Skip to main content

Találat: nyílt kormányzat

Akcióterv Magyarországnak a Nyílt Kormányzati Együttműködés kezdeményezés keretében a 2015-2017. évekre tett vállalásairól

„...Magyarországnak a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership, a továbbiakban: OGP) nemzetközi kezdeményezésben fennálló tagsága határozott előrelépést jelent a nyílt kormányzat és a megismerhető, átlátható közigazgatás irányába. Az OGP célja olyan hatékony, transzparens és ellenőrizhető kormányzás megvalósítása, amely épít az állampolgárok és a civil szervezetek aktív együttműködésére. A Kormány határozott célja, hogy a szélesebb társadalmi részvétel megteremtésével fejlessze az állam és a helyi önkormányzatok által nyújtott szolgáltatásokat és csökkentse a bürokráciát. Az akciótervben rögzített vállalások olyan kötelezettségek teljesítését irányozzák elő, amelyek megvalósítása...

Részletek

Péterfalvi: Biztonságos lesz az e-kártya

„Adatvédelmi szempontból nem tartja aggályosnak az e-kártya bevezetését a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. A személyiségi jogok biztonságát garantálja, hogy sem az ujjlenyomat, sem pedig a fénykép nem lesz biometrikus, ráadásul a kártyák olvasásához a tulajdonos aktív közreműködése szükséges. Az adatokhoz hozzáférő szervek számára pedig csak az adott információ elérését biztosítja a rendszer, aki azokkal mégis visszaél, bűncselekményt követ el – hívta fel a figyelmet Péterfalvi Attila a Rádió Orienten. Megfelel az adatbiztonsági követelményeknek a készülő e-kártya használatával kapcsolatos törvénytervezet, amely...

Részletek

Kivonták a Fehér Ház adminisztrációs hivatalát az átláthatósági törvény alól

„A washingtoni Fehér Ház kivonta a saját adminisztrációs hivatalát az információs szabadságról szóló törvény (FOIA) hatálya alól, hivatalossá téve azt a már George W. Bush elnök alatt is követett gyakorlatot, hogy az egyebek mellett az elnök levelezésével foglalkozó iroda elutasítja a beérkező közérdekű adatigényléseket - írta a USA Today című amerikai napilap. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a lépés összhangban van azokkal a bírósági ítéletekkel, amelyek értelmében a főleg iktatással, adminisztrációval foglalkozó hivatalra nem vonatkozik az átláthatósági törvény. Az elnök e-mailes levelezésének...

Részletek

Elérhetőek a 2014. október 16-i eKormányzat Műhelykonferencia (W3C és SZTAKI) anyagai

„... Johann Hoechtl – Peter Parycek (Donau Universität Krems): From e-Government to Open Government - angol nyelvű előadás Pethő András (újságíró): Közadatok használata az újságírásban (1 MB) Tóth István János (Korrupciókutató Központ Budapest - CRCB): Szöveges adatoktól a strukturált adatbázisig: a korrupciós kockázatok mérésére és a magyar közbeszerzési adatok nyilvánossá tételére irányuló erőfeszítések (2,1 MB) Dr. Kovács A. Tamás (NHIT): Személyre szabott szolgáltatások az új eKormányzati szabályozásban Kolesár András (FÖMI): Térinformatikai adatbázistól a téradat-infrastruktúráig: európai körkép (9,4 MB) Le Marietta (K-Monitor): Tisztább...

Részletek

Törvénytisztelők-e a magyar önkormányzatok? Városi önkormányzatok honlapjainak elemzése : 2013. évi riport

„A tanulmány empirikus eszközökkel vizsgálja 368 magyar önkormányzat 2013-as honlapjának információközlési gyakorlatát az átláthatóság, elszámoltathatóság és állampolgárok tájékoztatása szempontjaiból. A vizsgálat során figyelembe vettük azokat a hatályban lévő magyar törvényeket, amelyek az önkormányzatok számára több, működésükkel kapcsolatos információ közlését írják elő. Az önkormányzatok adatközlési gyakorlatát figyelembe véve mértük, hogy milyen mértékben tartják be e törvényeket, mennyire jellemző rájuk törvénytisztelő, illetve törvényszegő magatartás. Eredményül azt kaptuk, hogy a magyar városok önkormányzatait inkább az átláthatóság hiánya és törvényszegő magatartás jellemzi, bár több önkormányzat példája...

Részletek

Nyílt kormányzat: a nép adatai, a népért

„Három amerikai város, Louisville, Santa Monica és South Bend polgármestere megvitatta, hogy a helyi önkormányzatok, hogyan használhatják fel a települések működése során keletkező adatokat a polgárok és a szolgáltatások fejlesztése érdekében. A McKinsey üzleti tanácsadó cég nemrég tette közzé azt a beszélgetést, amelyben három amerikai városvezető – a 100 ezer lakosú indianai South Bend polgármestere Pete Buttigieg, a 100 ezres kaliforniai Santa Monica polgármestere Pam O'Connor, és a 92 ezer lelket számláló Louisville polgármestere Greg Fischer Kentuckyból – arról beszélt, hogy a...

Részletek

Nemzetközi szemle, 2013. szeptember 30.

Strukturális reformokba kezd a finn kormány A költségvetési hiány csökkentésének igényét hangoztatva a Finnországot kormányzó koalíció reformprogramot dolgoz ki. Célkitűzéseik között szerepel a helyi önkormányzatok pénzügyeinek átszervezése (önkormányzatok összevonása), a közszolgálatok teljesítményének növelése (jóléti kiadások csökkentése). Forrás: Preparations of the government structural reform programme move forward; Finnish Government; 2013. szeptember 26. Government structural reform; Finnis Government; 2013. szeptember 26. Finnish government plans to trim generous welfare model; Reuters; 2013. augusztus 29. Finnish economy: Focus on structural reforms; Danske Bank, Macro Research; 2013....

Részletek

NGM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről

„...1. § A miniszteri biztos kinevezéséről szóló 8/2013. (V. 10.) NGM utasítás 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Magyar Államkincstár mint az államháztartás információs rendszerének működtetését és fejlesztését végző szervezet középtávú stratégiájának – a közpénzek felhasználása átláthatóságát, elszámolását biztosító és a nyílt kormányzást elősegítő, korszerű informatikai bázison történő – megalkotásával kapcsolatos...

Részletek

Nyílt kormányzati adatok : A nyílt kormányzati adatok kezdeményezéseinek empirikus elemzése

„A nyilt kormányzati adatok (Open Government Data - OGD) kezdeményezései, és különösen a nyílt adatok portáljai, a 2000-es évek közepe óta számos OECD- és nem OECD-országban megjelentek a helyi és központi kormányzat szintjein. Lényeges, hogy megértsük azokat az előfeltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeket az általános célok eléréshez szükséges hatékony és hatásos módon valósítsák meg. Ez különösen igaz a nyílt adatok kezdeményezéseinek a nyílt kormányzati intézkedésekben betöltött fontos szerepe miatt. A tanulmány kiemeli a nyílt kormányzati adatok kezdeményezéseit alakító legfontosabb elveket, fogalmakat...

Részletek

Elkészült a német GovData-portál

2013-ban a német kormány tanulmányt készíttetett a nyílt kormányzati adatokról. Ennek ajánlásai között szerepelt egy portál a nyílt kormányzati adatok hozááférhetővé tételére. 2013 nyarán a német Belügyminisztérium bejelentette, hogy ezt az ajánlást megvalósítják és nekikezdtek a kidolgozásnak. A portált a Fraunhofer-Institut für Offene Kommunikationssysteme - FOKUS intézet fejlesztette ki a szövetségi belügyminisztérium számára, összhangban a szövetségi kormány „Nyílt Kormányzat” munkacsoportjával. A szövetségi tagállamok és az önkormányzatok egyesületei a német államszervezet átfogó informatikai irányító testületének nyílt kormányzati projektjén keresztül vettek részt a prototípus...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5