Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

1342/2019. (VI. 11.) Korm. határozat a központi közigazgatási szervek iratanyagának digitalizálással történő hosszú távú megőrzéséről

„A Kormány 1. felhívja a központosított irattári szolgáltatásokat a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. melléklete szerint kötelezően igénybe vevő államigazgatási szerveket, hogy a 2020. évben a Korm. rendelet hatálya alá tartozó, öt évnél régebbi irataikat – ide nem értve a hatósági eljárások lefolytatásához szükséges iratokat – adják át a Korm. rendelet szerinti központi szolgáltatónak; Felelős: a Korm. rendelet 3. melléklete szerinti szervet vezető, irányító vagy felügyelő miniszter Határidő: 2020. március...

Read more

1345/2019. (VI. 11.) Korm. határozat a 2021. évi népszámlálás előkészítésével kapcsolatos egyes feladatokhoz szükséges forrás biztosításáról

„A Kormány, tekintettel arra, hogy kiemelten fontosnak tartja a társadalmi változások nyomon követését, a valós és friss adatokon alapuló döntéshozatalt, 1. egyetért azzal, hogy a 2021. évi népszámlálás előkészítésével és végrehajtásával összefüggő feladatok (a továbbiakban: 2021. évi népszámlálás) megvalósításához legfeljebb 22 344 000 000 forint központi költségvetési forrás kerüljön biztosításra a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH) részére az alábbi ütemezés szerint: a) 2020. költségvetési évben legfeljebb 7 738 800 000 forint, b) 2021. költségvetési évben legfeljebb 13 916 200 000 forint,...

Read more

1341/2019. (VI. 11.) Korm. határozat a Digitális Kompetencia Keretrendszer fejlesztéséről és bevezetésének lépéseiről

„A Kormány 1. elfogadja az innovációért és technológiáért felelős miniszter által bemutatott, „A Digitális Kompetencia Keretrendszer fejlesztéséről és bevezetésének lépéseiről” című koncepciót megalapozó dokumentumot, amelynek célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertese legyen, valamint a digitális átalakulás során Magyarország Európa legsikeresebb, legjobb teljesítményre képes országai közé tartozzon; 2. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az 1. pontban meghatározott dokumentumot a Kormány hivatalos tájékoztatási honlapján tegye közzé; Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter Határidő: azonnal 3. célja, hogy...

Read more

Digitális fejlesztések vs. papíralapú ügyintézés – nemzetközi konferencia a digitalizáció bírósági térnyeréséről

„A Visegrádi Négyek és Horvátország képviselőinek részvételével kezdődött nemzetközi konferencia a Magyar Igazságügyi Akadémián, ahol két napon át előadásokon, kerekasztal beszélgetéseken, workshopokon cserélnek eszmét a résztvevők arról, milyen lehetőség rejlik a bírósági szervezetet érintő digitalizációban. A nemzetközi eseményt az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg. Dr. Handó Tünde a Digitális Bíróság vívmányai közül kiemelte többek között a távmeghallgatást, a beszédfelismerő és leíró programot, de szólt az elektronikus kapcsolattartás lehetőségéről is. A digitális fejlődés, az innováció nem állhat meg – hangsúlyozta. Handó Tünde...

Read more

Rövidesen elkészül a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK), és az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) közös épülete

„Nyáron elkészül a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ és az Alkotmányvédelmi Hivatal közös épülete A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, azaz a TIBEK és az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új, XI. kerületi épületének kivitelezési munkálatai várhatóan még az idén nyáron befejeződnek, a költözési folyamat az ősszel kezdődhet – közölte lapunk megkeresésére a Belügyminisztérium. A kormány még 2016-os határozatával hozott döntést az AH Fehérvári út 70. szám alatti ingatlanban történő elhelyezéséről és ahhoz összesen 15,4 milliárd forint forrás biztosításáról. Ez az első...

Read more

Átadták a Magyar Honvédség Kiber Képzési Központját

„A kibertérben jelentkező fenyegetések elhárításához naprakész, magas színvonalú oktatásra van szükség. E képzést a katonák számára a Magyar Honvédség Kiber Képzési Központja biztosítja majd – hangzott el június 13-án Szentendrén, az intézmény bemutatóján. Csütörtök délelőtt tartották Szentendrén a kiberakadémia bemutatóját. Az eseményen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Kádár Pál közigazgatási államtitkár, Erdélyi Lajos humánpolitikáért felelős államtitkár, Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, helyettese, Böröndi Gábor altábornagy, valamint a haderő vezetői. Benkő Tibor megnyitó beszédében elmondta: a Magyar Honvédségnek a kor...

Read more

Testre szabott e-közigazgatás – Vetési Iván, NISZ

„A közigazgatási ügyintézésben kiemelt cél az elektronikus lehetőségek bővítése, de a többi csatornát sem lehet elhanyagolni, mondja Vetési Iván, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) ügyfélkapcsolati és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese. A nem is olyan távoli jövőben pedig már nem a hivatalok, hanem az ügyfelek szája íze szerint működhet az ügyintézés. – A piaci szolgáltatók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az elektronikus ügyfélkapcsolatra és szolgáltatásokra. Mennyire várják el ugyanezt az emberek az államigazgatási ügyintézésben is? – Az elvárások ugyanazok, mint a piaci szolgáltatók...

Read more

„Jogi anyagok feldolgozását segítő alkalmazás kifejlesztése”

„Az eGov Tanácsadó Kft. 89 445 927 Ft támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal jóvoltából a „Jogi anyagok feldolgozását segítő alkalmazás kifejlesztése” című, „2018-1.1.1-MKI-2018-0008” kódszámú projekt megvalósítására. A fejlesztendő webalkalmazás állampolgárok és vállalkozások széles körének - mind földrajzi kiterjedés, mind ágazatok tekintetében – nyújt majd segítséget szöveges dokumentumaik jogi hivatkozásainak azonnali ellenőrzéséhez. A szolgáltatás a tervek szerint az európai uniós joganyagot nyílt adatként (open data), díjmentesen biztosító EUR-Lex adatbázis használatára épül oly módon, hogy integrálja annak webservice alkalmazását (WEB...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. június 11.

A végtelen történet: végre megszületik az amerikai Külügy kiberdiplomácia szervezete. Talán A nemzetközi kapcsolatok napjainkra egyik legfontosabbá váló területe, a kibertér multilaterális szabályozása, a nemzeti kibertechnológiai érdekek képviselete, egyszóval, a kibertérre vonatkozó diplomácia (röviden: kiberdiplomácia) évek óta nem jelenik meg kellő körvonalakkal, és főleg kellő súllyal az Egyesült Államok külügyi apparátusában. Most végre, talán, elmozdul a holtpontról ez a két éve lebegő probléma, mivel az US Külügyminisztériuma a napokban hivatalosan is értesítette a Kongresszust arról a tervről, hogy a minisztérium szervezetén belül...

Read more

Az Egyesült Államok Szövetségi Adatstratégiájának elvei és gyakorlata

„A Szövetségi Adatstratégia célja, hogy a szövetségi kormány teljes mértékben kihasználja a kezelésében lévő adatokat küldetése során, a közjó érdekében. Irányítsa a kormányzatot ebben a tevékenységében az etikus igazgatás (governance), tudatos tervezés és a folyamatos tanulás kultúrájának megvalósításával. Egyedülálló társadalmi szerepe van annak, ahogy a Szövetségi Kormányzat kezeli, használja és rendelkezésre bocsátja az adatait. A közbizalom fenntartása a szövetségi adatokban kulcsfontosságú szerepet játszik a demokratikus folyamatokban. A Szövetségi Kormánynak összehangolt és integrált megközelítésre van szüksége a küldetéséhez felhasznált adatokhoz. A Szövetségi Adatstratégia...

Read more
Page 241 of 573 1 240 241 242 573