Skip to main content

Találat: redaktor

Tizenhét kormányablak nyílik Csongrád megyében

„Hatszázezredik ügyfelét fogadta a kormányablak Szegeden csütörtök délelőtt, akit Szabó Erika közigazgatási államtitkár köszöntött. A szakpolitikus a járások eddigi működéséről tájékozódott a Megyeházán, ahol azt is megtudtuk: Csongrád megyében tíz településen tizenhét kormányablakot terveznek kialakítani az év végéig. A Csongrád megyében működő járási rendszerről tájékozódott csütörtök délelőtt Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Válaszárokért felelős államtitkára a Megyeházán. A szakpolitikus ellátogatott a Huszár utcai épület okmányirodájába, majd a Megyeházi kormányablakot is megtekintette, ahol hatszázezredik ügyfelüket köszönthették. Herceg Hanna...

Read more

50 ezredik ügyfél a Pest megyei kormányablakokban

„Szabó Erika, területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott köszöntötték Érden a Pest megyei kormányablakok 50 ezredik ügyfelét március 20-án. Az Új Alaptörvény egy példányát és emléklapot vehetett át dr. Pákó-Lázár Zsuzsanna érdi lakos március 20-án abból az alkalomból, hogy Pest megyében 50 ezredik ügyfélként tért be az Érdi Kormányablakba. A hölgy a köszöntés alkalmából elmondta, szívesen veszi igénybe a Kormányablak szolgáltatásait, mert itt egy helyen és gyorsan lehet elintézni több ügyet is. „Legfontosabb célunk egy olyan...

Read more

XII. Műszaki Térinformatikai Konferencia

„2013. április 24-25., Ramada Hotel, Balatonalmádi, Bajcsy Zsilinszky u. 14. ... A konferencia fő témakörei: 1. Integrált térinformatikai rendszerek A térinformatikai rendszerek szerepe messze túlmutat a nyilvántartási feladatokon; hatékonyan támogatják az eszközgazdálkodási, munkairányítási, tervezési és üzemeltetési feladatokat, egységes folyamati keretek közé terelve azokat. Ezeknek az elvárásoknak csak a vállalat egyéb informatikai rendszereivel történt integráció megvalósításával képesek megfelelni. 2. Önkormányzatok térinformatikai rendszerei Városrendezés, építéshatósági feladatok, lakossági adatszolgáltatás. Az önkormányzati feladatok igénylik a hatékony együttműködést a közműszolgáltatók és az önkormányzatok között. A szekció feladata,...

Read more

A stratégia-értékelés, valamint a stratégia-audit módszertanának fejlesztése

„Kutatásom egy olyan stratégia-értékelő és audit módszer kidolgozására irányult, amely a stratégia-alkotás egyes elemeit integrált módszerbe foglalja az értékelési metodikák gazdagításával. Munkám során azokkal a feltételezésekkel éltem, hogy a vállalat környezetének, erőforrásainak SWOT elemzése olyan értékelési szempont alapján történik, ahol az egyes stratégiai tényezők minősítése előre meghatározott szempontrendszer alapján megy végbe. A kutatásom fő területét képező modellnek az ISAM nevet adtam, az Integrált Stratégia-audit Modell (Integrated Strategic Audit Model) kifejezés az auditra utal, ugyanakkor ezt az elnevezést megtartottam a stratégia-alkotás, stratégia-értékelés kapcsán...

Read more

IVSZ IKT Index: itt az első magyar mutató a hazai IKT piac állapotáról és kilátásairól

Az IVSZ 22 éves fennállása során újabb mérföldkőhöz ért: az IKT Index az IVSZ saját erőforrásaira valamint az index elkészítéséhez szükséges szervezetekkel kialakított együttműködésre alapozva külső anyagi ráfordítások nélkül valósult meg. Ahogy azt nemrégiben az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalatok Szövetsége (IVSZ) ismertette, megfelelő fejlesztéspolitikai és exportprogram segítségével a jelenleg 180 milliárd forintos magyar szoftver export piac öt év alatt megduplázható lenne, sőt 2025-ig a teljes IKT (informatikai és távközlési) szektor duplázhatna. A piaci kilátások alátámasztása és folyamatos nyomon követése érdekében a...

Read more

A nyaralók is intézhetik ügyeiket a Siófoki Járási Hivatalban

„'Sikeresen meg tudtunk állapodni a polgármesterrel és a jegyző asszonnyal a polgármesteri hivatal egy részének átadásáról, így az állampolgárok az okmányirodai részlegben továbbra is zavartalanul tudják intézni ügyeiket' - mondta Dr. Huszárné dr. Bodor Tünde, a Siófoki Járási Hivatal vezetője. Az okmányirodai feladatok teljesen átkerültek a Járási Hivatal hatáskörébe, ráadásul a nyaralóknak sem kell aggódniuk, hogyha lejár igazolványuk. A járási rendszer előkészítése 2010 szeptemberében kezdődött, amikor a közigazgatási hivatalok visszakapták törvényes működésüket azzal, hogy törvényességi ellenőrzési jogosítványt kaptak az önkormányzatok felett -...

Read more

Megalakult a Közép-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

„ 2013. március 8-án ünnepélyes keretek között került sor a Közép-magyarországi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium alakuló ülésére. A szervezet a közigazgatási és munkaügyi bíróságok és a törvényszékek közigazgatási és munkaügyi ügyszakban eljáró bíráinak speciális szakmai testülete. Dr. Handó Tünde – az Országos Bírósági Hivatal elnöke – az új szervezetet alapvetően szakmai testületként jellemezte, melynek feladata a jogegység biztosítása, azon elvi jelentőségű döntések megtalálása, melyeket aztán a bírói kar és a Kúria felé közvetíthet. A Kollégium véleményt nyilvánít bírósági vezetői pályázatokról, előmeneteli...

Read more

Nyílt forráskód a köz szolgálatában

„A felhasználók persze mindig komoly vitákba bocsátkoznak a nyílt és a tulajdonosi szoftverek megfelelőségében, egyben azonban a többség egyetért: szoftvert olcsón vagy ingyen szeretnénk beszerezni. A számítógép-használók egy része ragaszkodik a tulajdonosi szoftverekhez, mert ezeket tudja vagy szereti használni, vagy olyan speciális rendszerre van szüksége, amelynek nincs még megfelelő minőségű nyílt forráskódú alternatívája. Mások az ingyenesen hozzáférhető FLOSS megoldásokat preferálják. Mindenki tehát a pénztárcájának, az igényeinek és a kockázatviselési hajlandóságának megfelelő termékeket választhat. Megítélésem szerint a szoftverek beszerzésével kapcsolatban két dolog nem...

Read more

Szakmai rendezvénysorozaton mutatják be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szervezetfejlesztési Programját

„2013 februárjában elindult a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szervezetfejlesztési Programja. A projekteket ismertető roadshow első állomása 2013. március 22-én Veszprémben volt, a rendezvényt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg. Az Államreform Operatív Program keretén belül négy – egymással szerves kapcsolatban álló –szervezetfejlesztési projektben a központi közigazgatási intézmények és az önkormányzatok közel 4 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak. A szervezetfejlesztési projektek a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programban meghatározott fejlesztési célok közül a pályázó szervek belső működési hatékonyságának javítását célozzák meg. A projektek...

Read more

Megjelent az „Egyes eljárások automatizálása” című, ÁROP-1.2.16 kódszámú kiemelt felhívás

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent az „Egyes eljárások automatizálása” című, ÁROP- 1.2.16 kódszámú kiemelt felhívás. A program támogatási keretösszege 510 millió Ft. A projektjavaslat benyújtására 2013. március 14. és 2013. április 15. között van lehetőség.” „A kormány az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervében nevesítette ÁROP-1.2.16 „Egyes eljárások automatizálása” megnevezésű támogatási konstrukciót. A Kormány kiemelt célja a közigazgatás hatékonyságának javítása, ezen belül a „jó állam” koncepció megvalósítása. A közigazgatás megújításának részeként a 2010. évi CXXII. számú törvény a vám- és...

Read more
Page 1444 of 1796 1 1 443 1 444 1 445 1 796