Skip to main content

Találat: startup

Exkluzív interjú az új lendületet kapó startup ökoszisztémáról

„A Kölkedi Krisztiánnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal KFI Szolgáltatásokért felelős Főosztály vezetőjével folytatott beszélgetésünkből kiderül, hogy az NKFIH inkubátor programjai milyen szellemiségben, milyen új ötletekkel folytatódnak. Az IVSZ a startupokra a digitális gazdaság kulcsszereplőiként tekint, ezért is vettünk részt a Startup Hungary előkészítésében, majd megalapításában és támogatunk minden kezdeményezést, amely a startupok sikerességét és az ökoszisztéma fejlődését segíti elő. De ez a cél vezérelt bennünket akkor is, amikor idén útjára indítottuk a Startup és Scale-up szakmai tagozatunkat, amely az...

Részletek

Országosan egyedülálló inkubációs program kezdődik a Műegyetemen

„A képzés célja, hogy a BME hallgatói és fiatal kutatói gyakorlati tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához és indításához. „Kölcsönös előnyt jelent ez az összefogás annak minden résztvevője számára” – hangsúlyozta köszöntőjében Józsa János rektor a Műegyetem, a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., továbbá az Enterprise Hungary nonprofit szervezet közösen indított, Startup Campus BME Powered by Hiventures elnevezésű projektről szóló együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásának alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Kifejtette: a programmal a BME „szakértelmet” kap. Ennek segítségével a diákok már...

Részletek

Stratégiai együttműködést kötött a Hiventures és az MVM

„A Hiventures kockázati tőketársaság és az MVM-csoport inkubációs cége, a Smart Future Lab (SFL) Zrt. stratégiai együttműködést kötött, a megállapodás értelmében a két cég a továbbiakban együtt dolgozik innovatív elképzeléseinek megvalósításán. A partnerségi szerződés rögzíti, hogy az MVM-csoport inkubációs cége szakmai tudásával, tapasztalatával, kapcsolatrendszere felhasználásával segíti azokat a közösen kiválasztott vállalkozásokat, melyeket a Hiventures tőkeinjekcióban részesít. Az együttműködés lehetőséget kínál mindkét fél számára, hogy kölcsönösen mutassanak be egymásnak inkubációs fázisú, befektetésre potenciálisan alkalmas startup projekteket, vállalkozásokat. Az SFL jelentkezik azoknak a Hiventuresnél...

Részletek

Magyar pályázat az okos városok fejlesztése érdekében: Smart City Micro Solutions pályázat 2016

„Pályázatot hirdet az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. klaszter! Olyan pályaműveket várunk, melyek relatíve kisléptékű, okos városi megoldásokra vonatkozó ötleteket tartalmaznak. A pályázat teljes dokumentációja a www.okosjovo.hu/microsolutions.zip linken érhető el. Pályázati Kiírás Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. – Smart City Micro Solutions pályázat 2016 Előzmények; a pályázat célja Az Okos Jövő Innovációs Klaszter Nonprofit Kft. mint a szakmában elismert technológiai kompetenciaközpont kifejezetten fontosnak tartja támogatni a hazai innovációt legyen szó akár az okos városok, okos szolgáltatásokról, vagy az elektromos rendszerekről...

Részletek

Cluj Innovation Days: nekünk is megvan az esélyünk a saját unikornisainkra

„Kolozsvár és környéke rendkívül izgalmas lehetőség a vállalatok számára, hiszen "hihetetlenül"magas a tehetséges fiatalok száma - hangzott el a negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen. "Mára szinte minden területen a digitalizáció vált a fő témává. A gyártóktól, a technológiai cégeken és a tanácsadó vállalatokon át mára a politikát is meghódította a technológia. Amit csak digitalizálni lehet, az digitalizálva lesz, ágazattól függetlenül. A technológia egyre nélkülözhetetlenebbé válik az egészségügyben, a közigazgatás szintjén, az oktatásban, a gyártásban és a szállításban is" - jelentette ki a negyedik...

Részletek

Cséfalvay: Új ipari forradalom küszöbén állunk, aminek társadalmi hatásait egyelőre még nem tudjuk teljesen felmérni

„Új ipari forradalom küszöbén állunk, aminek társadalmi hatásait egyelőre még nem tudjuk teljesen felmérni. Magyarországnak az ipar magas aránya miatt jó esélyei vannak arra, hogy a győztesek között legyen a folyamatban Cséfalvay Zoltán korábbi gazdaságstratégiai államtitkár, a párizsi állandó magyar OECD-UNESCO képviselet vezetője szerint. - Európában tudás alapú gazdaságról és innovációról beszélnek a politikusok, nálunk újraiparosításról, melyik út vezet nagyobb növekedéshez? - A 2008-as válság egyik tapasztalata az volt, hogy ezt azok az országok érezték meg a legkevésbé, amelyek erős ipari bázissal...

Részletek

Program indul az infokommunikáció, a digitális gazdaság területén megszülető innovatív magyar ötleteket felkarolására

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2,5 milliárd forint uniós forrásból hároméves programot indít, amely az infokommunikáció, a digitális gazdaság területén megszülető innovatív magyar ötleteket karol fel és segít sikerre vinni a nemzetközi piacokon. Az INPUT program a magas növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokat kiszolgáló meglévő intézményrendszerre épít, annak működését serkenti. A hazai cégek hatékonyságának és jövedelemtermelő képességének fokozása érdekében nyitott az együttműködésre a digitális gazdaságot és a startupokat támogató hazai és nemzetközi szervezetekkel. Lebonyolításával a tárca infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkársága a Kormányzati Informatikai...

Részletek

A mi cégünk nem az uniós forrásokon csüng

„Januárban 2015 vállalkozói példaképe lett Sméja Miklós. Cége, a Research Institute Hungary olyasmivel foglalkozik, amivel itthon senki más, de Európában is kevesen: digitalizálják a munkafelvételt az autószerelő műhelyekben. Néhány éve még a LogMeIn egyik mérnöke volt, ma viszont saját vállalkozásával a startupok tűzkeresztségét jelentő megtérüléshez, a break evenhez közelít egy rögös terepen. ...Kérem, magyarázza el, mivel foglalkoznak, mintha 12 éves lennék. Autószervizeknek fejlesztünk alkalmazást és robotot. Előbbit tabletre, utóbbi a munkafelvételt gyorsítja. Képzelje el, hogy javítani viszi az autóját. A szerviz átveszi...

Részletek

Változásbejelentés: Minden tizedik magyar nő feledtetné a saját vezetéknevét

„A nők 90 százaléka, a férfiak 3 százaléka változtatja meg a nevét a házasságkötés során. A névváltoztatás utáni kényszerű ügyintézés kínálta üzleti lehetőséget egy startup cég is felismerte, az ősszel indult változásbejelentő.hu működését a Széchenyi Tőkealap rögtön 63 millió forintos befektetéssel támogatta. Több mint félezer esküvőre készülő pár körében végzett kutatást az online ügyintézésre életre hívott cég. Ebből a névválasztási trendek változása is jól kirajzolódik, nevezetesen az, hogy korántsem szorította le a palettáról a felvett kettős vezetéknév a klasszikus formulát a menyasszonyok...

Részletek