Találat: közművek

Fény a közműalagút végén?

„Komoly változások előtt áll az elektronikus közmű-nyilvántartási rendszer, 2017 második felétől előreláthatóan jóval egyszerűbb lesz az egyeztetési folyamat. Ugyan a közműhálózatok üzemeltetőit már kötelezték az adatszolgáltatásra, ennek elmulasztása eddig nem járt következményekkel - ez most meg fog változni. Rigó Mihály vitaindító cikkére Hokker Gábor reagál. Ugyan a közműhálózatok üzemeltetőit az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013-as kormányrendelet már négy éve adatszolgáltatásra kötelezte, annak elmulasztása eddig következmény nélkül maradt. A 2016. novemberében megjelent, az egységes elektronikus közműegyeztetés megvalósításáról szóló 369/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet...

Részletek

Milliárdokat remél az állam egy új cégtől

„Közel ötmilliárd forint értékű eltérést okoz a gázfogyasztás mérése a kis és közepes üzleti fogyasztóknál, ezt a problémát orvosolná a február végéig létrehozandó állami Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. A cég az elosztótársaságoktól vehet el forrást. A lakosságot nem, csak a piaci gázfogyasztókat érinti majd az újonnan létrehozandó állami cég, a Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. (KAF) működése – tudta meg lapunk piaci forrásokból. A KAF megalapításáról a kormány a múlt heti ülésén döntött, a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint pedig a központi adatgazdálkodó...

Részletek

Független, központi adatgazda jön létre a közműszektorban

„A Kormány 2015. január 21-ei ülésén döntést hozott a Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. (KAF) létrehozásáról. A központi adatgazdálkodó társaság megalakítása hozzájárul az energiaellátás biztonságának és hatékonyságának javításához, miközben választ ad a hazai közműszektor egyik évtizedes problémájára. A KAF feladata, hogy az ágazati szereplők összehangolatlan, kevésbé transzparens mérési és elszámolási tevékenységét átláthatóbbá, egyszerűbbé és egységessé tegye. A KAF állami szereplőként napi szintű, pontos adatcserén keresztül szolgáltat majd megbízható műszaki és fogyasztási információkat a közműszektor aktuális működéséről az összes érintett piaci szereplő számára....

Részletek

A Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó társaság megalapítása érdekében szükséges intézkedésekről

„A Kormány 1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 3. § (2a) bekezdés b) pontja szerinti jogkörében és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint a szükséges források biztosítása tekintetében a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjanak arról, hogy a központi adatfeldolgozó társaság 100 millió forintos alaptőkével és 2900 millió forintos tőketartalékkal, az MFB Zrt. által az állam nevében, kizárólagos állami tulajdonú társaságként kerüljön megalapításra, és a társaság felett az MFB Zrt. gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat azzal,...

Részletek

Közműcégek: Ha kicsúsznak a határidőből, érvénytelen lesz a számlájuk

„Százmillió forintos nagyságrendű új teher rakódhat a hazai közműszolgáltatókra az október 6-i Magyar Közlönyben megjelent, fogyasztóvédelmi célú törvénymódosítás következtében, ráadásul úgy, hogy az előírás sok része tisztázatlan. Az áram-, a gáz-, a víziközmű és a távközlési cégeknek auditáltatniuk kell számlázási rendszerük zártságát. Mivel e kötelezettség a mainál szűkebb tartalommal már májusban hatályba lépett, az akkori módosításban érintett néhány nagy hálózati engedélyes (elosztó társaság), és az akkor is bizonytalan szövegezés miatt pár elővigyázatos egyetemes szolgáltató már akkor auditor után nézett. A lapunkhoz eljutott...

Részletek

Döntött a kormány a nemzeti közműszolgáltatóról

„ Várhatóan hétfőn jelenik meg a kormány határozata a nonprofit állami közműszolgáltató létrehozásáról – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Makón. A politikus közölte: a kormány csütörtöki ülésén döntött a kérdésben. Az állami közműszolgáltató jövőre kezdi meg működését. Lázár János úgy fogalmazott: reményei szerint egy éven belül a lakosság és a vállalkozások számára is a jelenlegi piaci szereplőknél olcsóbban nyújt majd áram-, gáz- és távhőszolgáltatást az állami tulajdonú, nem az osztalékra törekvő cég. A kormány tervei szerint a teljesen állami...

Részletek

Rogán: két nonprofit rezsiszolgáltató jöhet létre

„Két, közösségi tulajdonban lévő nonprofit rezsiszolgáltató cég jöhet létre, ezek struktúrája a jövő év elején körvonalazódhat - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában. Rogán Antal kifejtette: a múlt heti tapolcai Fidesz-KDNP-frakcióülésen döntöttek arról, hogy felhatalmazzák a kormányt egy nonprofit, közösségi tulajdonban lévő rezsiszolgáltató létrehozásáról szóló munka elindítására. A tanácskozáson úgy határoztak - folytatta -, hogy kétféle ilyen cég álljon majd fel. Az egyikhez azok a területek tartoznának, amelyek eddig inkább piaci szolgáltatások voltak, így elsősorban a gáz,...

Részletek

Kormányhatározat a holding alapú közszolgáltatási rendszer megszervezése érdekében szükséges intézkedésekről

„1. A Kormány a közszolgáltatási rendszer átalakítása érdekében egyetért olyan állami tulajdonú holding létrehozásával, amely nonprofit alapon, a szolidaritás elvét figyelembe véve, kis ráfordítással, fenntartható módon működik. 2. A Kormány a) szükségesnek tartja, hogy az új közszolgáltatási rendszer előkészítésére, a szabályozási, gazdasági megalapozó feladatok elvégzésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével, az igazságügyi miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter részvételével munkacsoport jöjjön létre; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter igazságügyi miniszter nemzeti fejlesztési miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal b) szükségesnek tartja valamennyi közmű-szolgáltatási szektor...

Részletek

Schmidt Jenő: vissza kellene adni a közműveket az önkormányzatoknak

„Célszerű lenne, ha a jövőben a közszolgáltatásokat az önkormányzatok végeznék, azaz visszavennék a feladatokat a magáncégektől - így kordában lehet tartani az árakat is -mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke az ATV Start című műsorában. Nem lepte meg a településeket, hogy a kormány gyakorlatilag hatósági árakat szab a közmű cégeknek, hiszen a miniszterelnök már fél éve beharangozta, hogy kormányzati szinten próbálják megállítani a rezsiköltségeket, noha a víz-, a csatorna és a szennyvíz-díj kiszabása eddig önkormányzati hatáskör volt, magyarázta...

Részletek