Skip to main content

Találat: Magyarország

Nincs közmunkás, nincs savanyítás – sok helyen válságos helyzetben vannak a falvak önkormányzati cégei

„Bajban vannak azok a falvak, ahol a közmunkások hasznos foglalkoztatása miatt vállalkozni kezdett az önkormányzat: az embereket mára felszívta a piac, így községi cégek sora halódik. – Több tízmilliót költöttünk rá, most mégis be kellett zárnunk – mondta az alsóbogáti betonlap- és viacolor-gyártó üzemről a település polgármestere, Süle Tibor. – Nem maradt ember, aki dolgozzon. A valamivel több, mint kétszáz lakosú somogyi zsákfalu húsz kilométerre fekszik Kaposvártól, s bár ez elvileg nem nagy távolság, a gazdaságilag nem túl erős somogyi megyeszékhely mégsem...

Read more

Az innovációra fordított uniós pályázati források felhasználásának hatékonysága helyi szinten nehezen mutatható ki

„Az uniós pályázati források jelentős hatással vannak a magyar gazdaságra, illetve a városok fejlődésére. A források egyik célja az innováció támogatása, ennek ellenére kevés kutatás foglalkozik innovációra gyakorolt hatásuk vizsgálatával, vala- mint a területi eloszlásukkal. A tanulmányban a 2004–2017-es időszakban Magyarországon meg- ítélt, illetve kifizetett, innovációs tevékenységre fordítható uniós társfinanszírozású pályázatok eredményeit mutatjuk be országos és helyi szinten. A kutatás fő kérdése, hogy létezik-e valamilyen helyi mintázata az innovációs forrásoknak, vala- mint helyi szinten milyen mértékben mutatható ki ezeknek a hatása. A...

Read more

Hol is tart az Egészséges Budapest Program? Nagy erőkkel fejlesztik az informatikát: minden kórház IT rendszere meg fog újulni

„Nagy erőkkel fejlesztik az informatikát: minden kórház IT rendszere meg fog újulni. A főváros egyelőre nem képes behozni az egészségügyi fejlesztések terén mutatkozó hátrányát a vidékiekkel szemben, ugyanis azok további uniós pénzekhez jutnak, illetve a Modern Városok Programban is kapnak forrásokat, bár tavaly decemberben elképesztő hajrába kapcsolt az Egészséges Budapest Program (EBP), derült ki Cserháti Péter miniszteri biztos mai tájékoztatójából az IME szakmai konferenciáján. A visszatekintés szerint négymilliárdos eszközfejlesztés közbeszerzése zárult le december elején, így a fővárosban és Pest megyében 44 CT-...

Read more

A magyar cégvezetők ismerik a digi­tális transzformáció (DT vagy DX) jelentését és jelentőségét, de nem mindenki mer belevágni

„Vajon tisztában vannak a digi­talizáció jelentésével és jelentőségével a magyar cégvezetők? Egyebek mellett erre a kérdésre is választ ad a Kelet-Közép-Európa meghatározó piacai mellett Görögországot is bevonó friss kutatásunk, amelyben a különbségek legalább annyira beszédesek, mint az egyezések. A nagymintás (250 fősnél nagyobb vállalatok körében végzett) felmérés a pénzügyi szolgáltatásoktól a kiskereskedelmen át egészen a gyáriparig minden fontosabb szektorra kiterjedt. A legfontosabb tanulság az, hogy a digitális transzformáció (DT vagy DX) megértéséhez ma már egyetlen honi cégvezetőnek sincs szüksége értelmező szótárra. Nemcsak...

Read more

Tervek és eredmények: Interjú Hiezl Gáborral NKM Nemzeti Közművek Zrt. vezérigazgatójával

„Az első fél év végére átjárhatóvá tenné az országot elektromos autókkal az NKM Nemzeti Közművek Zrt. – közölte Hiezl Gábor, a társaság vezérigazgatója, aki február 14-től az NKM Áramszolgáltató Zrt.-nek és az NKM Földgázszolgáltató Zrt.-nek is a vezérigazgatója. Hogyan zárta az elmúlt évet a társaság? Sikeresen, számos fejlesztés révén pedig új termékekkel, egyre modernebb szolgáltatásokkal látjuk el ügyfeleinket. Az árbevételünk 565 milliárd forint körül alakult, pontos adat még nincs. Az eredményünk várhatóan a terveink felett teljesül, ennek nagy részét az ügyfélélmény növelését...

Read more

Még lehet új ötlettel jelentkezni, vagy csatlakozni a most alakuló URBACT akciótervezési városhálózatokhoz

„Még lehet új ötlettel jelentkezni, vagy csatlakozni azokhoz a most alakuló URBACT akciótervezési városhálózatokhoz, amelyek közül a program huszonhármat fog támogatni. A pályázati felhívás részleteiről, az URBACT-részvétel kínálta lehetőségekről tartott információs napot a Lechner Tudásközpont 2019. február 5-én, a Kortárs Építészeti Központban. Bár Magyarország nem áll rosszul az URBACT programban résztvevő városok számát tekintve, jó lenne, ha minél több hazai önkormányzat részesülne – partnereivel együtt – abból a tanulási folyamatból, amit a program kínál – hangzott el február 5-én az URBACT infónapján,...

Read more

Közbeszerzési Hatóság: Hatályosított útmutatók jelentek meg a 2019. április 18. napjától hatályos módosításokkal is összefüggésben

„A Közbeszerzési Hatóság – a 2019. április 18. napjától hatályos módosításokat is figyelembe véve – hatályosított útmutatókat bocsátott ki. Az útmutatók a Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 33. számában jelentek meg... A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a kizáró okok tekintetében benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a tárgyalásos eljárás alkalmazásának feltételeiről A Közbeszerzési Hatóság útmutatója az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők által benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról A...

Read more

A PayPal ingyenes személyközi fizetési szolgáltatást indít Magyarországon

„A PayPal 25 európai országban, köztük Magyarországon is bevezeti díjmentes P2P szolgáltatását...Az új szolgáltatás segítségével díjmentesen küldhetünk, fogadhatunk, és kérhetünk pénzösszegeket a már magyar nyelven is rendelkezésre álló PayPal weboldalon, és PayPal mobilapplikációval. A szolgáltatás díjmentes függetlenül attól, hogy a PayPal-számlához rendelt bankszámla, bankkártya, vagy a PayPal egyenleg szolgál a tranzakció fedezetéül. ... A minden magyar PayPal felhasználó számára elérhető szolgáltatás kiküszöböli azokat a jutalékokat, amelyeket akkor kell fizetni, amikor hagyományos bankok segítségével utalunk külföldre, továbbá lehetővé teszi, hogy a felhasználók a...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. február 11-február 15.

Ajánlati/Részvételi felhívás MTVA Office IBM storage és SAN support 2019. Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/29 Közzététel dátuma: 2019.02.11. Ajánlatkérő: Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.03.11. Szolgáltatási szerződés – az MTVA meglévő Office IBM storage és SAN rendszereinek és szervereinek supportja 2020. március 31-ig tartó időtartamra Lásd bővebben MTVA broadcast IBM rendszereinek supportja 2019. Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/29 Közzététel dátuma: 2019.02.11. Ajánlatkérő: Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.03.14. Szolgáltatási szerződés – az MTVA meglévő V7000 típusú...

Read more

Megtartotta első szakmai napját a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció

„Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére megtartotta első szakmai napját a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció 2019. február 12-én Budapesten. A mesterséges intelligencia az a terület lehet az 5G fejlesztések mellett, amelyben európai színtéren az elsők közé kerülhetünk - mondta el megnyitó beszédében Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár. Az MI Koalíció első szakmai napján a 150 tagszervezet által 250 delegáltnak nyílt lehetősége megbeszélni az együttműködés kereteit és aktívan megkezdeni a tartalmi munkát. „A hazai mikro-,...

Read more
Page 500 of 1332 1 499 500 501 1 332