A csúcstalálkozó tegnap délelőtti megnyitóján Mariya Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos elmondta: az EU lemaradt a...

Részletek

Okos város és mobilitás témakörben együttműködési partnerséget köt az Észak-nyugati Fejlesztési Régió több városa (Erdély)

„Kolozsvár is része lesz annak a partnerségnek, amelyet az okos városok és mobilitás témában történő fejlesztések érdekében kötnek az Észak-nyugati Fejlesztési Régió városai. A protokollumot Kolozsvár mellett Nagyvárad, Nagybánya, Beszterce, Zilah, Szatmárnémeti, Torda, Aranyosgyéres és Dés önkormányzati is aláírják. A protokollum a 2021-2027-es periódusra vonatkozik, ennek megkötése után új tagok is csatlakozhatnak hozzá. „A következő Európai Uniós költségvetési ciklusban az okos városokról a hangsúly az okos régiók felé tolódik el. Egy-egy régió akkor tud versenyképes maradni, ha olyan megoldásokban gondolkodik, amely megkönnyíti...

Részletek

Új közalkalmazott lép munkába Kolozsváron: Antonia, a szoftverrobot

„Április közepén munkába lép Kolozsváron az első virtuális "közalkalmazott". Az Antonia névre keresztelt mesterséges intelligencia első körben a kolozsváriak online kérvényeit dolgozza fel majd, és 24 órás segítséget fog nyújtani számukra a várossal kapcsolatos ügyeik intézésében. A tervek szerint a fejlesztés következő körében Antonia majd testet is ölthet egy robot formájában, amelynek a feladatai hasonlóak lesznek, mint az áprilisban indított szoftvernek. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta, a mesterséges intelligenciát a fejlesztők már tesztelik, és arra is kitért, hogy a projekt jól illeszkedik...

Részletek

A smart city gondolat adaptációja székelyföldi városok számára

„A smart city gondolat adaptációja a székelyföldi városok számára címmel esettanulmányt jelentetett meg múlt év végén a székelyudvarhelyi REGA régiókutató egyesület. A kiadvány tulajdonképpen kivonata egy kutatásnak, amely Székelyföld öt településére terjedt ki. Az önkormányzatoknak kiküldött kérdőívek, illetve a helyszíneken készített szakmai interjúk alapján összeállított helyzetjelentést elsősorban településfejlesztő szakemberek figyelmébe ajánlotta az egyesület. Mint az előszóban elhangzik, a smart city (okosváros) koncepciója Nyugaton már mindennapos gyakorlat, míg Kelet-Európában egyelőre csak egy fejlődő trend. Megvizsgálva Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós digitalizációs fokát,...

Részletek

Egy székely meglepetésváros is van Románia 10 leghatékonyabb településének listáján

„...Azon nem igazán lepődhetünk meg, hogy Kolozsvár, Temesvár vagy az elmúlt időszakban egyre többet emlegetett Gyulafehérvár szerepel a Románia leghatékonyabb önkormányzatait felsorakoztató listán. Azon viszont annál inkább, hogy egy székely város is felkerült az UrbanizeHub listájára, amelyen három igencsak releváns szempont szerint mérték fel, hogy melyik Románia leghatékonyabb városa? Azt persze nehéz meghatározni, hogy egy város jó teljesítménye mennyiben köszönhető az önkormányzati vezetők, valamint a közigazgatás minőségének, és mennyiben magyarázható sokkal inkább olyan tényezőkkel, mint a nagy piacokhoz való könnyű hozzáférés, a...

Részletek

Magyar nyelvű közigazgatási képzés indul Kolozsváron

„Szükség van a magyar nyelvű közigazgatási képzésre és az együttműködésre az önkormányzatokkal – állapították meg Kolozsváron felsőoktatási és önkormányzati szereplők. A csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen induló magyar nyelvű közigazgatási alap- és mesteri képzésről beszélgettek. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese kifejtette, az egyetem gazdag kínálata mellett fontos, hogy anyanyelven történő, minőségi képzést kínáljanak a hallgatók számára. Remélik, hogy a szatmári és sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatok mellett megvalósul, hogy közigazgatási alap és mesteri képzést elindíthatnak Kolozsváron is – ennek egyetlen akadálya egyelőre a kormányhatározat,...

Részletek

Erdély: magyar doktori iskola közigazgatás-tudományból

„Közigazgatás-tudományi doktori iskolába hirdet meg öt helyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara a magyarországi Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel megkötött partnerségnek köszönhetően – számolt be a sajtónak Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja. Közigazgatás-tudomány szakterületen eddig csak Bukarestben és csak román nyelven lehetett doktorálni, így ez az új doktori iskola a közigazgatásban dolgozó erdélyi magyarok számára biztosít négy féléves doktori képzési lehetőséget. Tonk Márton dékán és Szenkovics Dezső dékánhelyettes beszámolt arról is, hogy a kar ebben a tanévben közel...

Részletek

Cluj Innovation Days: nekünk is megvan az esélyünk a saját unikornisainkra

„Kolozsvár és környéke rendkívül izgalmas lehetőség a vállalatok számára, hiszen "hihetetlenül"magas a tehetséges fiatalok száma - hangzott el a negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen. "Mára szinte minden területen a digitalizáció vált a fő témává. A gyártóktól, a technológiai cégeken és a tanácsadó vállalatokon át mára a politikát is meghódította a technológia. Amit csak digitalizálni lehet, az digitalizálva lesz, ágazattól függetlenül. A technológia egyre nélkülözhetetlenebbé válik az egészségügyben, a közigazgatás szintjén, az oktatásban, a gyártásban és a szállításban is" - jelentette ki a negyedik...

Részletek