Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Navracsics: ide az utóbbi ötven évben senki nem jutott el

„Az állam és a polgárok viszonyrendszerének megváltoztatását nevezte a közigazgatási átalakítás végső céljának a közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön, a balatonfüredi Infotér konferencián. Navracsics Tibor azt mondta: a jövő év elején, a járási rendszer elindulásával egy olyan fázisába jut a közigazgatás átalakítása, amelybe az utóbbi ötven évben senki nem jutott el. A miniszterelnök-helyettes szerint az állam és polgárainak viszonya jelenleg még a kényszerrel párosul, ami az államot nem a versenyképességet segítővé, hanem gátló tényezővé teszi. Minél kevésbé hatékony az állam, annál drágább...

Read more

Már 20 nap alatt elkészül egy útlevél

„Harmincról húsz napra csökken az útlevelek elkészítésének határideje, és gyorsabb lesz az erkölcsi bizonyítványok kiadása is egy hétfőn elfogadott törvény értelmében. Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését - amely rendelkezik a schengeni rendszerrel összefüggő információcseréről, rendészeti tárgyú törvények módosításáról, valamint a közigazgatás-fejlesztési Magyary-programmal kapcsolatos kérdésekről - 288 igen, 55 nem és egy tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők. A jogszabály lehetővé teszi a belső határok nélküli európai térség egyik legfontosabb biztonsági eszközének, a Schengeni Információs Rendszer (SIS) második generációjának magyarországi alkalmazását. Emellett a törvénymódosítás...

Read more

Felhívás: a közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) 32. § értelmében: „A közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozó ügyekben – így különösen az állami és önkormányzati költségvetésre és annak végrehajtására, az állami és önkormányzati vagyon kezelésére, a közpénzek felhasználására és az erre kötött szerződésekre, a piaci szereplők, a magánszervezetek és -személyek részére különleges vagy kizárólagos jogok biztosítására vonatkozóan – köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását.” Az Infotv. 33. § (1) bekezdés előírja...

Read more

Kormányhatározat az IdomSoft államosításáról

„A Kormány – annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb, ugyanakkor magasabb biztonsági szintű legyen – 1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy– a 2-4. pontokban foglaltakra figyelemmel–vizsgálja meg az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1119 Budapest, Mérnök utca 12–14., cégjegyzékszám: 01-10-046896, a továbbiakban: Vállalat) 100%-os részvénycsomagjának közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét (a továbbiakban: Tranzakció), oly módon, hogy Tranzakció megvalósulása esetén a Vállalat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő...

Read more

Kizárólag interneten lesz hazai ingatlanárverés

„Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, ennek eredményeként már kizárólag elektronikus úton lehet licitálni az ingatlanárveréseken - közölte a köztestület. Az elmúlt években vegyes rendszerűek voltak az árverések, a hagyományos személyes ajánlattétel mellett interneten is lehetett licitálni az ingatlanokra. Szeptember elejétől azonban már csak elektronikus úton lehet ingatlanra ajánlatot tenni. Ehhez a végrehajtónál kell regisztrálnia magát annak, aki licitálni szeretne. A regisztráció díja a korábbihoz hasonlóan hatezer forint, befizetése után felhasználónevet és jelszót kap a licitálni kívánó. Az...

Read more

E-közigazgatás, digitális szakadék az Infotér konferencia fókuszában

„Az informatikai fejlesztésekre még elkölthető uniós pénzek mellett a digitális analfabetizmus felszámolása, valamint a közigazgatás további elektronizálása lesz a fő témája a jövő heti Infotér konferenciának. Lehet, hogy jövőre már csak elektronikusan küldhetjük be cégünk mérlegbeszámolóját. November 8-9. között már harmadik alkalommal rendezi meg az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér), valamint az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szakmai konferenciáját. A rendezvény idei fókuszában az ágazat számára rendelkezésre álló uniós fejlesztési források felhasználása, a kormányzati infokommunikációs stratégia, különös tekintettel a közigazgatás...

Read more

Utasítás miniszteri biztos kinevezéséről (EKOP, ÁROP)

„...1.§ A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján 2012. október 26. napjától 2013. április 26. napjáig dr. Guller Zoltánt miniszteri biztossá nevezem ki. 2.§ (1) A miniszteri biztos az Államreform Operatív Program vonatkozásában a) gondoskodik annak akciótervének kidolgozásáról, monitoringrendszerének működtetéséről, illetve koordinálja a 2014–2020-as európai uniós tervezési időszakra vonatkozó közigazgatás-fejlesztéssel kapcsolatos feladatokat, b) ellátja a projektmenedzsmenttel kapcsolatos feladatokat. (2) A miniszteri biztos...

Read more

Utasítás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról

„A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Iratkezelési Szabályzatát jelen utasítás mellékleteként adom ki...” Forrás: A Nemzeti...

Read more

Utasítás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium iratkezelésének szabályairól

„1. A köziratokról,a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI . törvény és a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján, a Magyar Nemzeti Levéltár és a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter egyetértésével, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) ezen utasítás mellékleteként kiadom.” Forrás: A nemzeti fejlesztési miniszter 29/2012. (X. 31.) NFM utasítása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium iratkezelésének szabályairól; Hivatalos Értesítő; 2012. évi 49. szám; 2012. október 31.;...

Read more

Az OEP közleménye az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztésről

„Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Dr. Sélleiné Márki Mária a mai napon az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának Informatikai és Távközlési Albizottsága előtt tájékoztatást adott az OEP Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretén belül megvalósításra kerülő fejlesztéséről. A fejlesztés az OEP informatikai rendszerének megújításával a szervezet működésének, eljárásainak, folyamatainak az infokommunikációs technológiát kihasználó modernizációját jelenti, mely során egy komplex, integrált, egységes infrastruktúrájú rendszer kerül kiépítésre. A nyolc alprojektre osztott fejlesztés fő feladata, hogy biztonságos és folyamatos működési feltételrendszert biztosítson az OEP szakmai feladatainak...

Read more
Page 492 of 566 1 491 492 493 566