Skip to main content

Találat: Magyarország

Digitális válaszok az adatalapú közigazgatás korában

„A tanulmány célja, hogy képet adjon a hazai digitalizáció helyzetéről, a Digitális Jólét Program (DJP) történetéről, tevékenységéről. Kiemelendő a közigazgatás-fejlesztés 2010-es alapjain nyugvó következő állomása, mely három dimenzióban (ember-gép-rendszer) és három beavatkozási területen (adat-robot-hálózat) állapít meg teendőket. A Mesterséges Intelligencia Stratégia (MIS) új fejezetet nyitott a DJP történetében, rávilágított az adat jelentős szerepére. A téma jelentősége okán felállításra került a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ), melynek működési dimenziói közül kiemelendő a szabályozási dimenzió, ami egy konfliktusos terepnek ígérkezik a jövőben. ” Forrás: Digitális...

Read more

Meghívó: Digital Public Administration Summit II (DPAS II) 2021. december 7-8.

MEGHÍVÓ Digital Public Administration Summit II (DPAS II) 2021. december 7-8. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont és a Digitális Jólét Program 2021-ben immár második alkalommal rendezi meg nemzetközi közigazgatás-fejlesztési konferenciáját, a Digital Public Administration Summit-ot. A tavalyi nagy sikerű rendezvényt 2021-ben számos, a V4 országok közigazgatási szakembereinek körében megtartott workshop követte. A decemberre tervezett DPAS II konferencia összefoglalja az eddigi eredményeket, áttekinti a várható kihívásokat, trendeket. A konferencia célja a hazai és...

Read more

A járványhullám közepén kritikus helyzetbe kerültek az egészségügyi intézmények beszállítói

„Az ETOSZ, a MediKlaszter és az Orvostechnikai Szövetség közös közleménye A járványhullám közepén kritikus helyzetbe kerültek az egészségügyi intézmények beszállítói. A kórházi tartozások rendezésének további halasztása nemcsak a beszállítókra nézve hátrányos, hanem az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működését is veszélyezteti. A Covid-pandémia negyedik hulláma miatt különösen fontos, hogy a cégek azonnal tudjanak reagálni a kórházak gyorsan változó eszközigényére. Lejárt követeléseik mihamarabbi rendezése ezt a reakcióképességet is javítja. A magyarországi kórházak lejárt adósságállománya jelenleg mintegy 45 milliárd forint. Tíz hónap alatt úgy nőtt közel...

Read more

Megmarad az önkormányzati adóstop

„ Az idei évhez hasonlóan nem emelhetnek vagy vethetnek ki új adót. Közel egy évvel az első kihirdetése után a kormány gyakorlatilag meghosszabbítja 2022-re is azt a szabályát, ami megtiltja, hogy az önkormányzatok emeljék a helyi adók szintjét és hogy új adót vessenek ki. Az erről szóló, a Magyar Közlönyben megjelent rendeletet elsőként a Portfolio szúrta ki. A lap emlékeztet, hogy a kormány a kormány tavaly december elején hirdette ki azt a döntését, amivel megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi...

Read more

Platformtársadalom? Mekkora és milyen hatásuk van valójában az internetes platformoknak a világunkra?

„Az ITKI online műhelybeszélgetése a „Society of Internet Platforms” konferencia nyomán. Vitaindítót tart:  Z. Karvalics László – vezető kutató, Institute of Advanced Studies, Kőszeg Felkért hozzászólók: Rab Árpád – jövőkutató, tudományos főmunkatárs, NKE Információs Társadalom Kutatóintézet Ződi Zsolt – jogász, tudományos főmunkatárs, NKE Információs Társadalom Kutatóintézet A műhelybeszélgetést moderálja:   Nádori Péter, kutató, NKE Információs Társadalom Kutatóintézet Időpont: 2021. december 10. 15:00 óra  Helyszín: online, MS Teams Az online műhelybeszélgetésbe külsős érdeklődők becsatlakozását is várjuk. Részvételi szándékát, kérjük, jelezze a molnar.anita@uni-nke.hu emailcímen,...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2021. november 29.

Ajánlati/részvételi felhívás Asztali nyomtatók és kellékanyagok beszerzése Ajánlatkérő: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/225, 2021.11.22. Kliens oldali hardver eszközök és szolgáltatások Ajánlatkérő: Legfőbb Ügyészség Közbeszerzési Értesítő: 2021/226, 2021.11.23. KIR projekthez hardver és szoftver beszerzés (3) Ajánlatkérő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül): 14.197.770,- Ft Közbeszerzési Értesítő: 2021/227, 2021.11.24. BSO1147_HSM szerver, számítási kapacitás beszerzés Kormányzati Elektronikus Aláírás Ellenőrzési Szolgáltatás (KEAESZ) kialakítása kapcsán Ajánlatkérő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közbeszerzési Értesítő: 2021/227, 2021.11.24. Informatikai eszközök beszerzése 2021 Ajánlatkérő:...

Read more

A koronavírus-járvány (CoVID-19) miatt szükségessé vált rendkívüli kormányzati intézkedések – 2021. november 29.

A Kormány 645/2021. (XI. 27.) Korm. rendelete egyes, a koronavírus járvány által különösen veszélyeztetett államokból történő beutazás szabályairól Magyar Közlöny; 2021. évi 215. szám; 2021. november 27.; 9777. o. (PDF) 641/2021. (XI. 25.) Korm. rendelet a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges helyi adó intézkedésről szóló 535/2020. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 214. szám; 2021. november 25.; 9746. o. (PDF) 642/2021. (XI. 25.) Korm. rendelet a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó...

Read more

Bemutatkozott a SWAT, a T-Systems kiberbiztonsági kommandója

„Exkluzív interjúnk Kovács Zoltánnal, a SWAT operációs vezetőjével. Amikor egy vállalat informatikai rendszerét külső támadás éri - ami az online jelenlét növekedésével egyre gyakrabban történik meg -, az első reakció általában a bizonytalanság, hiszen korábbi hasonló tapasztalatok híján nem tudható, mennyire súlyos a baj, és hogyan lehet a leggyorsabban elhárítani a korlátozott adatvesztéstől az akár teljes működésképtelenségig terjedő kockázatokat. A megoldás egy olyan gyors reagálású, készenléti egység, amely a behatolás észlelését követően azonnal a helyszínen terem, elhárítja a veszélyt, gondoskodik a védelem...

Read more

A Magyar Falu Program első pályázati kiírásai 2022-ben már januárban meg fognak jelenni

„A Magyar Falu Program forrásai rendelkezésre fognak állni a jövőben is, sőt az első pályázati kiírások 2022-ben már januárban megjelennek - hangsúlyozta a program kormánybiztosa csütörtökön a Fejér megyei Adonyban, ahol átadta a program keretében 30 millió forintos támogatásból felújított szolgálati lakást. Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy amely település Adony mintájára szolgálati lakást szeretne kialakítani vagy fejleszteni, a januári pályázatok között meg fogja találni az erre vonatkozó pályázati kiírásokat is. A kormánybiztos rámutatott, hogy a Magyar Falu Program keretében 2019...

Read more

Nemcsak vasba, agyba is fektet Magyarország és Kína

„A gazdaság digitális átalakításának felgyorsításáról és a zöld fejlesztési együttműködésekről írt alá szándéknyilatkozatokat Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Vang Ven-tao (Wang Wentao) kínai kereskedelmi miniszter. Közel félszáz ország tervezi hasonló megállapodások megkötését Kínával, közülük elsőként Magyarország jutott el a partnerségi dokumentumok véglegesítéséig. A 2021. februári Kína‒Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón konszenzus született arról, hogy a felek a digitális és a zöld gazdaság területén folytatott együttműködéseik bővítésére törekszenek. A kínai fél a két témában még szélesebb körben, hozzávetőleg 50 országgal kezdeményezte hasonló tartalmú megállapodások...

Read more
Page 291 of 1332 1 290 291 292 1 332