Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

Intelligens karantént vezetnek be Csehországban

„Csehországban hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik – közölte Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a Lidové Noviny című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában. A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani. „Ha az érintett nem egyezik bele az elektronikus nyomok felhasználásába, akkor a szokásos módon, csak...

Read more

Végre valamire jó lehet egy okoseszköz: lázmérőkkel követik a koronavírust

„Ellépték a világot az internethez kapcsolódó dolgok, az emberi felhasználók nélküli online eszközök hálózatára már van külön kifejezés is. Ez az Internet of Things (IoT), a dolgok internete. Az ilyen eszközök közé tartoznak például a távolról, az okostelefonunkon keresztül beindítható mosógépek, a telefonunkat értesítő okoscsengők vagy inkább videós kaputelefonok, vagy az adatkapcsolattal felszerelt szenzorok, amelyeket számtalan helyen használnak a nagy gyáraktól a szántóföldekig. Az egészségügyi területen is egyre népszerűbbek az online orvosi eszközök, például a wifi-kapcsolattal szerelt szívritmus-szabályzó vagy a beteg adatait...

Read more

Hack the Crisis Hungary – A hazai fejlesztői társadalom összefogása 48 órás online hackathon és ötletverseny 2020. április 3-5.

„A rendezvényről A Hack The Crisis Hungary esemény célja, hogy Magyarország fejlesztői olyan megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek a koronavírus okozta nehéz helyzetben támogatják a kulcsfontosságú szakembereket, szervezeteket, közösségeket, illetve oktatási intézményeket. A rendezvény Észtországból érkezett el hozzánk, ahol első ízben valósították meg a Hack the Crisis online hackathont és ötletversenyt. A fontosságát és relevanciáját mi sem bizonyítja jobban, minthogy néhány nap alatt több mint 30 ország csatlakozott a kezdeményezéshez. Fontos célunk az is, hogy megmutassuk mekkora potenciált jelentek Magyarország számára itt dolgozó...

Read more

A digitális technológia Hongkongban a kötelező karantén biztosítására

„...A Kínához csak 1997-ben visszakerült, különleges státuszt élvező városban a járvány elleni intézkedések között hoztak egy meglehetősen drasztikus, technológiára erősen támaszkodó intézkedést. Hongkong területére jelenleg csak úgy lehet külföldről belépni, ha az újonnan érkező vállalja a kötelező karantént. Ezt azonban a kormányzati szervek nem akarják bemondásra elhinni, és arra sem akarnak sok időt áldozni, hogy személyesen ellenőrzik az érintetteket. Mivel a Föld egyik legsűrűbben lakott területéről beszélünk, így némiképpen érthető, ha ebben az esetben nem hagyatkoznak a delikvensek józan eszére. A megoldás...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. március 23.

A Második Front: a járványhelyzet bekebelezi a digitális tereket is? Azt szokták mondani az újságírásban: ha egy cím kérdőjellel áll, biztos lehet benne az ember, hogy a valóság rácáfol a kérdésfelvetésre. Magyarán, hogy ez csak egy tipikus, figyelemfelkeltő fogás. A helyzet az, hogy néha az élet a közkeletű igazságokra is rácáfol, a mostani feszült időszakban ugyanis egyáltalán nem mernénk határozott nemmel válaszolni a címben általunk feltett kérdésre. Ahogy a koronavírus járvány, amit némi célzatossággal, sőt malíciával „kínai vírusnak”, esetleg „wuháni vírusnak” szeretett...

Read more

Koronavírus: elengedte a költségvetési gyeplőt a Bizottság

„2011-es létrehozása óta először az Európai Bizottság annak a záradéknak a beélesítését javasolta pénteken a tagállamoknak, amely az általános gazdasági válsághelyzetre való tekintettel lényegében ideiglenesen felfüggeszti az uniós költségvetési szabályok alkalmazását. A pénzügyminiszterek hétfőn videókonferencián döntenek a záradék aktiválásáról. Az Európai Bizottság pénteken a koronavírus-járvány súlyos gazdasági hatásaira való tekintettel annak a záradéknak a beélesítését javasolta a Tanácsnak, amely kollektíven minden tagállamot átmenetileg felment a költségvetési szabályoknak való megfelelés alól. A tanácsi jóváhagyást követően a stabilitási és növekedési paktumban foglalt költségvetési szabályok...

Read more

Az adatgondnokság szerepének és felelősségének újradefiniálása az adat-együttműködés korában

„Stefaan G.Verhulst, a GovLab társ-alapítója és kutatás-fejlesztési igazgatója munkatársaival közösen jegyzett cikkében az adatgondnokság újragondolására tett javaslatot a medium.com „Data & Policy” blogjában. A „Wanted: Data Stewards: (Re-)Defining The Roles and Responsibilities of Data Stewards for an Age of Data Collaboration” címmel megjelent írás a GovLab ugyanezzel a címmel megjelent, álláspontjukat rögzítő és kifejtő tanulmányán alapszik. Mint a szerzők rámutatnak: az adatok egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a gazdaságban, és egyre nyilvánvalóbb, hogy milyen hatalmas társadalmi haszna lehet a korábban egymástól elkülönített...

Read more

Magyar-észt együttműködés a mesterséges intelligencia egészségügyi célú fejlesztéséről, alkalmazásáról

„ Kétoldalú szándéknyilatkozat született állami, egyetemi és vállalati szereplők bevonásával a mesterséges intelligencia egészségügyi célú fejlesztéséről, alkalmazásáról. Az együttműködés nemzetközi szinten is kiemelkedő, 21. századi példát mutathat arra, hogy az orvoslásban felhasznált adat életeket menthet. A különböző tudományágak sikeres összekapcsolásával jelentősen nőhet az egészséggazdaság és az egészségügyi ellátórendszer hatékonysága, az ágazati innováció az általános gazdasági élénkülést is elősegíti. A Semmelweis Egyetem a Tématerületi Kiválósági Program keretében 1,7 milliárd forintos támogatást kapott különböző kutatási területekre, ebből közel 240 millió forintot fordítanak a mesterséges...

Read more

Az ÁSZ szerint megfontolandó a „Google-adó”

„Magyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával - többek között erre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése, amely a digitális adózással kapcsolatos dilemmákat járja körül. Az ÁSZ elemzői rávilágítanak, hogy a jelenlegi adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak. Ennek következtében pedig szinte teljesen mentesülnek a társasági adó fizetése alól, míg a tényleges szolgáltatás helye szerinti állam jelentős adóbevételtől esik el. Az ÁSZ elemzői ennek a...

Read more

A 15 perces város

„Vasárnap főpolgármestert választ Párizs. Az újrainduló Anne Hidalgo eddig sem volt tétlen, többek közt autómentes sétánnyá alakította a belvárosi Szajna-partot, újraválasztási programjában pedig Párizs történelmi belvárosának autómentesítését ígéri. Párizsban a 60-as évektől számos más városhoz hasonlóan külvárosokba száműzték az irodai és üzleti negyedet, ösztönözték az elővárosok növekedését, a belvárosban pedig minden közterületet az autóknak engedtek át. 2020-ban ezen változtatni kell, az irodán kívüli munkavégzést lehetővé tevő digitális technológiák fejlődése, a klímaváltozás és a romló városi levegőminőség új várostervezést követelnek meg – mondja...

Read more
Page 75 of 230 1 74 75 76 230