Skip to main content

Találat: redaktor

Digitális hangyákkal védekeznének a vírusok ellen

„ Errin Fulp, a Wake Forest University informatika professzora szerint az áramhálózatok sokkal sebezhetőbbek, mint azt a biztonsági szakértők elismerik, ugyanis egyre szorosabb összefonódásuk révén egyre több behatolási lehetőséget biztosítanak a hackerek számára. ... A Fulp csapata által kifejlesztett "digitális hangyákkal" hatékonyan lehetne védekezni az ilyen támadások ellen, és a technológia annyira ígéretes, hogy a Scientific American magazin tavaly beválogatta a tíz olyan legfontosabb technológiai újdonság közé, amelyik megváltoztathatja az életünket. Az évek óta készülő megoldást egyelőre csak kisebb hálózaton tesztelték, de...

Read more

Konferencia a vörösiszap-katasztrófáról

„Jankovics Péter pv. őrnagy, a katasztrófavédelmi országos főigazgatóság műveleti osztályvezetője saját emlékeivel kezdte előadását, hiszen az első napokban részt vett a katasztrófavédelem bázisainak felállításában. Mint mondta, kevés volt az információ a vörösiszapról, munkatársai testi épségüket sem kímélve mentették az embereket az iszapból. Az őrnagy általános képet adott az igazgatóság feladtairól, a katasztrófák kezeléséről, majd részletesen beszélt a készülő katasztrófavédelmi törvényről, melyet a tervek szerint az év végén elfogadnak. Ez teljesen új megközelítéssel áll a problémákhoz, a kor kihívásainak megfelelően reagál. Az irányítás...

Read more

Gartner: Egy válság kell ahhoz, hogy a Kormányzat 2.0 erőre kapjon, de sokkal kevesebb szükséges a meggyengüléséhez

Andrea Di Maio, a Gartner cég ismert elemzője, ausztrál tapasztalatai alapján fogalmazta meg a fentebbi szentenciát. Mint ismeretes az elmúlt év végén, ez év elején, hatalmas, pusztító árvizek tették próbára Queensland lakosságát. A telefonos ügyfélközpontok és a kormányzati webhelyek a segítséget kérők, információt keresők nagy száma miatt túlterheltekké váltak. Számos kormányzati szervezet ezért a közösségi média eszközeit (Twitter, Facebook) kezdte használni a lakosság informálására, illetve ezeket a helyeket figyelve szerzett maga is információt arról, hogy a helyzet hogyan alakul. Az események után...

Read more

Kevesebb a trágárság a szlovákiai fizetős internetes portálokon

„Éppen egy hónapja vezette be kilenc szlovákiai kiadó a fizetőkaput az általuk működtetett internetes portálokon. Azóta bizonyos tartalmakért havi 2,90, illetve évi 29 eurót kell fizetni. Tomás Bella, a rendszert működtető Next Big cég szakértője hétfőn közölte, hogy egy hónap kevés idő az alapos tanulságok levonásához. Azt azonban elárulta, hogy ezeken a honlapokon jelentős mértékben csökkent a trágár hozzászólások, a rasszista és nacionalista megnyilvánulások, valamint a szerzők grafomániájáról árulkodó, semmitmondó véleménynyilvánítások száma. Ennek köszönhetően jóval színvonalasabb viták bontakoznak ki az egyes írások...

Read more

„Smart cities” tanulmány

„ Az „élhető” városnak a következő feltételekre van szüksége ahhoz, hogy képes legyen reagálni az új kihívásokra: Olyan városi vezetés, amely a városlakókat helyezi a középpontba, nem pedig a szolgáltatásokat (kisebb bürokrácia, több elektronikus adat és információ, jobb kommunikáció más intézményekkel, nagyobb átláthatóság). „Zöldebb” és hatékonyabb közműmenedzsment. (A technológia lehetővé teszi a folyamat minden pontjának monitorozását. Különösen hasznos a vízgazdálkodás – pl. intelligens vízmérő órák segítenek a lakosságnak a pazarlási pontok feltárásában –, a hulladékgazdálkodás, illetve a középületek hatékonyabb működtetése terén stb.)...

Read more

A posták lehetséges szerepe a digitális kormányzás megvalósításában

„A számítógép és méginkább az internet megjelenése nemcsak a gazdasági életet alakította át gyökeresen, de a kormányokra is egyre erősebb nyomás nehezedik az összehangoltabb, egyszerűbb működés megteremtése irányába. (OECD, 2003). Az e-kormányzat nem más, mint hogy a kormányszervek és a közigazgatás felhasználja az információtechnológia (IT) eredményeit (hálózati infrastruktúra, internet, mobiltelefónia) annak érdekében, hogy átalakítsák kapcsolati rendszerüket az állampolgárral, az üzleti szférával és a közigazgatás többi szereplőjével. Az új típusú kapcsolatrendszer megteremtése elsősorban a kormány feladata, de a megvalósítás, az új típusú kapcsolatrendszer...

Read more

A Nemzeti Innovációs és Technológiai Alapból folyósított támogatások nyilvánosságáról

„Nyilvánosak annak a 214 vállalkozásnak az adatai, amelyek támogatásban részesültek a Nemzeti Innovációs és Technológiai Alap terhére – foglalt állást Jóri András adatvédelmi biztos. 214 vállalkozás mintegy 2 milliárd forint támogatást kapott a Nemzeti Innovációs és Technológiai Alap terhére 2011 márciusában. Az adatvédelmi biztos beadvány kapcsán vizsgálta az adatok, a vállalatok kiválasztásának szempontjaira, és a közpénzből történő kifizetés határidejére vonatkozó információk nyilvánosságát. Az alapot felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, kezelője a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, és a pályázatokat lebonyolító közreműködő szervezetek közfeladatot ellátó szervek....

Read more

PSZÁF: Betét- és megtakarításkereső program

„A program célja, hogy megkönnyítse a tájékozódást az egyes betéti és megtakarítási termékek piacán. A program nem tartalmazza az összes piacon elérhető terméktípust, mivel összevetésük - a szerteágazó kondíciós feltételek miatt - egyetlen programban nem valósítható meg. A programban az alábbi terméktípusok szerepelnek: Lekötött betétek Befektetési termékkel kombinált megtakarítási termékek (elsősorban a betéti rész) Tartós befektetési szerződés betéti része Megtakarítási számla Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a befektetési termékkel kombinált megtakarítási termékek esetében csak a betéti részre vonatkozó EBKM-et tüntetjük fel a...

Read more

15 milliárdot spórolt az állam az informatikai konszolidáción

„Az informatikai konszolidáció részeként az elmúlt egy évben közel 15 milliárd forint kedvezményt ért el a kormány az állam számára a meglévő szerződések felülvizsgálatával. Fellegi Tamás, a nemzeti fejlesztési tárca vezetője Németh Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő kérdésére, miszerint "Pontosabban mennyibe kerül az államnak a zárt forráskódú szoftverek alkalmazása, megvásárlása?" írt válaszában kifejtette: az állam éves, közel 100 milliárdos informatikai kiadásából - évente változó mértékben - 10-15 százalék közötti mértékben vásárol licenceket, licenchez kapcsolódó szolgáltatásokat, összességében több ezer informatikai alkalmazást üzemeltetve. Az Országgyűlés...

Read more

Magyar online kereskedőtől szeret vásárolni a magyar

„Az Európai Bizottság tegnap kiadta a nemzetközösség digitális fejlődésének ütemét előíró Digitális Menetrend első, úgynevezett eredménytábláját, mely a célkitűzések fényében értékeli a tagországok eddigi teljesítményét. Internethasználatban már jól állunk, de az e-kereskedelem terén bőven van mit behozni - derül ki a jelentésből. Az Európai Bizottság által összeállított, nyilvánosan elérhető, nagyjából 60 indikátorból felépülő eredménytábla hazánkra vonatkozó legfőbb tanulsága, hogy a magyarok továbbra is rendkívül bizalmatlanok az internetes kereskedelmi formákkal kapcsolatban, különösen, ha a kereskedés az országhatáron túlra irányul. A jelentés alapján jól...

Read more
Page 1729 of 1834 1 1 728 1 729 1 730 1 834