A digitális diplomáciára fordított erőforrások megtérülése
Az elmúlt években – és ez az idő lassan már egy jó másfél évtizedre tehető – a digitalizáció meghódította a diplomácia merev, tartózkodó, távolságtartó, sokak szerint máig arisztokratikus világát. A diplomáciatörténet fejlődésének lassan hömpölygő évszázadaihoz mérten szinte szemvillanásnyi idő alatt változott meg a külkapcsolati feladatokat ellátó közigazgatási intézményrendszer munkarendje, folyamatszabályozása. Mi több: változtak, méghozzá alaposan, a diplomaták által vallott értékek, normák, alapelvek is. A külügyminisztériumok „felköltöztek” a közösségi média platformokra, virtuális nagykövetségeket nyitottak, online tudásmenedzsment rendszereket építettek ki, saját céljaikhoz igazodó algoritmusokat írattak a nagyvilág figyeléséhez és értelmezéséhez, mobil telefonos alkalmazásokat fejlesztettek, hogy a társadalmi gyakorlathoz igazított konzuli szolgáltatásokkal segítsék az állampolgárokat.
A külügyi apparátusok egy része – itt persze elsősorban a jelentős hatalmakra, technológiai élenjárókra kell gondolni – számottevő erőforrásokat fordítottak ezekre a 21. századi fejlesztésekre. Másoknak, a kis országok, a szegényebb teljesítő képességű gazdaságokkal rendelkező államok külszolgálatainak azonban a digitális technológiaváltás folyamatos kihívást jelentett. Mert azt ne feledjük: a modernizációból a kicsik sem akarnak lemaradni. Joggal. A nagyok azért fejlesztenek – mert nagyok. Az USA-nak, Nagy-Britanniának, vagy Oroszországnak éppen a hatalmi ambíciók beteljesítéséhez van szüksége az infokommunikációs technológiák kínálta előnyökre; és persze presztízsből is. Azonban a kicsik sem kerülhetik el a technológiaváltást – éppen azért, mert kicsik. Nekik létfontosságú az a technológiai kompenzáló erő, ami megsokszorozza szűkösebb forrásaik, emberi kapacitásaik lehetőségeit külpolitikai érdekeik érvényesítésében. A nemzetközi jelenlét, információszerzés, tájékoztatás és elérés, országimázs építés olyan eszközeit biztosítja számukra a digitális technológia, ami néhány évtizeddel korábban csak a legnagyobbak privilégiuma volt.
A külügyi államigazgatások azonban – véli rég ismert szerzőnk, az Oxfordban kutató izraeli Ilan Manor – aligha kerülhetik el a „digitalizáció hét szűk esztendejét”. Mérettől szinte függetlenül, a nemzetközi kapcsolatok szervezésével és bonyolításával foglalkozó állami szervezetek mindegyike szembesülni kényszerül a források szűkülésével. Paradox módon azonban, a digitalizációban rejlő lehetőségekhez fűzött elvárások nem csökkennek. Ebben a kettős szorításban a világ külügyminisztériumai és diplomáciai szervezetei a korábbiaknál sokkal átgondoltabb fejlesztésekre, megfontoltabb digitális működésre kényszerülnek. Kulcskérdéssé válik – ha már eddig nem vált azzá – a külügyi technológiai fejlesztésekre fordított (jelentős) ráfordítások megtérülése. Hol jelentkeznek ezek a hasznok? Egyáltalán, hol, hogyan mérhetőek, számszerűsíthetőek az korszerű ITK-fejlesztésekre fordított kiadások, a berendezések beszerzésétől, a szoftverek fejlesztésén át a nélkülözhetetlen képzések költségéig?
Manor, az Oxfordi Digitális Diplomácia Kutatócsoport tagja úgy véli, hogy a fenti problémára kétféle választ adhatnak a külügyi szervezetek. Az egyik lehetséges megoldás (nevezhetjük ezt akár előre menekülésnek) az, hogy a minisztériumok olyan speciális technológiai fejlesztésekre fókuszálnak, amelyek a közeli jövőben a bevett viszonyok forradalmi átalakításával kecsegtetnek. Ezek azok a divatos szóval „diszruptívnak” nevezett technológiák, amelyek azt ígérik, hogy aki az elsők között lesz az alkalmazásában, az komoly előnyökre tehet szert az adott működési terepen, esetünkben a nemzetközi kapcsolatok alakításában. A másik lehetséges stratégia az, ha a külügyek olyan digitális technológiákra összpontosítanak, amelyek számos kézzel fogható előnyt kínálnak, miközben viszonylag kevés erőforrást kötnek le. Ez utóbbiak azok, ahol magas a befektetés arányos megtérülés.
Az izraeli kutató cikkében mindkét stratégiára mutat néhány lehetséges megoldást. A „diszruptív”, tehát mondjuk korszakos előnyöket kínáló fejlesztésekre kettőt említ, amelyeknek nyilvánvalóak a lehetséges külügyi alkalmazásaik.
Virtuális Valóság (VR)
A virtuális valóság a társadalmi élet számos területén válhat mindennapossá, véli az izraeli kutató. Még hozzá az egészen közeli jövőben, és ezek között a lehetséges alkalmazási terepek között a külügyi igazgatás dimenziója is ott lehet. Például alkalmas lehet nemzetközi tárgyalásokon egyfajta közvetlen terepbejárásra, tényfeltáró misszióra (akár nehezen elérhető, vagy veszélyes területeken is). A VR új lehetőséget teremt a digitális országimázs építéshez, a nemzeti kincsek roppant széles közönségekhez való „teleportálása” révén. Páratlan szolgálatot tehet a módszer a külügyi fejlesztési projektek eredményeinek bemutatása terén is.
Holográfia
A holográfia, amelynek tömeges munkahelyi elterjedését már akár 2025-re prognosztizálják a szakemberek, újszerű lehetőségeket teremt a diplomáciai csoportmunkára – és persze elsősorban a tárgyalásokra. Méghozzá úgy, hogy speciális lehetőségeivel biztosítja azt a személyességet, közvetlen kapcsolatot, ami a diplomáciai érintkezés, az eredményes nemzetközi kapcsolatépítés máig kiválhatatlan eleme maradt. A kis országok diplomatáinak megsokszorozhatja a „személyes” jelenlétét: a kis személyzettel működő követségek is „közvetlen” kapcsolatot építhetnek nagyobb kiterjedésű állomáshelyek népességével is.
Akad azonban példa a második stratégiába sorolható, valljuk meg, realisztikusabbnak látszó, de feltétlenül könnyebben és gyorsabban csatasorba állítható fejlesztésekre is.
Hálózatelemzés
Hálózatos világban élünk, ami közhely – de igaz. A hálózatelemzés, ma már fillérekért hozzáférhető eszköztárának hála, számos módon dinamizálhatja a diplomáciai szervezetek működését is. A helyi képviseletek a hálózatelemzés segítségével rendkívül pontosan és mélyen feltérképezhetik, hogy ki (és mit) mond róluk, országukról a közösségi platformok beszédforgatagában. Erre alapozva aztán sokkal pontosabb, célzottabb kommunikációt tervezhetnek és valósíthatnak meg, ami nagymértékben növeli a diplomáciai párbeszéd hatékonyságát.
Big data elemzés
A big data elemzésével, megint csak könnyen és olcsón hozzáférhető elemző eszközök birtokában, a külügyi apparátusok számtalan területen javíthatják munkájuk hatékonyságát (beleértve természetesen a költséghatékonyságot is). A nagy tömegű adatok elemzése jelentősen támogathatja például az idegenforgalmi kapcsolatépítésért felelős diplomaták helyi munkáját. A big data elemzések külügyi alkalmazására Manor egyenesen izraeli példát is hoz: a környező arab világ közösségi média forgalmának elemzésével (például ún. sentiment analyis révén) meglehetősen pontos képet lehet kapni arról, hogy Izrael Állam mely politikája vált ki különösen élénk ellenérzéseket a térség arab lakóiból. Ennek fényében aztán lehetséges a diplomáciai munka finomhangolása.
Increasing ROI in Digital Diplomacy; Ilan Manor; Digital Diplomacy blog; 2019. október 27.
Az MI etikai kérdéseiről tett közzé iránymutatást az amerikai Hadügyminisztérium
Az amerikai technológiai modernizáció egyik motorja, a Védelmi Innovációs Tanács (Defense Innovation Board) nagy jelentőségű irányelvet fogadott el a napokban. A 16 kiemelkedő tudóst tömörítő tanácsadó testület, amely szakmai munkájával az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon döntéseit támogatja, illetve alapozza meg, egyhangúlag elfogadta a Mesterséges Intelligencia alkalmazásával kapcsolatos etikai alapelvek irányadó dokumentumát. A testületi jelentés, amit „MI alapelvek. Ajánlások a Hadügyminisztérium számára a Mesterséges Intelligencia etikus alkalmazásával kapcsolatosan” címmel tettek (egy kiegészítő háttéranyaggal egyetemben) közzé a testület weblapján, 12 egyedi ajánlást fogalmaz meg a hadügyi igazgatás számára. Ezek felölelik a Mesterséges Intelligencia harci (illetve egyéb, nem közvetlenül hadműveleti) alkalmazásával kapcsolatban alkalmazandónak tartott etikai alapelveket és normákat.
A jövőbeni használatra ajánlott legfontosabb alapelv kimondja, hogy az MI-rendszerek fejlesztésénél, rendszerbe állításánál, alkalmazásánál, és azok következményeinél az embereknek mindvégig meg kell őrizniük a végső döntési felelősséget. A katonaság által alkalmazott MI-rendszereknek mentesnek kell lenniük olyan hiányosságoktól, amelyek nem szándékolt károkozással fenyegethetnek embereket. A Hadügyminisztérium által rendszerbe állítandó Mesterséges Intelligencia alapú rendszereknek megbízhatóaknak kell lenniük, továbbá, irányíthatóknak. Fontos az is, hogy az ilyen rendszerek átlátható, ellenőrizhető módszereken, adatforrásokon kell, hogy alapuljanak, valamint fontos követelmény az is, hogy a tervezésük eljárásai és dokumentációja megismerhető és ellenőrizhető legyen.
A tanácsadó testületben résztvevő magas rangú technológiai vezetők és szakemberek egyhangúan foglaltak állást annak érdekében is, hogy az USA Hadügyminisztériuma által alkalmazott és rendszerbe állított Mesterséges Intelligencia rendszereknél kötelező erővel létezzen egy „kikapcsoló gomb”: tehát annak a lehetősége, hogy a rendszert, ha bármilyen zavar, vagy előre nem látott körülmény merülne fel, egy emberi lény leállíthassa. Szakértők, illetve a szakmai testület tagjai úgy vélték, hogy ez volt az ajánlási rendszeren belül a leginkább problematikus pont. Ezeknek a fejlett rendszereknek ugyanis éppen az az egyik legfontosabb sajátossága, hogy olyan fejlődésre képes viselkedéseket képesek felmutatni, amelyeket a rendszerek tervezői csak korlátozott módon képesek előre jelezni. Mi több, ezek a viselkedési formák igen gyakran olyan a rendszer önfenntartását, megmaradását elősegítő viselkedések, amelyek szinte törvényszerűen „csúsznak ki” a tervezők célrendszere által felállított paraméterek alól. Potenciálisan éppen ezért képviselik az MI-rendszerek legnagyobb veszélyét is persze.
A katonai célú MI-alkalmazások etikai alapelvein dolgozó tanácsadó testület, amelynek élén egyébként a Google cég korábbi vezetője, Eric Schmidt áll, és olyan illusztris ipari-tudományos szaktekintélyek alkotják, mint Daniela Rus, az MIT CSAIL igazgatója, vagy Reid Hoffman, a LinkedIn társalapítója, illetve az Aspen Intézetet vezető Walter Isaacson, rendkívül sokoldalúan igyekezett körüljárni a merőben újszerű és összetett problémát. Az előzetes elvek tesztelésére két ún. „red team gyakorlatot” is szerveztek, ahol szakértői csapatok igyekeztek, afféle tudományos ördög ügyvédjét játszva, kipuhatolni a koncepció gyengeségeit.
A csaknem másfél éves szakmai fejlesztő munka eredményeként kidolgozott és most elfogadott irányelvek egyébként világosan utalnak a tágabban értelmezett nemzetbiztonsági, geopolitikai összefüggésekre is. A dokumentum megszövegezői alapvetőnek tartották, hogy a fokozódó technológiai vetélkedés ellenére is olyan alkalmazási irányelveket fogalmazzanak meg, amelyek illeszkednek a demokratikus államiság átfogó jogi, etikai és erkölcsi normarendszeréhez.
A dokumentum letölthető az alábbi linken
Defense Innovation Board Unveils AI Ethics Principles for the Pentagon; Khari Johnson; Venturebeat; 2019. október 31.
Defense Innovation Board’s AI Principles Project
PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK
Az Unió vezetői a digitális szuverenitás visszaszerzése mellett törtek lándzsát
Az Európai Unió vezető politikusai – akik egyébként a fizikai dimenziókban inkább a nemzetállamok visszaszorítását és a föderalizmus erősítését szorgalmazzák – most egyértelműen kiálltak a digitális szuverenitás visszaszerzése mellett. A tekintélyes üzleti napilap, a Financial Times idézi Angela Merkel német kancellár kijelentését arról, hogy a közeljövő egyik kulcsmozzanata az lehet, hogy az Európai Unió képes lesz-e visszaszerezni a (saját) adattömege feletti kontrolt az amerikai technológiai óriás vállalatoktól. Az uniós polgárokhoz kapcsolódó „big data” visszaszerzése, és egy saját európai adatplatform kialakítása Merkel szerint a legfontosabb feladat a digitális szuverenitásér folytatott küzdelemben. Merkel határozott kiállásához kapcsolható a francia elnök, álláspontja, amelyet szintén az elmúlt héten fogalmazott meg, az üzleti világban ugyancsak meghatározó The Economist című lapnak adott hosszú interjújában. A világsajtó elsősorban a francia politikus NATO-val kapcsolatos, erősen kritikus megjegyzését kapta fel, pedig volt ott még szó más, talán fontosabb dolgokról is. Emmanuel Macron, ha lehet, még sarkosabban és egyértelműbben szögezte ugyanis le: Európának ebben a törékeny helyzetben sokkal „stratégiaibb”, sokkal „szuverénebb” politikát kell folytatnia sok tekintetben.
Financial Times; 2019. november 12.
The Economist; 2019. november 9.
Az álcázott amerikai kibertámadások nem fogják térdre kényszeríteni Iránt
A többnyire figyelemre méltó konzervatív fórumnak számító The American Conservative legutóbbi számában érdekes véleménynek adott hangot. A tanulmány szerzője úgy véli: az amerikai kormányzat által Irán ellen bevetett kiberfegyver aligha fogja megtörni az Egyesült Államok ősriválisának számító iszlám köztársaság erejét, eltökéltségét – ugyanakkor rendkívül veszélyes új mozzanatot visz a Perzsa-öböl körüli konfliktuszónába. Mint ismeretes, idén szeptemberben, miután az USA kormánya az iráni hatóságokat vádolta a szaudi olajlétesítmények elleni támadások megtervezésével és kivitelezésével, az amerikai hadsereg kiberfegyverekkel „vágott vissza” Iránnak. A később a Reuters hírügynökségen át kiszivárgott információk szerint az USA Kiberhadviselési Parancsnokságának alakulatai olyan online támadásokat indítottak, amelyek „fizikai infrastruktúra” megrongálását célozták, és amelyekkel az iráni „propaganda kapacitások korlátozását” szerették volna elérni. A cikk szerzője (aki egyébként a „másik oldal”, tehát az amerikai demokrata elit jelentősebb orgánumaiban, a CNN-be, a Time-ban, a Politico-ban is rendszeresen publikál) úgy véli: Irán jó esetben egy regionális hatalom, amelynek még az ilyen korlátozott törekvéseit is messzemenően ellensúlyozzák térségi szomszédai, nem is beszélve a Közel-Keleten meghatározó potenciállal rendelkező Izraelről. Miközben tehát Irán aligha jelent valóságos egzisztenciális fenyegetést az USA ellen, az amerikai vezetés által alkalmazott külpolitika – amely most már a gazdasági szankciók és a titkos kiberakciók kombinációján látszik alapulni – rendkívüli módon megnövelte annak az esélyét, hogy a konfliktus gyorsan eszkalálódik, és az események kicsúsznak az ellenőrzés alól.
Why U.S. Cyber Sneak Attacks Won’t Work Against Iran; Bonnie Kristian; The American Conservative; 2019. november 12.
A kibertér az USA első számú hadszíntere, vélik az amerikai tudományos-hadiipari elit prominensei
Az amerikai Felsőoktatási és Katonai Vezetők Kapcsolatépítő Szervezete (Alliance Linking Leaders in Education and the Services – ALLIES), egy befolyásos szakmai tömörülés közelmúltban megrendezett „Kiberbiztonság és geopolitika” című konferenciáján felszólalt a tömörülés egyik vezetője. Jack Weinstein nyugalmazott tábornok, a Bostoni Egyetem biztonságpolitikai professzora immár a kiberteret tette meg a legfontosabb geopolitikai dimenziónak. Egyértelműen leszögezte: Amerikát nem a nagyhatalmi rivalizálás fenyegeti elsősorban, sem a nemzetközi terrorizmus, de még csak nem is a nukleáris fegyverzetek további elterjedése, vagy akár az űr militarizálása. Az Egyesült Államok biztonsága számára az egyes számú kihívást az igazság manipulálása, az információs hadviselés jelenti. Azok a dezinformációs, manipulatív akciók, amelyek ma már „kinetikus” (azaz valóságos, fizikai kártételt) generálhatnak a kiberdimenziókban. Kétség sem férhet hozzá, fogalmazott a tábornok: az USA számára a kibertér ma már az első számú hadszíntér.
Weinstein Delivers Keynote at ALLIES Conference on Cybersecurity and Geopolitics; Boston University; 2019. november 12.
Harc az online dezinformációk ellen: a RAND most ingyen osztja a fegyvereket
Az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb közpolitikai kutatóintézete, a RAND minapi bejelentése szinte rímelt az előbb említett eseményre. A jól ismert agytröszt célzott kutatóprojektet indított tavaly, „Megállítani az igazság erodálódását” címmel. A kezdeményezés érdekessége – szemben a fake news, azaz álhír jelenség hátán gombamód szaporodó kutatások többségével – az, hogy nem csupán elméleti kutatásban igyekszik feltárni a közbeszédet, többek között a diplomáciai közbeszédet mind jobban fenyegető online manipuláció jelenségét. A program gyakorlatorientált, és kezdettől hármas célt tűzött ki maga elé:
- felkutatni, azonosítani, és egyetlen központi platformon összegyűjteni mindazokat az online eszközöket, amelyek segítik a média használókat az információ keresés és alkalmazás tudatosabbá tételében, a megfontolt, körültekintő kommunikációs eszközhasználatban, egyszóval, a dezinformációk elleni küzdelemben;
- tájékoztatni az eszköz (szoftver-) fejlesztőket és finanszírozókat a folyamatban levő fejlesztési projektektől és azok erőforrás igényéről;
- feltérképezni a dezinformáció problématerületének teljes fejlesztési ökoszisztémáját, és ezzel inputot biztosítani a további fejlesztésekhez.
A RAND a múlt héten nyilvánosan is elérhetővé tette a projekt online felületén a már rendelkezésre álló anti-dezinformációs online eszköztárat. A szabadon hozzáférhető erőforrások az alábbi kategóriákba rendezve várják a felhasználókat:
- bot/spam detektáló eszközök;
- kódok és sztenderdek;
- hitelességi mérés-minősítés;
- dezinformáció követő eszközök;
- oktatás/képzés;
- utólagos verifikációs eszközök;
- forrásellenőrző és listázó (whitelisting) eszközök.
Fighting Disinformation Online. A Database of Web Tools; RAND; 2019. november 12.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
