Skip to main content

Találat: törvények, határozatok

Hatályba lép az új közigazgatási perrendtartás – milyen ügyek kerülhetnek a közigazgatási bíróságok elé?

„A 2018. január 1-jén hatályba lépő új közigazgatási perrendtartási törvény egyik pillére – a hatékony jogvédelem és a tisztességes eljárás biztosítása érdekében – hogy a jogalkotó alapvetően a közigazgatási bíróra és annak jogértelmezésére bízza, hogy a végrehajtó hatalom, a közigazgatás, az állam mely cselekvései vitathatók közigazgatási bíróság előtt. Ennek előnye, hogy esetről-esetre dönthető el azon közigazgatási tevékenységek köre, amelyek a bíróság elé vihetők, és a bíró nem kötött a jogalkotó akaratához. A jelenlegi közigazgatási perjogi szabályok alapján a közigazgatási bíróságok elé kerülő...

Read more

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatója a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatályba lépése miatt 2018. január 1-jén bekövetkező egyes változásokról

„Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy 2018. január 1-jén hatályba lép a hazai közigazgatási bíráskodást jelentősen átalakító közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény („Kp.”). A közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok elé vihető perek szabályrendszere és az e perekben ítélkező bíróságok, így a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint a Fővárosi Törvényszék hatásköri és illetékességi szabályai is alapvetően módosulni fognak. A közigazgatási peres eljárásokra vonatkozó szabályanyag részben kikerült a polgári perrendtartásból, és önálló kódexben, több helyen visszautalva a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX....

Read more

Versenyképességi tanácsülés Brüsszelben: geo-blocking (területi alapú tartalomkorlátozás), egységes digitális portál, digitális gazdaság

„Belső piaci és iparpolitikai kérdésekről tanácskoztak a versenyképességért felelős miniszterek 2017. november 30-án Brüsszelben. A tanácsülésen Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, illetve Kecsmár Krisztián, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára képviselte Magyarországot. A Versenyképességi Tanács 2017. november 30-án Brüsszelben tartott ülésének fókuszában szereplő belső piaci és iparpolitikai kérdések keretében a résztvevők többek között elfogadták az egységes digitális portál létrehozásáról szóló rendelettervezetet, ezzel zöld utat adva az Európai Parlamenttel folytatandó tárgyalások megkezdésére. A tanácsülésen...

Read more

2017. évi CLIX. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról

2017. évi CLIX. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról; Nemzeti Jogszabálytár 2017. évi CLIX. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról; Magyar Közlöny; 2017. évi 193. szám; 2017. november 23.; 31853-31923. oldalak (PDF)

Read more

Új adózási törvények

2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről; Nemzeti Jogszabálytár 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről; Magyar Közlöny; 2017. évi 192. szám; 2017. november 22.; 31586-31694. oldalak (PDF) 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról; Nemzeti Jogszabálytár 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról; Magyar Közlöny; 2017. évi 192. szám; 2017. november 22.; 31694-31727. oldalak (PDF) 2017. évi CLII. törvény az uniós vámjog végrehajtásáról; Nemzeti Jogszabálytár 2017. évi CLII. törvény az uniós vámjog végrehajtásáról; Magyar Közlöny; 2017. évi 193. szám; 2017. november...

Read more

Kezdetben nem lesz teljes körű az e-ügyintézés

„...Általános indokolás Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény értelmében 2018. január 1-jétől a törvény hatálya alá tartozó, széles körű szervi hatállyal megindul az elektronikus ügyintézés biztosítása. A természetes személy ügyfelek jogosultak, a gazdálkodó szervezetek, jogi képviselők kötelezettek lesznek az elektronikus kapcsolattartásra. Ugyan az e-ügyintézés biztosításához szükséges szabályozott és központi elektronikus ügyintézési szolgáltatások készen állnak, azonban nem garantálható, hogy egyes szervek ezen szolgáltatásokhoz való csatlakozása eléri azt a szintet, hogy zökkenőmentesen tudja az ügyeket elektronikusan...

Read more

26/2017. (XI. 16.) BM–MvM együttes utasítás az állami tisztviselői továbbképzés és a közszolgálati továbbképzés egységes minőségirányítási szabályzatáról

Forrás: 26/2017. (XI. 16.) BM–MvM együttes utasítás az állami tisztviselői továbbképzés és a közszolgálati továbbképzés egységes minőségirányítási szabályzatáról; Nemzeti Jogszabálytár 26/2017. (XI. 16.) BM–MvM együttes utasítás az állami tisztviselői továbbképzés és a közszolgálati továbbképzés egységes minőségirányítási szabályzatáról; Hivatalos Értesítő; 2017. évi 57. szám; 2017. november 16.; 5450-5480. oldalak (PDF)

Read more

A Kormány 339/2017. (XI. 14.) Korm. rendelete a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról

Forrás: A Kormány 339/2017. (XI. 14.) Korm. rendelete a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról; Magyar Közlöny; 2017. évi 185. szám; 2017. november 14.; 29982-29986. oldalak (PDF)

Read more

334/2017. (XI. 9.) Korm. rendelet a településügyi dokumentumok készítéséhez szükséges térképi adatbázisok, adatok ingyenes átadása érdekében egyes kormányrendeletek módosításáról

„...1. A területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet módosítása ... 2. Az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosítása ... 3. A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosítása ... Mellékletek a 334/2017. (XI. 9.) Korm. rendelethez...

Read more

Szupergyors internetet és wifit kapnak a magyarországi iskolák

„Megjelent a magyar kormány határozata a digitális oktatáshoz szükséges iskolai sávszélesség biztosításáról, a belső wifi-hálózat kiépítéséről és működtetéséről. A határozat szerint a köznevelés és a szakképzés feladatellátási helyein - beleértve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásában lévő 44 szakképzési centrum 380 tagintézményét, és a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartásában lévő 47 agrárszakképző intézményt és 63 feladatellátási helyet is - a digitális oktatáshoz szükséges sávszélességű szupergyors interneteléréshez és az épületen belüli wifi-hálózat biztosításához szükséges fejlesztések egy állami infrastruktúrán működő hálózat kiépítését célozzák. A nemzeti fejlesztési...

Read more
Page 90 of 175 1 89 90 91 175