Találat: körjegyzőség

Ötezer polgár és egy közös hivatal

„Öt Sió menti település alakít közös önkormányzati hivatalt január elsejétől. Az erről szóló megállapodást pénteken este, az érintett képviselő-testületek együttes ülésén írták alá a polgármesterek. A törvény kényszere szülte a változást, amiből az érintettek – kisebb, vagy nagyobb lelkesedéssel – de megpróbálják kihozni a legjobbat. Így is össze lehet foglalni a polgármesteri véleményeket a január elsejétől létrejövő öt tagú közös önkormányzati hivatal megalakulásáról. Az erről szóló megállapodást pénteken este szentesítette az öt település – Harc, Kistormás, Kölesd, Medina és Sióagárd – képviselő-testülete,...

Részletek

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége észrevételei a járások kialakítása kapcsán

„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége sajnálattal állapítja meg, hogy továbbra sem ismert az, hogy milyen állami feladatok kerülnek a járásokhoz, hol, milyen eszközökkel és szakemberekkel kíván törekvéseinek megfelelni. a járások létrehozásának időpontjához viszonyítva elkésettnek és előkészítetlennek ítéli meg a jelenlegi állapotában a javaslatot, mely további kapkodást és bizonytalanságot eredményezhet. elfogadhatatlannak tartja, hogy nem ismert az eredeti célok megvalósulását (költséghatékonyság, gyors állampolgárbarát a jelenleginél jobb ügyintézés) alátámasztó hatás tanulmány. nem ért egyet a jelenleg is egy körjegyzőséghez tartozó települések különböző járásba sorolásával, de azt...

Részletek

A falvak a kisvárosba viszik a jegyzőségi feladatokat

„A közigazgatás átszervezése miatt Nemesbődön és Váton úgy határozott a képviselő-testület, hogy a közeli kisváros, Vép polgármesteri hivatalával köt megállapodást a jegyzőségi feladatok ellátására. Nemesbődön 1907 óta működik önálló jegyzőség - volt idő, amikor körjegyzőségben látták el a közigazgatási feladatokat - , ám ennek hamarosan vége lesz. Április elsejétől ugyanis a vépi polgármesteri hivatallal kötnek feladatellátási megállapodást. 2013. januárjától a törvény szerint csak a kétezernél több lakosú település tarthat fenn önálló hivatalt. A nemesbődi önkormányzat úgy határozott, hogy elébe mennek a törvény...

Részletek

Meg kell erősíteni a körjegyzőségeket!

„A közigazgatási átalakítások hatására tanácstalanság és bizonytalanság jelent meg a jegyzők körében. Az átalakítások egyik racionális módja lenne a körjegyzőségek megerősítése. Először az állam, a megyei önkormányzat és a helyi települési önkormányzat funkcióját kell tisztázni, csak ezután lehet szisztematikusan hozzányúlni a rendszerhez – a Rádió Orient műsorában Tóth László, Kőszeg jegyzője véleményezte a közigazgatás átalakításának folyamatát, továbbá városának jelenét és jövőjét is bemutatta. ... Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége elmondta, az önkormányzat a bevételi források szűkössége miatt gondokkal küzd. Kőszeg gazdasági...

Részletek

Darnózseli: Gesztornak lenni felelősség

„Darnózseli képviselő-testülete a múltat idézve jövőbe látott, amikor évekkel korábban feladta önállóságát és társulási formában oldotta meg közigazgatási és közoktatási tevékenységét. A darnózseli gesztorság alatt Kisbodak és Dunaremete társulásával működő körjegyzőség, iskola- és óvodatársulás kompromisszumokra, a „kis testvérek" tehermentesítésére épülő rendszer lett. Ez volt az ára Darnózseli fennmaradásának, mentőöve az iskola és a hivatal megtartásának. A kialakított struktúra minőségét jelzi, hogy ma már egy hat településből álló körjegyzőségi hivatal működik a Közép-Szigetközben, amely Kisbodaktól Mecsérig látja el a közigazgatási tevékenységet. A települések...

Részletek

Járásonként két hivatal, de egy jegyző alá csak egy ló jut

„Sokan fújnak rám, mert régóta hangoztatom: elképesztően pazarló a rendszer – nyilatkozta nemrég az önkormányzatok világáról Kiss Pál balatonföldvári címzetes fő- és körjegyző, mellesleg 1984 óta közigazgatási vezető. – Mintha az önkormányzati törvény országszerte köröztetett friss koncepciójából visszaköszönne itt-ott a véleménye. Ön is így látja? – A lényeg majd a részletekben lesz – felelte Kiss Pál. – Máshol már rég szétválasztották az állami és az önkormányzati ügyeket. Nálunk a jegyző egyszerre ült meg két lovat, egybefésülte a két akaratot, de látható volt,...

Részletek

Hivatalok végnapjai? – Önkormányzati átalakítás kérdőjelekkel

„Megkérdőjelezett átalakítások Az önkormányzati törvény módosításáról kiadott koncepció egyik meghatározó eleme, hogy az önkormányzatokat, illetve hivatalaikat "tehermentesíteni" akarják az államigazgatási ügyektől, mert a készítők szerint legtöbb helyen felkészületlenek erre és igazán nem is lenne dolguk. Úgy vélik, hogy a jegyzőkhöz, illetve hivatalaikhoz jelenleg tartozó 4000-4500 hatáskör kétharmadát a 2013. január 1-jén felálló, közvetlen államigazgatási szervezetként működő járási hivatalokhoz kellene áthelyezni. Az egyes ügyek, ügycsoportok mellett olyan önálló egységek kerülnének el a nagyobb hivataloktól is, mint az okmányirodák, az építési hatóságok és a...

Részletek

A közeledő járásokról

„Az alkotmányozással kapcsolatosan hatalmas politikai és szakmai viták és álviták közepette lassan, de szinte napról-napra határozottabban előtérbe kerül a járások léte, ha úgy tetszik: a járási rendszer visszaállítása. Függetlenül attól, amint azt több írásomban említettem, úgy tűnik, hogy az alkotmányozás kérdése alapvetően nem érintette (remélhetőleg) az önkormányzatiság és az önkormányzati rendszer lényegét. Azt viszont rögtön ki kell emelni, hogy a járás, mint téma iránti érdeklődés nem véletlenül haladja meg az átlagosat, hiszen olyan dologról beszélünk, amely közvetlenül vagy közvetve érinti, illetve érintheti...

Részletek

Nincs egyezség, borul az ötök társulása

„Pétervásárán húsz év után felborulhat öt település társulása. Az ok a pénztelenség és az érdekek különbözősége. Pétervásárán a napokban tartott ülést a város, továbbá Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes községek társult képviselő-testülete. A polgármesterek és testületeik maratoni hosszúságú ülésen órákon át vitatkoztak az idei esztendőre szóló költségvetés egyes pontjairól, egyezségre azonban a tanácskozás végére sem jutottak. Éppen ezért február 10-ére újabb megbeszélést hívtak össze, ugyanebben a tárgykörben. Az öt település alkotta társulás – Heves megyében egyedülálló módon – még 1990-ben alakult meg,...

Részletek