Skip to main content

Találat: jog

Szükség törvényt bont?

„"Közigazgatási Akadémia" címmel továbbképző, ismeretmegújító konferencia-sorozat indult a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A tavaszi sorozat két emléküléssel indult. Február 6-án „Új kihívások a közigazgatási jogban" címmel Lőrincz Lajos akadémikusra emlékeztek a pályatársak, tanítványok, elméleti és gyakorló közigazgatási szakemberek, 9-én pedig a szabálysértési- és büntetőjog határterületének kiváló kutatója, néhai Papp László munkássága előtt tisztelgett a publikum a szabálysértési jog aktuális kérdéseinek megvitatásával. A közigazgatás akut gondjaival foglalkozó konferencia Lőrincz Lajos egyik markáns, a maga idejében igen merész gondolata köré szerveződött. Nevezetesen, hogy a közigazgatás...

Read more

Információszabadság vs. adatvédelem – Interjú Jóri Andrással

„Jóri András korábbi adatvédelmi biztost az új adatvédelmi törvényről, az adatvédelem és az információszabadság közötti egyensúlyról, valamint az adatvédelmi biztos intézményének felszámolásáról kérdeztük. Melyek az új adatvédelmi törvényből eredő legjelentősebb változások az információszabadság terén? Változott a szabályozás alapját jelentő alapfogalom, a közérdekű adat fogalma, mégpedig nem a jó irányba. Korábban minden közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő adat közérdekű adatnak minősült, kivéve a személyes adatokat, most pedig ott egy fordulat („tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett”), amely a közérdekű adatok körének szűkítését...

Read more

Cenzúra vagy cégmentés? 1. rész

„Ön- vagy közveszélyes a vélemény? Bajtársi vita. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója utasítást adott ki a közösségi média használatáról, "Facebook-szabályzatot"alkotott. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az alkotmányos jogok súlyos megsértését emlegeti. Dr. Mártai István főigazgató az OMSZ „jogos gazdasági érdekei, jó hírneve védelme, valamint a beteg-, az adatvédelmi és a kegyeleti jogok maradéktalan érvényesítése érdekében" arról tájékoztatta valamennyi munkatársát, hogy szükség esetén betekint a közösségi oldalakon („facebook, iwiw, mentőállomások honlapjai, nyilvános fórumok stb.") közzétett véleményébe, valamint a megosztott egyéb médiatartalmába. A 30 napra...

Read more

Jogszabályalkotás az információs társadalomban

„...Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nagy közigazgatási informatikai szakrendszerek specifikációit – alapvetően - a jogszabályok képezik, pl. KET – Közigazgatási hatósági eljárás, adótörvények, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény stb., hogy csak találomra említsünk néhányat. A KET valójában leír egy, ill. több munkafolyamatot, hogyan kell az egyes hatóságoknak általában az „ügyeket” intézni (work-flow). Az adótörvények megadják az egyes adónemek kiszámításának algoritmusait, míg a harmadik említett törvény – többek között - egy HR rendszerben rögzítendő elveket fogalmaz meg. Ezek után azok számára, akik ezeket a...

Read more

Lemondott az EP-referens az ACTA elleni tiltakozásul

„A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA), azaz az online kalózkodásról szóló tárgyalások több mint ellentmondásosak, ezért egy kulcsfontosságú uniós tisztviselő lemondott. Kader Arif, az ACTA-hoz rendelt európai parlamenti referens szerint soha nem látott manővereket végeztek a szerződés körül a tisztviselők, a helyzet elfogadhatatlan, és ő nem fog részt venni ebben a színjátékban – áll a BBC hírében. ... A referens első kifogása, hogy nem zajlik konzultáció a civil társadalommal, de felrója az átláthatóság hiányát, és hogy magyarázat nélkül elutasították az ajánlásokat. Magyarországon...

Read more

Titokzatos megállapodás

„Amilyen titokzatosság övezte éveken át az online kalózkodás, a szoftverhamisítás és a szerzői jogok megsértése ellen fellépő Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement - ACTA) kidolgozását, éppoly titokban írta alá tegnap Magyarország is az Európai Unióval és húsz európai uniós tagállammal együtt Tokióban az egyezményt. Hivatalos kormányzati bejelentés helyett a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület honlapjáról értesülhetett a hazai közvélemény arról, hogy Magyarország az Európai Unióval és húsz európai uniós tagállammal együtt Tokióban aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (Anti-Counterfeiting Trade Agreement...

Read more

Káros lehet a gazdaságra az uniós adatvédelem szabályok reformjára tett javaslat

„Az Európai Bizottság adatvédelemről szóló szerdai javaslataival kapcsolatban komoly fenntartásai vannak a Hirdetők Világszövetségének (WFA). Szerintük az lefékezi az innovációt és a növekedést. "Bár a javaslat az adatvédelmi szabályok jobb harmonizációját ígéri az EU területén, a jelenlegi formájában aláássa azt a reklámokból finanszírozott üzleti modellt, ami a digitális gazdaság hajtóereje. Így lefékezné az innovációt, csökkentené a régió versenyképességét és lassítaná a növekedést" - olvasható a WFA sajtóközleményében. A szervezet egyik legfőbb kifogása, hogy az adatvédelem a reklámok célzásához is használt anonim online...

Read more

A Bizottság az adatvédelmi szabályok átfogó reformját javasolja

„Brüsszel, 2012. január 25. – Az Európai Bizottság a mai napon előterjesztette az 1995-ös uniós adatvédelmi szabályok átfogó reformját, hogy a magánéleti jogok fokozott védelemben részesüljenek az internet világában, és megerősödjön az európai digitális gazdaság. A műszaki fejlődés és a globalizáció alapjaiban változtatta meg adataink gyűjtésének, elérésének és felhasználásának eljárásait. Ráadásul a 27 uniós tagállam az 1995-ös szabályokat eltérő módon ültette át, emiatt végrehajtásuk sem egységes. Az egységes jogszabálynak köszönhetően megszűnik a jelenlegi széttagoltság és csökkennek a tetemes adminisztratív költségek, ami évente...

Read more

Egyszerűbb ügyintézés a civileknek

„Részletes előadást tartott az új civil törvényről az érintetteknek Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Latorcai a legfontosabb újdonságok közé sorolta, hogy a törvény végre világosan deklarálja, mi is a civilszervezet: alulról jövő kezdeményezés útján, egy közös társadalmi cél megvalósítása érdekében létrehozott szervezet. Mindez azt jelenti, hogy például a közalapítványok nem tartoznak ebbe a körbe, hiszen ezek önkormányzati vagy állami döntés alapján jönnek létre. Civilszervezetnek az egyesület, illetve annak különös formái számítanak, mint például a szövetség. Ennek tagjai...

Read more

Egységes adatvédelmet akar az EU

„...Viviane Reding...az Európai Bizottság alelnöke felszólalásában bejelentette, hogy a jövőben egységesítik az adatvédelmet. Az előterjesztett dokumentum számos radikális lépést tartalmaz, így például "a felhasználóknak joguk lesz arra, hogy a világháló elfelejtse őket". A cél a fogyasztói jogok erősítése. Az EU jelenlegi adatvédelmi joga 1995-ből származik és az európai uniós biztos szerint ki kell mondani, hogy már nem tekinthető korszerűnek. Éppen ezért a héten elfogadhatják az új adatvédelmi szabályozást. A politikus kiemelte: napjainkban Európában 27 különböző adatvédelmi törvény van hatályban és mindez a...

Read more
Page 151 of 175 1 150 151 152 175