Skip to main content

Találat: redaktor

A jó állam arca a kormányablak

„A “Jó Állam” alapjai a kiszámíthatóság, az egyszerűség és a hatékonyság - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szekszárdi látogatásán pénteken. A szekszárdi kormányablakban tartott sajtótájékoztatón a miniszter úgy fogalmazott, az elmúlt egy évben nem érkezett negatív visszajelzés az egyablakos szolgáltatást nyújtó egységekről. A kormányablakok az ügyintézés új kultúráját teremtették meg, a tisztelettudó, türelmes, professzionális munkát az állampolgári vélemények is tükrözik - húzta alá a miniszter. Hozzáfűzte: a jó állam “arca” a kormányablak, s mivel a jövőben általánossá szeretnék tenni az...

Read more

Több pénz kell a kormányhivatalokra

„Az eddig javasolt egymilliárd forintnál is több pénzt biztosítana a költségvetésben a kormányhivataloknak Tarnai Richárd KDNP-s képviselő, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője. Módosító indítványa szerint ugyanis alultervezett az áprilisban fideszes képviselők által előirányzott összeg, amelyet az önkormányzatoktól a kormányhivatalok állományába kerülő köztisztviselők bérére adtak. Tarnai szerint nem számoltak azzal, hogy mivel a szabálysértési hatáskör új feladatot jelent a kormányhivataloknak, új irányítási és infrastruktúra-rendszert is ki kell alakítani, s ennek többletköltségei vannak. A KDNP-s javaslat elfogadásához a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges” Forrás:...

Read more

Országos szakmai konferencia a közszféra ellenőrzési szakemberei részére – A belső kontrollok az új szabályozási környezetben

„2012. május 31. csütörtök, 09.30 – 15.00 óra A hatékony közigazgatás nem képzelhető el a megfelelően működő belső kontroll rendszer nélkül. Ennek kialakítása a szervezetek vezetőinek felelőssége, amelyet folyamatosan változó jogszabályi környezetben, új módszertanok mellett kell megvalósítani. Komoly kihívás, úgy érezzük, a szakma még nincs mindenhol megfelelően felkészülve a feladatok magas szintű ellátására. Konferenciánkkal mind a vezetők, mind a belső ellenőrök, könyvvizsgálók számára szeretnénk segítséget nyújtani a gyakorlati munkát segítő előadásokkal, konzultációkkal. Témánk a belső kontrollok gyakorlatban, a változó jogszabályok, célkitűzések és...

Read more

Hamarabb jön a fizetés, villámgyorsan utalunk júliustól

„Mi változik júliustól? Jelenleg ha pénzt utalunk egyik bankszámláról a másikra, két pénzforgalmi szolgáltató (két bank) ügyfelei közötti átutalás jelenleg csak a következő munkanapon érkezik meg a kedvezményezetthez, ha a banki benyújtási határidőn belül (általában 16 óráig) kezdeményezik az átutalást. 2012. július 1-jét követően az elektronikus úton (interneten, elektronikus banki rendszeren vagy telefonon keresztül, de nem faxon) az aznapi teljesítésre meghirdetett végső benyújtási határidőn belül benyújtott belföldi forint átutalási megbízás még aznap teljesül. Tehát a megszokotthoz képest egy munkanappal rövidül a belföldi...

Read more

Felhővel spórolnak a cégek

„A magyar vállalatok elsősorban költségcsökkentésre használják a felhő (cloud) alapú informatikai megoldásokat. A szervezeti működést megújító, stratégiai jelentőségű alkalmazások még ritkábbak – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Menedzsment Kutatóközpontja és az IFUA Horváth & Partners felméréséből, amelyet a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége támogatott. A felmérés kimutatta, hogy a vállalatok informatikai fejlesztéseinél az egyik legfontosabb szempont a költségcsökkentés: a cégek több mint felénél van ilyen célú, kiemelt stratégiai akció, és további egyharmaduknál folynak kisebb kezdeményezések ezen a téren. Nem véletlen...

Read more

Likviditási hitelt vesz fel Veszprém

„Átmenetileg nem tudja finanszírozni intézményeit a veszprémi önkormányzat, likviditási hitel felvételére kényszerül - mondta Scher Ágota, az önkormányzat pénzügyi irodavezetője. Az MTI azért kereste meg az önkormányzatot, mert a helyhatóság levelet küldött a megyeszékhely szociális, oktatási és kulturális intézményeinek, e szerint "Veszprém megyei jogú város önkormányzata likviditási nehézségek miatt az intézményei részére átmenetileg a pénzügyi keretet nem tudja biztosítani, ezért további értesítésig az önkormányzat által nyújtott finanszírozás szünetel". Mint írták, az intézmények ezen időszak alatt kiadásaikat csak a saját bevételeikből tudják fedezni....

Read more

Pályázható a szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatása érdekében kiírt pályázat

„A 2010 decemberében nyilvánosságra hozott Digitális Megújulás Cselekvési Terv egyik kiemelt stratégiai célja a szélessávú infrastruktúra fejlesztése, amely minden vállalkozás és háztartás számára biztosítja a korszerű szélessávú lefedettséget. Erre többek között azért is van szükség, mert egyre több felhasználó, egyre több csatornán, egyre több eszközön és szolgáltatás segítségével egyre több tartalomhoz és alkalmazáshoz fér hozzá, ez pedig infrastrukturális szűk keresztmetszetek kialakulásához vezet. Ezért határozta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel karöltve, hogy egy pályázati konstrukció keretében biztosít forrást azon...

Read more

A lakcímnyilvántartás rendszerének felülvizsgálatát javasolja az alapvető jogok biztosa

„A lakcímnyilvántartás rendszerének felülvizsgálatát javasolja az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté szerint nem egyértelmű a jogszabály, nem igazodnak el benne az állampolgárok. A lakcímnyilvántartással kapcsolatos vizsgálati jelentésében a jogbiztonságot hiányolja. Rengeteg panaszt kapott Szabó Máté olyan emberektől, akik nem tudtak a nyilvántartás szerinti lakóhelyet létesíteni. Többen arra panaszkodtak, hogy a szállásadójuk nem járul hozzá a bejelentkezéshez, de volt, aki azt sérelmezte, hogy rendszeresen kap ismeretlen embereknek címzett leveleket. Komoly fogalomzavar van a lakcímnyilvántartással kapcsolatban, például a közhiedelemmel ellentétben állandó és ideiglenes lakhely...

Read more

Járások helyett kerületi hivatalok lesznek Budapesten

„A közigazgatási tárca által tervezett hét körzet helyett kerületi szinten szerveződhetnek a 2013. január 1-jén létrejövő járási hivatalok Budapesten, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az erről szóló módosító indítványt. A javaslatot a kormánypártok fővárosi polgármesterei mellett egyéni képviselőként Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is aláírta, a Ház pedig elfogadta. Az indítvány a járások kialakításáról szóló törvényben mindenhol, ahol szükséges, a fővárosi körzeti hivatal kifejezést kerületi hivatalra változtatja, és rögzíti, hogy a budapesti kormányhivatal kirendeltségeiként kerületi hivatalok működnek, illetékességi határuk pedig...

Read more

Nagy összeggel tartozik a rendőrség a szakértőknek

„Parázs hangulatban tartották meg a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara területi tisztújító közgyűléseit az utóbbi hetekben, a szakembereknek elegük lett ugyanis abból, hogy a rendőrség nem fizet a munkájukért, sőt újabban visszafogják a kirendeléseket - írja a csütörtöki Népszava. A rendőrség tervszerűen csökkenti, visszafogja a szakértői kirendeléseket – hangzott el a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara (BISZK) küldöttgyűlésén – értesült a lap a szervezet beszámolójából. Ennek egyik oka, hogy már így is régóta és jelentős összegekkel tartoznak a szakértőknek, másfelől a költségvetési megszorítások érintik...

Read more
Page 1551 of 1796 1 1 550 1 551 1 552 1 796