Skip to main content

Találat: Magyarország

Minden magyar háztartásban elérhetővé tettük a szupergyors internetet

„A kormány eleget tett a két évvel ezelőtti vállalásának, miszerint - ahol erre igény van - teljes szélessávú internet lefedettséget biztosít 2018 végére - jelentette be Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a T-System Symposium konferencián mondott nyitóelőadásában hozzátette: indul a szupergyors internet program 2 (SZIP-2), amelynek célja az eddigiekhez képest is gyorsabb, több mint háromszoros sávszélesség kiépítése. Palkovics László kijelentette: a digitalizáció újabb szintet lép Magyarországon. A kormány a szupergyors internet programban (SZIP) vállalta, hogy 2018 végéig minden háztartásba eljuttatja...

Read more

Új stratégiát fogadott el a Magyar Űripari Klaszter

„Elfogadta új stratégiáját Miskolcon megrendezett közgyűlésén a Magyar Űripari Klaszter csütörtökön. A cégbemutatóval, workshoppal egybekötött tanácskozás egyik célja, hogy az űripar iránt érdeklődő vállalatok megismerhessék azokat a terveket, amelyeken keresztül a nemzetközi űriparban meghatározó szerepet nyerhetnek. A hazai űripar új fejezete kezdődött 2015-ben, amikor Magyarország az unió űrügynökségének (European Space Agency - ESA)tagja lett, ezzel új lehetőségek nyíltak az európai együttműködésekre, a lehetőségek hatékonyabb kihasználását szolgálja a kormány azon változtatása, amely a magyar űrügyeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM) csoportosította át, és...

Read more

Kormánytisztviselők (Infojegyzet)

„Az Infojegyzet a Kormány által T/3610. számon benyújtott törvényjavaslathoz készült. Az összeállítás vázolja a közszolgálat jellemzőit, a köztisztviselői kar tagozódását, illetve ismerteti a kormánytisztviselők jogviszonyát.” Forrás: Kormánytisztviselők; Infojegyzet, 2018/32.; Országgyűlés, Képviselői Információs Szolgálat; 2018. november 27. (PDF)

Read more

Interjú a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával: új fejlődési pálya, szervezeti átalakítás, képzések és a kutatási tevékenység újraszervezése

„Új fejlődési pályára szeretné állítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet az intézmény rektora. Koltay András szerint ehhez szükség van egy jelentősebb szervezeti átalakításra, a képzések és a kutatási tevékenység újraszervezésére, valamint a finanszírozás új alapokra helyezésére. A közeljövő terveiről a Bonum Publicumnak adott interjújában beszélt az intézmény vezetője. Több mint két hónapja vezeti rektorként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. Bár korábban is volt kapcsolata az intézménnyel, pályázatának szenátusi elbírálásakor azt hangsúlyozta, hogy egyelőre kívülállónak tekinti magát. Mennyire változott ez az érzés azóta? Koltay András:...

Read more

T/3632 A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról

„...Általános indokolás A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (a továbbiakban: NHIT) a Kormány informatikai és hírközlési ügyekben véleményező, tanácsadó szerve. Az NHIT új, kibővített szerepet kap: feladata egyebek mellett a kormányzati hírközlési és informatikai beruházások véleményezése lesz. Az NHIT elnökét, alelnökét és tagjait a miniszterelnök nevezi ki, működésére a részletszabályokat a kormány rendeletben állapítja meg a jövőben...” Forrás: T/3632 A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról; Országgyűlés; 2018. november 20.

Read more

Palkovics László: A Mesterséges Intelligencia Koalícióval Magyarország az európai élvonalba kerülhet

„A Mesterséges Intelligencia Koalícióval (MI Koalíció) Magyarország a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztések terén az európai élvonalba kerülhet, a nemzetközi mesterséges intelligencia verseny résztvevői pedig előreviszik ezt a kezdeményezést - mondta az innovációs és technológiai miniszter a verseny díjátadóján csütörtökön Budapesten. Palkovics László kiemelte: a 4. ipari forradalom zajlik, amelyben a kihívások jelentős része nem műszaki, hanem jogi, etikai, erkölcsi vagy gazdasági természetű, a mesterséges intelligencia lehetőségei pedig beláthatatlanok. Palkovics László ismertette, hogy egy hónappal ezelőtt létrehozták a Mesterséges Intelligencia Koalíciót, aminek már...

Read more

Nemzeti Közszolgálati Egyetem: megtartotta első plenáris ülését a Mesterséges Intelligencia Koalíció

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartotta első plenáris ülését az idén októberben alakult Mesterséges Intelligencia Koalíció. A több mint 120 tagot számláló szervezet elnökségi tagokat választott és hamarosan megalakulhatnak majd a munkacsoportjai is. Idén októberben, Balatonfüreden alakult meg a tömörülés, aminek egyik célja, hogy Magyarország fontos tagjává váljon a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek. A koalíciót alapítók szándéka az, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A szervezetnek jelenleg 124 tagja van, de ez a szám folyamatosan bővül Palkovics...

Read more

Megtartotta első plenáris ülését a Mesterséges Intelligencia Koalíció

„Megduplázta, 124 tagra bővítette taglétszámát az egy hónappal ezelőtti alakulás óta az innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció). A koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon – mondta el megnyitó beszédében Palkovics László miniszter. Az MI Koalíció első plenáris ülésén megválasztotta a nyolcfős elnökséget, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról. A Mesterséges Intelligencia nem maga...

Read more
Page 517 of 1332 1 516 517 518 1 332