Skip to main content

Találat: önkormányzatok

A kistelepülési terveket segíti a kormány. Már lehet pályázni a támogatásra

„Az év végéig 500 millió forint pályázati támogatást nyújt a kormány a kistelepüléseknek a településtervek elkészítéséhez, ezáltal hozzájárul a tervezett infrastrukturális, turisztikai beruházások megvalósításának felgyorsításához és az önkormányzatok adminisztrációs terheinek csökkentéséhez. A mai naptól elérhető az a félmilliárd forintos, vissza nem térítendő támogatási keret, amelyre az 5 ezer fő alatti kistelepülések pályázhatnak települési terveik elkészítéséhez, 500 ezertől 3 millió forinti terjedő összegben. A kormány 2022-ben és 2023-ban további 1,5-1,5 milliárd forint támogatást különít el erre a célra, ezzel is segítve a kistelepülési...

Read more

Az önkormányzati rendszerben a felzárkóztatás a cél, marad az iparűzési adó

„ Nem tervez átalakítást az önkormányzati rendszerben a kormány. Ragaszkodnak a meglévő struktúrához, vagyis ahhoz, hogy minden településnek lehessen önkormányzata – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára Siófokon. – Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vidéki települések a szolgáltatások terén és a fejlesztésekben is fel tudjanak zárkózni annak érdekében, hogy a lakosság azt érezze, érdemes ott élni – emelte ki Pogácsás Tibor, a Somogy megyei polgármesterek és jegyzők tanácskozásának második napján, kedden, Siófokon. Az államtitkár az önkormányzatok helyzetéről tartott előadást. Az államtitkár beszámolt...

Read more

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ): megengedhetetlen, hogy a kormánytisztviselő dupla annyit keres, mint egy köztisztviselő

„Egyre több elvonás sújtja az önkormányzatokat és egyre nehezebb kérdés a humánerőforrás is, hiszen a köztisztviselők béreihez 2011 óta nem nyúltak hozzá – mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában. Nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok, amelyről a Parlamentben is szó esett hétfőn: elvonták tőlük a személyi jövedelemadó helyben maradó részét, a gépjárműadót és bevezették a szolidaritási hozzájárulást, amelynek összege évente nő. A szövetség szeptemberi küldöttgyűlése által megfogalmazott elvárások között szerepel a polgármesterek és köztisztviselők...

Read more

Településtervek és a településtervezés egyszerűsítése – új rendeletek

419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 134. szám; 2021. július 15.; 6204-6250. o. (PDF) 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a településtervezés egyszerűsítésével összefüggő módosításáról Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2021. évi 134. szám; 2021. július 15.; 6251-6285. o. (PDF)

Read more

A Magyar Urbanisztikai Társaság Nyilatkozata a települési tervezési rendszer átalakításának irányairól

„A Magyar Országgyűlés 2021. évi XXXIX. törvény elfogadásával módosította az Épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt, amely változtatás a hazai települési tervek rendszerének átalakítását jelzi. A Magyar Urbanisztikai Társaság, mint az urbanisztika – ezen belül a települési tervezés és fejlesztés – 1966 óta működő országos szakmai szervezete, alapítása óta legfőbb küldetésének tartja az eredményes és sikeres területi és településtervezési és fejlesztési gyakorlat előmozdítását, amelynek alapvető kereteit a terveket meghatározó jogszabályok alkotják. Éppen ezért a Társaság elnöksége az elindult változások értékeléséhez véleménynyilvánításra...

Read more

Megalapították az Év Digitális Faluja díjat, 2021. július 1-től pályázhat minden, digitális innovációkat alkalmazó, 5000 fő alatti település

„ A Digitális Jólét Program (DJP) Tatán rendezte meg a Civitas Sapiens – Okos Város Jubileumi konferenciát, amelyen bejelentették az „Év Digitális Faluja” díj megalapítását is. ... A rendezvényen Balla Attila, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettese a konferencián bejelentette az „Év Digitális Faluja” díj megalapítását is. Az idei esztendőtől négy kategóriában elnyerhető elismerés célja, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A kitüntetés által széles...

Read more

Ingatlanfejlesztésre is pályázhatnak mától az önkormányzatok a Magyar Falu Programban

„Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, közösségszervező bértámogatására nyújthatnak be pályázatot mától az ötezer fő és ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások a Magyar Falu Program keretében. Az önkormányzati ingatlanok korszerűsítését, építését szolgáló komplex kiírás több pályázati célt foglal magában. Támogatás igényelhető faluházak fejlesztésére; szolgálati, különösen orvosi szolgálati lakás felújítására, kialakítására; orvosi rendelők fejlesztésére; óvodaépületek felújítására, korszerűsítésére vagy új óvoda építésére; továbbá közösségi terek építésére, felújítására és fejlesztésére. A rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint....

Read more

Elfogadták a Radó Dezső Tervet – a Főváros Zöld Infrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervét

„A Radó Dezső Terv – a Főváros Zöld Infrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterve az uniós fejlesztési ciklushoz igazított terv. Célja a 2017-ben elfogadott Budapest Hosszútávú Zöldinfrastruktúra Koncepciójában megfogalmazott célok középtávon megvalósítandó programokra és projektekre bontása. A dokumentum készítése során figyelemmel vagyunk az Európai Unióban megfogalmazott új települési szintű zöld- és kékinfrastruktúra fejlesztési programokra, a közelmúltban meghirdetett és 2026-ig tartó ciklust magába foglaló RRF (Helyreállítási) Alapra, valamint 2021-2027 közötti fejlesztési ciklusban a Zöld Infrastruktúra és Klímavédelmi Operatív Programra (ZIKOP), amelyek keretén belül nyújtanak...

Read more

A koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetések: a vidéki városokkal Balla György, Budapesttel Fürjes Balázs fog tárgyalni

„A 25 ezernél népesebb vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György fideszes országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét − tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnökség. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter három hónapra nevezte ki Balla Györgyöt március 3-tól. A koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetésekért felelős miniszteri biztosként feladata lesz, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és 69 településvezető között folytatott egyeztetéseket követően külön-külön tárgyaljon a 25 ezer lakos feletti vidéki városok képviselőivel. A fővárossal és a budapesti kerületek vezetőivel Fürjes...

Read more

Húszmilliárd forint keretösszegű pályázat nyílik meg a Magyar falu program részeként az önkormányzati tulajdonú intézmények fejlesztésére

„ – Az intézkedéssorozat célja az ötezer fő alatti települések népességcsökkenésének megállítása – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A magyar kormány évről-évre nagyobb összegekkel támogatja a Magyar falu programot. – Húszmilliárd forint keretösszegű pályázatra lehet jelentkezni hétfőtől a Magyar falu program részeként az önkormányzati tulajdonú intézmények fejlesztésére, és egymilliárd forint áll rendelkezésre közösségi programokhoz kapcsolódó támogatások finanszírozására – jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos egy szombati sajtótájékoztatón, Naszályon. – A hétfőn tíz órától elérhető...

Read more
Page 6 of 48 1 5 6 7 48