Skip to main content

Találat: Veszprém

Szakmai értekezlet a Településsoros-online Adatfeldolgozó Rendszerről

„A települési egyedi szennyvízkezeléssel kapcsolatos adatszolgáltatásról tartott tájékoztatót az önkormányzatoknak 2019. január 30-án a Megyeháza Szent István termében az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A 2018. évi tapasztalatok szerint számos problémát okozott a kitöltőknek a szakmai háttér hiánya, valamint az új rendszer használatának informatikai, technikai sajátosságai. Ezért a vízügyi ágazat – a Belügyminisztérium engedélyével és támogatásával – egy országos szintű tájékoztató/interaktív bemutató megtartásáról döntött az adatszolgáltatók minél szélesebb körben történő megkeresésével. A rendezvényre a megye településeinek jegyzői és a...

Részletek

Veszprémből indulhat az e-töltő forradalom

„Elektromos járművek és töltőhálózat tesztelésére, valamint későbbi piaci bevezetésére indul kísérleti projekt Veszprémben – közölték a rendszer fejlesztői és üzemeltetői hétfőn Veszprémben sajtótájékoztatón. Csapó Balázs, a rendszert fejlesztő Servo Movement ügyvezetője elmondta: a projekt minden eleme kísérleti fázisban van, szeptember 17-től egy hónapon át ingyenes tesztüzemben kezd működni az elektromos hálózati elérések közösségi megosztása Veszprémben. Tesztelőik elektromos járművekkel – kerékpárokkal, kismotorokkal és rollerral – járják majd a várost, amelyekben az internetre kötött fedélzeti egységekkel kapnak visszajelzéseket a használatról. Az ügyvezető üzleti modelljükről...

Részletek

600 helyszínen valósult már meg a Digitális Jólét Program Pontok fejlesztése

„Az idén februárban elindult országos pályázat eredményeként a Digitális Jólét Program (DJP) Hálózat több mint egyharmadát szerelték fel a mai kor igényeinek megfelelő digitális eszközökkel és wi-fivel. A fejlesztésekre összesen 5 milliárd forintot fordít az állam, a megújult DJP Pontok a tervek szerint 2018 végére országszerte 1500 helyszínen várják majd az érdeklődőket – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón 2018. július 18-án, Balatonfüreden. A kormány célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertesei közé kerülhessen. A DJP Hálózat valamennyi helyszínén...

Részletek

A Modern városok program keretében a 23 megyei jogú város már több mint 850 milliárd forint fejlesztési forrást hívott le

„A Modern városok program keretében a 23 megyei jogú város már több mint 850 milliárd forint fejlesztési forrást hívott le - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán Veszprémben, a helyi fejlesztésekről szóló sajtótájékoztatón. Gyopáros Alpár elmondta: Veszprém városa már több mint 12 milliárd forint értékben hívott le fejlesztési forrásokat, ennek köszönhetően előrehaladott állapotban vannak a program helyi projektjei. A kormánybiztos emlékeztetett: a megyei jogú városokat érintő program után a kormány meghirdette a Modern falvak és kisvárosok programot is, amelynek első...

Részletek

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: a szerverterem ép maradt, adat nem veszett el, és nem sérült a veszprémi tűzben

„A jelenlegi ismeretek alapján a szerverterem ép maradt, adat nem veszett el, és nem sérült a veszprémi tűzben – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken. Péntek hajnalban Veszprém belvárosában kigyulladt a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának egyik telephelye, a háromszintes irodaépület körülbelül háromszáz négyzetméter alapterületű tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A tűzoltók még hajnalban eloltották a lángokat, a katasztrófavédelem jelentése szerint senki nem sérült meg. A munkálatok közben a tetőszerkezet több ponton beszakadt. Az adóhatóság tájékoztatása szerint a tűzben nem...

Részletek

Egyetemi és vállalati együttműködésben készül az energiagazdálkodás intelligens platformja – okos város, okos falu

„A 2,481 milliárd forint összköltségű kutatás-fejlesztési projektben olyan intelligens platform kerül kialakításra, amely a korábbinál magasabb szintű és olcsóbb szolgáltatásokat tesz lehetővé az energiagazdálkodás területén. A projektnek köszönhetően az elmaradott, korlátozott elektromos áramhoz hozzáférő települések energiaellátottsága javulhat, illetve a nagyvárosi infrastruktúrában megjelenő mérési és elosztási hatékonyság növekedhet. A Sagemcom és partnerei - a Szegedi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem és a YAZOO-Systems Kft. - által megcélzott „okos város” és „okos falu” koncepción alapuló fejlesztés révén a környezethez alkalmazkodó, fenntartható működést kínáló rendszer jön...

Részletek

Várostalálkozó – egy magyar városhálózat esélyei. URBACT találkozó a Lechnerben

„Lehet-e, érdemes-e hazai tematikus várospartnerségeket létrehozni az URBACT, az Urban Agenda partnerségek vagy a jól működő olasz, lengyel városhálózati példák mintájára? A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Lechner Tudásközpontban 2017. december 13-án megtartott URBACT Várostalálkozó fókuszában ez a kérdés állt. A külföldi modellek megismerése után a résztvevők közzétették ötleteiket, javaslataikat, ami alapján körvonalazódni látszik egy hazai partnerségi modell. A találkozó témájának felvezetéseként Dr. Dömötör Tamás, a Miniszterelnökség Területrendezési és Településügyi Főosztály munkatársa az Európai Unió városfejlesztési trendjeiről beszélt. Az ENSZ településekért felelős szakosított szerve,...

Részletek

Várhatóan őszre készül el Veszprém megye klímavédelmi stratégiája

„Várhatóan őszre készül el Veszprém megye klímavédelmi stratégiája, amelynek célja a káros gázkibocsátás mérséklésén túl a szemléletformálás, valamint a klímaváltozás hatásaira adott megfelelő válaszreakciók előkészítése - hangsúlyozta a klímastratégiát készítő cég műszaki igazgatója kedden Veszprémben konferencián. Silló Szabolcs, a Vibrocomp környezetvédelmi tervező iroda Kft. projektvezetője emlékeztetett, hogy a stratégia elkészítése a helyzetértékeléssel tavasszal megkezdődött. A klímaváltozás hatásai közül kiemelten vizsgálják a megyére jellemzőeket: a villámárvizeket, az aszályt és a belvíz által okozott károkat. Az ország több megyéjében párhuzamosan folyik a stratégiák összeállítása,...

Részletek

Kis Norbert: a kormányablakok kiépítése a magyar közigazgatás fejlesztésének legsikeresebb és legemblematikusabb programja a rendszerváltás óta

„A kormányablak-rendszer felállítása és az ügyintézési kultúra bevezetése a magyar közigazgatás fejlesztésének legsikeresebb és legemblematikusabb programja a rendszerváltás óta - fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi és továbbképzési rektorhelyettese pénteken Veszprémben, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) keretében megvalósított kormányablak ügyintézői képzés ünnepélyes oklevélátadóján. Mindez ugyanakkor csak eszköz, és nem cél – fogalmazott Prof. Dr. Kis Norbert. A cél az, hogy az ügyintézés minél gördülékenyebb és hatékonyabb legyen, a vállalkozók valós gazdasági tevékenységre fordíthassák idejüket, ne pedig az ügyintézéssel kelljen hosszú...

Részletek

GINOP-3.4.1-2015 – Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése: hálózatot fejleszt 12 járásban a PR-Telecom

„Tizenkét járásban fejleszt, valamint épít új, modern távközlési hálózatot a PR-TELECOM Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., több mint 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával - közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázat keretében a cég helyi elérési hálózatot, illetve a szolgáltatásokat biztosító gerinc optikai infrastruktúrát fejleszt a kőszegi, sárvári mezőcsáti, jászapáti, balatonfüredi, balatonalmádi, veszprémi, kiskunfélegyházi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, tokaji, ózdi járásokban. Az érintett települések gerinchálózati csatlakoztatása a kiírás szerint a meglévő optikai...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4