Skip to main content

Találat: gazdaság

Súlypontáthelyezés a hazai fejlesztéspolitikában

„A 2014-2020-as uniós ciklusban Magyarország eddig a rendelkezésre álló források 62 százalékát hívta le Brüsszelből – derült ki az Európai Bizottság legfrissebb, április végi állapotot tükröző adataiból. Korai lenne kongatni a vészharangot, hiszen a fejlesztési időszak hét plusz kétéves, azaz 2022 decemberéig kell elérni a 100 százalékot. Az uniós átlag 59 százalék, hazánk a csehekkel holtversenyben a 12. helyet foglalja el. A visegrádi térség másik két tagja, Lengyelország 64 százalékkal a 10., Szlovákia viszont 48 százalékkal a sereghajtók egyike, e téren csak...

Read more

Megkezdődhet a magyar gazdaság újraindítása, a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Konvergencia Programot

„A dokumentum idénre 4,3 százalékos, míg jövőre 5,2 százalékos növekedést jelez előre. A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében jelentős források áramlottak a gazdaságba, amelyek egyaránt segítették a vállalkozásokat, családokat és munkavállalókat – áll a Konvergencia Programban, amely tájékoztatást ad a kormány gazdaságpolitikai céljairól, ismerteti a makrogazdasági és költségvetési folyamatokat, különös tekintettel a koronavírus-válság hatásaira és az arra adott gazdaságpolitikai válaszokra. A dokumentum rögzíti: a Gazdaságvédelmi Akcióterv eredményeire alapozva a kormány meghirdette a Gazdaság-Újraindítási Akciótervet, amelynek intézkedései hosszú távon is támogatják a magyar gazdaság növekedését....

Read more

Korszakos gazdaságpolitikai fordulat alakul az Egyesült Államokban, vége a félrevezető állam–piac ellentétnek?

„Joe Biden amerikai elnök 2 ezermilliárd dolláros infrastrukturális fejlesztési terve várhatóan vízválasztó pillanat lesz az amerikai gazdaság számára, egyértelműen jelezve, hogy magunk mögött hagytuk a neoliberális időszakot, illetve annak azon meggyőződését, hogy a piacok működnek a legjobban, és a legjobb megoldás az, ha a piacokat magukra hagyjuk. Bár a neoliberalizmusnak vége lehet, az kevésbé egyértelmű, hogy mi váltja majd fel. Azok a kihívások, amelyekkel az Egyesült Államok és a többi fejlett gazdaság ma szembenéz, alapvetően különböznek azoktól, amelyek a 20. század első...

Read more

Vidéken is jobban rászoktak az elektronikus fizetésre

„Bár a pandémia nyomán felmerülő bizonytalanság a lakosságot komolyabb készpénztartalékolásra sarkallta, a fizetési forgalomban nagymértékben előretört az elektronikus fizetés. A növekedés hajtóereje – az MNB tanulmánya szerint – már nem a főváros. A Covid–19-világjárvány kapcsán Magyarországon elrendelt két veszélyhelyzet idején a legtöbb fizetési mód forgalma esett, legerőteljesebben a kis értékű, 5000 forint alatti készpénzes fizetéseké – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány pénzforgalomra és fizetési szokásokra gyakorolt hatását vizsgáló jelentésében, amelynek készítésekor a jegybanki adatok mellett a NAV online-pénztárgép-adatbázisát...

Read more

Elindult a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program

„A mai naptól adhatják be pályázataikat a vállalkozások a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a program első körében. „A Magyar Falu Programmal összhangban nyíló új pályázati lehetőségnek köszönhetően a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni. Kiemelt célunk, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, melynek érdekében a harmadik éve tartó Magyar Falu Program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése...

Read more

Péterfalvi Attila: nem jogszabályellenes a védettségi igazolás bemutatását kérni sem a szolgáltatóknál, sem a munkahelyeken

„ Nem jogszabályellenes az igazolás bemutatását kérni sem a szolgáltatóknál, sem a munkahelyeken – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. A kormány döntése szerint négymillió beoltott személy után várható az újraindítási lépések következő fokozata, amikor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Ennek az ellenőrzése a beoltottak előtt megnyíló vendéglátóhelyek, szállodák vagy szabadidős létesítmények üzemeltetőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának a feladata – mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, és mindezt...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. április 26.

A kínai soft power erőkivetítés nehéz időszaka Európában Az egyes országok külpolitikai érdekérvényesítésének ma már hangsúlyosan fontos „szerszámkészletét” jelentik azok a soft power eszközök, amelyek a „kemény érdekérvényesítés” szokványos megoldásai (elsősorban a fegyveres erő, az aktív külgazdasági nyomásgyakorlás, vagy mostanában már a kiber- és információs műveletek) mellett a vonzerő kiépítésével, kisugárzásával szolgálják az adott állam érdekeinek, értékeinek érvényesítését a nemzetközi térben. A szélesen értelmezett (tehát a művészetektől az oktatáson át a sportig, a kulináriáig számtalan aspektust felölelő) kultúra mellett hagyományosan az adott...

Read more

Energetikai forradalom – okos mérés, elektromobilitás

„Az Infojegyzet a T/15999.törvényjavaslathoz készült, ami többek között az okos méréssel kapcsolatos definíciókat alkot, illetve az elektromobilitással összefüggő szabályokat hoz és módosít. Az alábbiakban az okos mérés alapvető tudnivalói, illetve európai és hazai bevezetésének aktuális állása kerül ismertetésre. Továbbá az elektromobilitás jelenlegi helyzetének és a jövőjére vonatkozó várakozásoknak bemutatására is sor kerül.” Forrás: Energetikai forradalom - okos mérés, elektromobilitás; Rajczy István; Infojegyzet/26.; Képviselői Információs Szolgálat; 2021. április 23. (PDF)

Read more

Banai: Nem az uniós pénz, hanem a gazdaságpolitika minősége határozza meg, hogy van-e felzárkózás

„ A Magyar Közgazdasági Társaság április 15-én tartotta legújabb konferenciáját, melyen a szakértők a 2021–27-es európai uniós költségvetés fejlesztéspolitikai vonatkozásait vitatták meg. A Makronóm tudósítása. A beszélgetés alaphangját Pleschinger Gyula, az MKT elnöke adta meg. A jegybank monetáris tanácsának tagja bevezetőjében hangsúlyozta: az előző időszaknál lényegesen több forrás érkezhet majd Magyarországra, de bőven lesz helye ezeknek a pénzeknek. A közgazdász szerint komoly változást és kihívást jelent majd a digitalizáció valamint a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság kérdése, s a források felhasználását ezek...

Read more

Az Európai Bizottság szabályokat és intézkedéseket javasol, hogy Európa a megbízható mesterséges intelligencia (MI) globális központjává váljon

„A Bizottság a mai napon új szabályokat és intézkedéseket javasol annak érdekében, hogy Európa a megbízható mesterséges intelligencia (MI) globális központjává váljon. A mesterséges intelligenciára vonatkozó első jogi keret és a tagállamokkal összehangolt új terv együttesen garantálni fogja az emberek és a vállalkozások számára a biztonságot és az alapvető jogok érvényesülését, miközben Unió-szerte előmozdítja a mesterséges intelligencia térnyerését, a beruházásokat és az innovációt. A gépipari termékekre vonatkozó új szabályok oly módon egészítik ki ezt a megközelítést, hogy kiigazítják a biztonsági szabályokat annak...

Read more
Page 237 of 703 1 236 237 238 703