Skip to main content

Találat: önkormányzati informatika

Új közalkalmazott lép munkába Kolozsváron: Antonia, a szoftverrobot

„Április közepén munkába lép Kolozsváron az első virtuális "közalkalmazott". Az Antonia névre keresztelt mesterséges intelligencia első körben a kolozsváriak online kérvényeit dolgozza fel majd, és 24 órás segítséget fog nyújtani számukra a várossal kapcsolatos ügyeik intézésében. A tervek szerint a fejlesztés következő körében Antonia majd testet is ölthet egy robot formájában, amelynek a feladatai hasonlóak lesznek, mint az áprilisban indított szoftvernek. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta, a mesterséges intelligenciát a fejlesztők már tesztelik, és arra is kitért, hogy a projekt jól illeszkedik...

Read more

Ceglédbercel az első okos falu

„A nyilvános internet elérési pontok létesítésétől a közbiztonság javításán át a helyi vállalkozások fellendítéséig sok pozitív hatása lehet az Invitech Solutions okos falu programjának. Az informatikai és telekommunikációs megoldásszállító pilot programja a Pest megyei Ceglédbercelen fut, ahol már saját applikációja is van a településnek. Ezzel a helyiek és az idelátogató vendégek is mindenről időben értesülnek, ami fontos a falu életében. A társaság célja, hogy a városokban zajló fejlesztései mellett a kisebb településen élők számára is elérhetőek legyenek a digitalizáció előnyei. Az Invitech...

Read more

Megjelent az Önkormányzati Hírlevél 2018. évi 2. száma

„Tartalom A Belügyminisztérium önkormányzati tématerületen, európai uniós támogatással megvalósuló egyes projektjeinek előrehaladásáról Záró konferencia sorozat a KÖFOP-2.3.3-VEKOP-16-2016-00001 „Helyi versenyképességfejlesztési kutatási program” című kiemelt projekt eredményeinek bemutatásáról A LIFE Program Éghajlat-politikai Alprogramja keretében megvalósuló első magyar projekt Az „Önkormányzati Fejlesztések Figyelemmel Kísérése II.” című, KÖFOP-2.3.4-VEKOP-15-2016-00002 azonosítószámú kiemelt projekt előrehaladása Záró Konferencia a KÖFOP-2.3.1-VEKOP-16-2016-00001 „Helyi közszolgáltatás információs rendszer fejlesztése és bevezetése” című kiemelt projekt eredményeinek bemutatásáról Szerkesztői rovat Felhívás a települési önkormányzatok jegyzői részére a 379/2015 (XII. 8.) Korm. rendelet által előírt adatszolgáltatási kötelezettségről...

Read more

Telefonos alkalmazást használhatnak ügyintézéshez az aradiak

„A MyArad nevű – okostelefonokra és táblagépekre letölthető – applikációval hatékonyabb ügyintézést ígér az aradi önkormányzat. A városháza sajtóközleménye szerint bármilyen nemű problémát jelezhetnek a lakosok: a kóbor kutyáktól a közvilágítás meghibásodásáig, a közterek tisztán tartásától a tilosban parkoló autókig, de a restitúciós problémák vagy a lakásigényléssel kapcsolatos panaszokat is bejelenthetik. A program használatához a http://mycity.primariaarad.ro internetes címről le kell töltni az ingyenes alkalmazást az okostelefonra, egy új bejelentéshez ki kell tölteni a nevet, meg kell adni a telefonszámot és az e-mail...

Read more

Teljesen nyílt forrású szoftverekre vált Barcelona városa

„Teljesen átáll a nyílt forrású szoftverekre Barcelona városa: a Windowst Ubuntu váltja, a Microsoft Office-t Libreoffice. A nyílt fejlesztésekkel a város más régiókat is támogatna. Leváltja a Windows platformot a barcelonai városvezetés, a Microsoft rendszere helyett a város nyílt forrású alternatívák után néz - jelentette az El País. A stratégia első körben az, hogy minden, a város által használt szoftvert valamilyen nyílt forrású megoldással váltanak le, míg végül az azok alatt futó Windows marad az egyetlen zárt szoftver - utolsó lépésként pedig...

Read more

Már az önkormányzatok 92 százaléka használja az ASP rendszert

„2018. január elsejétől újabb 1261 önkormányzat csatlakozott az ASP rendszert már tavaly is óta használó 1733 településhez, így az önkormányzatok 92 %-a, a települési önkormányzatok hivatalainak (polgármesteri hivatalok, közös önkormányzati hivatalok) már 85 százalékában az ASP rendszer által biztosított komplex, felhő alapú alkalmazáscsomag támogatja az ügyintézők munkáját, akik közül az év első napjaiban több mint tízezren vették igénybe a szolgáltatásokat. Az elérhető szakrendszerek: az iratkezelési, a gazdálkodási, az adó, a hagyatéki leltár, az ingatlanvagyon-kataszter, valamint az ipar és kereskedelmi szakrendszer segítségével optimalizálhatóak...

Read more

GDPR – Önkormányzatok adatvédelmi feladatai a felkészülés során (konferencia)

„A GDPR 2018. május 25. napjától alkalmazandó, így eddig az időpontig valamennyi adatkezelőnek egységbe kell hozni adatkezeléseit a rendelettel. A rendelet alkalmazásai jelentős változást hoznak a mai szabályokhoz képest! Az önkormányzatok új feladatok előtt állnak! Ideje felkészülni ezekre! Az esemény célja mindenekelőtt az, hogy átfogó képet nyújtson az adatkezelők, jogászok és jogalkalmazók számára ahhoz, hogy megfelelő módon és időben felkészülhessenek az Európai Unió által elfogadott Általános Adatvédelmi Rendeletet (General Data Protection Regulation – GDPR) alkalmazására. A konferencia napján az előadások közötti szünetekben...

Read more

Tüntetésektől az önkormányzati folyamatfejlesztésig – a madridi példa

„A GovLab oldalán megjelent esetleírás sajátos példát mutat arra, hogy hogyan sikerült Madridban egy nagy tüntetéssorozat energiáját egy eredetileg annak céljaira kidolgozott technológiával a város önkormányzatának döntéshozatali folyamatainak fejlesztésére fordítani. A fordulathoz persze az is hozzájárult, hogy a 2011-es, megszorítás-ellenes tüntetések alkalmával felbukkant informatikus, aki az alábbiakban bemutatott alkalmazás elődjét kifejlesztette, ma már a városi tanács tagja, egyben a választókkal való kapcsolattartás, a széles választóközönség bevonásának (public engagement) felelőse is. A Decide Madrid – amelynek előzménye a tiltakozók hangjának artikulálására és felerősítésére...

Read more

Ügyfélbarát program segíti az ügyintézést a paksi polgármesteri hivatalban

„Újabb ügyfélbarát szolgáltatás segíti a gördülékenyebb ügyintézést a paksi polgármesteri hivatalban. Az elektronikus közigazgatás bevezetésének egyik első lépése volt a város honlapjának megújítása. Nyár óta olyan, a lakosságot érintő és érdeklő információk is elérhetőek, mint az útfelújítások tervei, a pályázati kiírások, a jelentkezéshez szükséges adatlapok, a képviselő-testület üléseinek előterjesztései. A hivatal most egy ügyfélbarát program alkalmazásával újabb lépést tett az e-közigazgatás további kiterjesztéséhez: a város honlapján megjelenő felületen keresztül foglalhatnak időpontot az ügyfelek – mondta Szabó Péter polgármester, hozzátéve, hogy ez a...

Read more

Infotér 2017 – KIFÜ-színpad: Digitális infrastruktúra-fejlesztések

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség önálló szakmai programmal vesz részt október 18-án a balatonfüredi Infotér Konferencián. A KIFÜ-színpad központi témája a digitális infrastruktúra-fejlesztések és hatásuk a digitális társadalom fejlesztésére. Részletes program: 14:50 KÖSZÖNTŐ Szijártó Zoltán, elnök, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 15:00 KÖSZÖNTŐ Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 15:10 ASP BEVEZETÉSÉNEK AKTUALITÁSAI (ELŐADÁSOK) Dr. Kópiás Bence, fejlesztési elnökhelyettes, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség Dr. Rupp Zoltán, projektigazgató, NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Dr. Szepesi Gábor, ASP operatív projektvezető, Magyar...

Read more
Page 6 of 10 1 5 6 7 10