Skip to main content

Találat: Románia

Egészségügyi távdiagnosztika Makón

„Telediagnosztikai központ kezdi meg működését egy magyar-román uniós támogatású projekt keretében a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórházban, ahol több diagnosztikai berendezést is beszereztek – közölte az intézmény főigazgatója kedden a településen. Baráth Lajos elmondta: fontos volt, hogy egy olyan távdiagnosztikai hálózatot hozzanak létre, amelyben az alkalmazott eljárások megfelelnek a XXI. század követelményeinek. A fejlesztés érintette a hagyományos radiológiát, a CT-t, az ultrahang-diagnosztikát és a mammográfiát. Ezek az osztályok évente 14 ezer beteget látnak el és 25 ezer beavatkozást végeznek el. A főigazgató...

Részletek

Üzleti közösségi oldal szlovák és a magyar kisvállalkozások számára

„Februárban kezdte meg élesben a működését az Innoinfo nevű üzleti közösségi oldal, melynek célja, hogy könnyebben találjanak egymásra a szlovák és a magyar kiscégek. Egyelőre kevesebben regisztráltak a vártnál, ám a szervezők reményei szerint a közeljövőben akár tízezer cég is itt keres magának üzleti partnert. Az internetes oldalra (www.innoinfo.eu) gyakorlatilag bárki regisztrálhat, a honlapot működtető Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) semmilyen feltételt nem szabott, még kamarai tagságot sem - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a szervezet. A regisztrációt a kiscégek igényeinek megfelelően alakították,...

Részletek

Közbeszerzés – A bolgárokkal vagyunk egy szinten

„Miközben 2016-ra az Európai Unióban kötelező lesz a közbeszerzések elektronikus lebonyolítása, Magyarországon ez a terület még messze elmarad más országok gyakorlatától. Hogy miről szól az elektronikus közbeszerzés? ...XX. században a beszerzés elektronizálásáról, a XXI. században az előkészítéstől a teljesítésig teljes körű informatikai támogatásról. Miről szól itthon az elektronikus közbeszerzés? Elektronikus hirdetményfeladásról és annak egyedi ellenőrzéséről, eseti e-mailezésről, strukturálatlan elektronikus adatbázisok szemmel való megtekintéséről. Jelenleg európai összehasonlításban a bolgárokkal vagyunk egy szinten. Tény, hogy például az orosz közbeszerzési modell nem hasonlítható össze az...

Részletek

A magyar piacra lépne az Amazon.com

„A tavalyi bővülésnél is nagyobb, a húszmilliárd forintot is meghaladó forgalomemelkedésre számítanak idén az online kereskedők. Jön a magyar piacra a szakma mamutja, az Amazon.com is. Az online kereskedelem forgalma – a szolgáltatások értékesítése nélkül – az elmúlt évben elmaradt a 160 milliárd forintos várakozástól, és 155 milliárdot ért el az 1,4 millió vásárlás révén. Ám már ez is a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom 2,4 százaléka. Miután a tavalyelőtti szinthez képest így is 18 milliárd forinttal emelkedett az interneten értékesített termékek értéke,...

Részletek

Digitalizálták a legrégibb erdélyi magyar folyóiratot

„Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga. A kutatók és érdeklődők a folyóirat számait az Erdélyi Digitális Adattárban találják meg. A keresést és a tudományos feldolgozást keresőkódok könnyítik - mondta el az MTI-nek Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense a digitalizált anyag csütörtöki budapesti bemutatója előtt. Az Erdélyi Digitális Adattár honlapján (http://eda.eme.ro/) a Periodikák címszón belül érhetőek el a negyedévente...

Részletek

Hunnia régió – a magyar-román határ marad, de hamarosan alig látszik

„2012 végére várják, hogy Románia és Bulgária is bekerülhet a schengeni övezetbe. Attól kezdve szabadon átjárható lesz a magyar–román határ. Az Európai Unió 350 millió euróval támogatja a magyar-román határon átnyúló együttműködést - ebből többek között a határ két oldalán lévő települések között építenek, vagy újítanak föl utakat. Összesarjadznak a személyes, a kulturális, a gazdasági és az idegenforgalmi kapcsolatok. Lesznek nagy nyertesek - például Körösnagyharsány bekerül Nagyvárad agglomerációjába, Dombegyház és Battonya Aradéba. És lesznek kis nyertesek - akik eddig is távol voltak...

Részletek

Járásközpontok kialakítását kezdeményezi a határhoz közeli településeken az EMNP

„Járásközpontok kialakítását kezdeményezi a határhoz közeli magyarországi településeken az EMNP. A szervezet Bihar megyei vezetői megkeresték a magyar kormány képviselőit, akiktől szóbeli ígéretet kaptak, hogy ha nem is alakítják járásközponttá Biharkeresztest, egy kihelyezett kormányablakot mindenképpen működtetni fognak a határ menti városban. Szilágyi Ferenc, az EMNP érmihályfalvi elnöke elmondta, hogy a elsősorban azért kezdeményezte elsősorban Biharkeresztesen, Létavértesen és Nyírábrányban mindezt a párt, hogy megkönnyítse az emberek ügyintézését, mivel már nem csak a magyarországi magyar állampolgárok anyakönyvi és okmány irodai ügyeit kell ellássák mostantól...

Részletek

Ügyintézés interneten – felavatják a romániai e-kormányzat rendszerét

„Marosvásárhelyen avatják fel a romániai e-kormányzat rendszerét. A városban most kézbesítik a lakosoknak azokat a felhasználóneveket és jelszavakat, amelyekkel interneten is elérhetik a városháza és más hivatalok virtuális ügyfélablakait. Romániában a marosvásárhelyiek az elsők, akik interneten keresztül, bankkártyával fizethetik ki a ház-, illetve a gépjárműadót. Marosvásárhely 70 ezer adófizetőjének levélben küldi ki a Távközlési Minisztérium az e-kormányzati portál személyre szóló belépési adatait. Romániában a háztartások több mint felének még nincs internet-hozzáférése. Aki bejelentkezik a ghiseul.ro országos e-kormányzati portálon, internetes fizetésre alkalmas bankkártyával...

Részletek

Románia közigazgatási-területi átszervezése

„A kormány nem állt el az ország közigazgatási-területi átszervezésétől, amelyről a jövő héten újra tárgyalni fog a koalíció – jelentette ki Emil Boc román miniszterelnök a TVR közszolgálati televízió műsorában. Boc elmondta, hogy a közigazgatási reformot szeretné összekapcsolni a többi decentralizációs kérdéssel, vagyis hogy augusztusban minden minisztérium tegyen javaslatokat a közigazgatási feladatoknak a helyi önkormányzatokra való átruházásáról. Korábban a miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy mivel a demokrata-liberálisok (PD-L) és az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta koalícióban nincs egységes álláspont a közigazgatás átszervezésével...

Részletek

Románia: nyílt forráskódot ahová csak lehet

„"Ajánlom a közintézmények számára a nyílt és szabad forráskódú szoftverek használatát, amilyen a Linux is - minden olyan esetben, ahol érett elemzés kimutatja, hogy ez a megfelelő megoldás" - jelentette ki Valerian Vreme, Románia kommunikációért és az információs társadalomért felelős minisztere. "Nem hozunk azonban olyan törvényt, amely kötelezővé teszi a romániai közintézmények számára a nyílt forráskódú szoftverek használatát" - tette hozzá a miniszter egy nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó bukaresti konferencián. Vreme elmondta, hogy miniszteri feladatai közé sorolja a nyílt forráskódú szoftverek negatív...

Részletek
Page 11 of 11 1 10 11