Skip to main content

Találat: politika

A kistelepülési terveket segíti a kormány. Már lehet pályázni a támogatásra

„Az év végéig 500 millió forint pályázati támogatást nyújt a kormány a kistelepüléseknek a településtervek elkészítéséhez, ezáltal hozzájárul a tervezett infrastrukturális, turisztikai beruházások megvalósításának felgyorsításához és az önkormányzatok adminisztrációs terheinek csökkentéséhez. A mai naptól elérhető az a félmilliárd forintos, vissza nem térítendő támogatási keret, amelyre az 5 ezer fő alatti kistelepülések pályázhatnak települési terveik elkészítéséhez, 500 ezertől 3 millió forinti terjedő összegben. A kormány 2022-ben és 2023-ban további 1,5-1,5 milliárd forint támogatást különít el erre a célra, ezzel is segítve a kistelepülési...

Read more

Filmes stáb az orosz Szojuz űrhajón: az űrkutatás második nagy korszakának szimbolikus küldetése

Az elmúlt hét egyik legfontosabb űreseménye kétségtelenül az orosz űrhajó, a Szojuz MSz-19 visszatérő egységének sikeres földet érése volt, fedélzetén a világ első – bolygónk felszínét időlegesen elhagyó - filmes stábjával. Első pillantásra talán a fejét csóválhatná a fenti értékelés hallatán az ember: ugyan miért is lenne akkora jelentősége egy olyan eseménynek, amely végső soron a modern világ szórakoztató iparának ki tudja hányadik (és ki tudja milyen esztétikai, művészi minőséget képviselő) termékének előállításához kapcsolódik csupán? Az igazság azonban az, hogy ez a...

Read more

Digitális Kína – szemle, 2021. október 18.

A „közös jólét” megteremtéséről A „közös jólét”(common prosperity) kifejezés foglalja össze a kínai vezetés által megfogalmazott elképzelést arról, hogy a fejlettség egy bizonyos szintjét elérő Kína, hogyan és milyen módon fejlődjön tovább. Egyrészt folytatják a Teng Hsziao-ping által jelképezett reformfolyamatot, amennyiben továbbra is a piacgazdaságról beszélnek, ennek keretei változatlanok, és továbbra is kitartanak a decentralizáció mellett, azaz a tartományi kormányzatok (egy tartomány Kínában könnyen lehet 100 milliós lakosságú is) relatíve nagy önállósága nem változik. Ami változik az a szabályozás. A szabályozatlan vadkapitalizmust felváltja...

Read more

Kína megnyerte a versenyt a mesterséges intelligencia terén az Egyesült Államokkal szemben, mondta az amerikai légierő lemondott, szoftverfejlesztésért felelős vezetője

„Kína megnyerte a versenyt a mesterséges intelligencia terén az Egyesült Államokkal szemben. Technológiai fejlesztései nyomán gyorsan halad a globális dominancia felé – közölte az amerikai légierő volt szoftverügyi főtisztviselője. Nicolas Chaillan a Financial Times (FT) című brit lapnak adott interjúban arról számolt be, hogy a megfelelő válaszlépések elmaradása komoly veszélynek teszi ki az Egyesült Államokat. Nemrég mondott le a pozíciójáról, amelyet elsőként töltött be a védelmi minisztériumon belül, tiltakozásképpen az amerikai hadsereg technológiai átalakulásának lassúsága ellen. Mint mondta, a kibervédelem egyes washingtoni...

Read more

Országjárás indul a zöld ügyekről szóló párbeszédről

„Győrben indul útjára a legújabb felméréshez kapcsolódó, felsőoktatási intézmények bevonásával zajló országjárás 2021. október 12-én. Az egyetemi látogatásokkal egybekötött előadássorozat két hónapon át tart majd a legnagyobb hazai városokat érintve. A kormány 13. alkalommal fordul a mindennapjaikat meghatározó kérdések mentén a magyar emberekhez, akik ezúttal klíma- és természetvédelmi kérdésekben mondhatják el gondolataikat. A kérdőív kitöltése segít abban, hogy a kormány minél hatékonyabban térképezze fel és a lakosság klímaváltozáshoz, környezetvédelemhez, erőforrásaink tudatos felhasználáshoz való viszonyulását. Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért...

Read more

A településterv lehet a fenntartható városfejlesztés új eszköze?

„2021. július 1-től életbe lépett a 2021. évi XXXIX. törvény a településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról. Részletesebben a 419/2021. (VII. 15.) kormányrendelet rendelkezik a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről. Cikkünkben a Fazekas Gergely és Remete Zsuzsa, a HÉTFA szakértői ismertetik a törvény településtervezéssel összefüggő változásait, illetve eddigi tevékenységeiket figyelembe véve bemutatják, hogyan segíthetik az érdeklődő önkormányzatok és településvezetők munkáját. Milyen új feladatokkal kell szembenézniük a polgármestereknek a településfejlesztés- és rendezés területén? A településeknek a jelenleg még...

Read more

Válogatás a Közbeszerzési Értesítő friss, digitális és szakpolitikai hirdetményeiből – 2021. október 18.

Ajánlati/részvételi felhívás HPC cluster bővítése Ajánlatkérő: Wigner Fizikai Kutatóközpont Közbeszerzési Értesítő: 2021/198, 2021.10.13. Microsoft termékek teljeskörű terméktámogatásának és üzemeltetésének biztosítása az OBH és bíróságok részére 24 hónapra Ajánlatkérő: Országos Bírósági Hivatal Közbeszerzési Értesítő: 2021/198, 2021.10.13. BSO315_Tudásbázis rendszer kialakítása Ajánlatkérő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közbeszerzési Értesítő: 2021/200, 2021.10.15. A KAK inf.bizt. irányítási rendsz. testreszabása Ajánlatkérő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Közbeszerzési Értesítő: 2021/200, 2021.10.15. IT rendszerek karbantartása, üzemeltetése Ajánlatkérő: Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság A beszerzés végleges összértéke: 53.545.200,-...

Read more

Az űrben nagyobb károkat lehet okozni, mint a Földön

„ „Az űr egy háborús harci terület” – fogalmazott nemrégiben az amerikai haderő egyik parancsnoka. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy az űrben lévő műholdak már a mindennapi életünket befolyásolják, legyen az banki vagy kommunikációs tevékenység. Kaiser Ferenc szerint egyes országok a másiknak nagyobb kárt tudnak okozni az űrben, mint a Földön. A nemzetközi jogi szabályozás a világűr esetében momentán nagyon komoly vakfoltokat hagy – fogalmazott az InfoRádióban Kaiser Ferenc. Békés célú felhasználásra elvileg az űr...

Read more

Az elkerülhetetlenné váló űrháború első lépése egy kibertámadás lesz

„Az első lépés egy kibertámadás lesz, de számos más módszere van a rivális hatalmaknak. A Csendes-óceánon egy nagy teljesítményű lézert szállító hajó célba vesz egy amerikai kémműholdat, elvakítva annak érzékelőit, ellehetetlenítve az Egyesült Államok egyik létfontosságú "égi szemét" - ez az egyik olyan forgatókönyv, amely katonai tisztviselők és civil vezetők félelme szerint eszkalációhoz és szélesebb körű konfliktushoz vezethet, mivel a rivális nemzetek, mint Kína és Oroszország, fokozzák a műholdak elleni fegyverek fejlesztését és telepítését. Márpedig ha egy műholdat támadás érne, "a megfelelő...

Read more

A Fehér Ház 30 országot von be a zsarolóvírusok elleni küzdelembe

„Az Egyesült Államok 30 másik országot kíván bevonni az egyre gyakoribb váltságdíjas támadások és más kiberbűncselekmények - köztük a kriptopénzek illegális használata - elleni küzdelembe. Az első találkozóra ebben a hónapban kerül sor, amelynek házigazdája az Egyesült Államok lesz, és amelyet virtuálisan tartanak - közölte a Biden-kormányzat. Az úgynevezett „Counter-Ransomware Initiative” informális mechanizmust kíván létrehozni az együttműködés fokozására és a virtuális valutával való visszaélések elleni küzdelemre a váltságdíjfizetések tisztára mosására - mondták a tisztviselők. A zsarolóvírusok idén világszerte komolyan pusztítottak az üzleti...

Read more
Page 162 of 207 1 161 162 163 207